+ Média

Gatyába ráztuk a Petőfi TV-t

Tatár Csilla lesz a Petőfi Tv új arca, e jelentős esemény kapcsán pedig utánanéztünk, mire számíthatunk a március 15-én induló csatornától.

A volt TV2-s Tatár Csilla – aki januárban igazolt át az MTVA-hoz – lesz a Petőfi TV új arca. A március 15-én induló új csatornán a szőke műsorvezetőnő az Én vagyok itt című kulturális műsort vezeti majd – írja a Bors.

Mi már tűkön ülünk, izgatottan várjuk a Petőfi TV indulását, ezért kicsit utánanéztünk a Facebook oldalukon, hátha akad valami izgalmas hír róluk, de csak ezt találtuk:

mtva

Az MTVA tavalyi közleményében egyébként az áll, hogy a 16-35 év közötti korosztálynak szóló kulturális és zenei műsorokat sugároznak majd, továbbá, hogy a fiatalok mindennapjait érintő tartalommal a magyar fiatalok hasznos napi tévéjévé kívánnak válni. Utóbbiról elképzelésünk sincs, csak tippjeink lehetnek:

Petőfi Tv

A közleményből az is kiderül, hogy a Petőfi TV szívesen betöltené a magyar fiatalok életében tátongó rémes kulturális űrt, mégpedig az ő igényeiket kiszolgálva:

Tisztában vagyunk vele, hogy e csatorna – akár képi világában, akár ritmusában, hangvételében – merőben új lesz a magyar közszolgálati televíziózásban, és azzal is, hogy sok-sok türelemmel, nagy kreativitással és nyitottsággal kell e csatorna hangját, stílusát, műsorszerkezetét kialakítani, alkalmazkodva a mai fiatalok médiafogyasztási szokásaihoz is, beleértve az internetet s különösen a közösségi médiafelületeket, illetve smartphone-alkalmazásokat is

– áll az MTVA közleményében.

Mi mindenesetre az alábbi dallal üdvözöljük a Petőfi TV-t és Tatár Csillát:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top