+ Irodalom

Keményedik a pozícióharc a szlovák könyvterjesztésben

panta rhei

A Panta Rhei a hírügynökséghez eljuttatott állásfoglalásában az érzelmi viharnak nevezete a kiadók vádjait. Azt állítják, nincsenek monopolhelyzetben.

Visszautasítja a Panta Rhei az őt megvádoló huszonnégy hazai könyvkiadó állításait. A kiadók szerint az ország egyik legnagyobb könyvesháza a felügyelete alá akarja vonni a hazai könyvpiacot, tisztességtelen praktikákról beszélnek, monopolhelyzet kialakulásától, egyes könyvkiadók működésének korlátozásától és a kínálat csökkentésétől tartanak – írja az ujszo.com.

A J&T befektetési csoporthoz tartozó Panta Rhei új szerződéseket akar kötni a kiadókkal. Az új feltételek között szerepel az is, hogy a könyvesházba csak az Ikar terjesztő hálózatán keresztül kerülhetnek be az új kötetek úgy, hogy a terjesztő nagyobb részesedést kap, mint korábban. Az Ikar ugyancsak a J&T holdudvarába tartozik. A könyvesház és a terjesztő közötti szoros kapcsolatot mutatja az is, hogy Bödők László, a Panta Rhei alapítója tagja az Ikar felügyelőtanácsának is. Azt is szeretnék bevezetni, hogy a könyvesházban megsérült, vagy ellopott könyvek okozta veszteség a kiadót, és ne a könyvesházat terhelje.

A Panta Rhei a hírügynökséghez eljuttatott állásfoglalásában az érzelmi viharnak nevezete a kiadók vádjait. Azt állítják, nincsenek monopolhelyzetben, mert a hazai könyvesboltoknak alig 30 %-a van a tulajdonukban. Az Ikar könyvkiadó és annak terjesztői hálózatával való szorosabb együttműködésnek nem célja a hazai könyvpiac monopolizációja. Az Ikar minden kiadóval jó kapcsolatot szeretne fenntartani.

Olvasd tovább az ujszo.com-on!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top