+ Képzőművészet

A 10 legbefolyásosabb ember a hazai kortárs művészetben

10 legbefolyásosabb

A nagy érdeklődéssel várt rangsor minden évben szenvedélyes vitákat vált ki, ami nem is meglepő, hiszen a teljesítmények nem mérhetőek egzakt módon.

A Műértő szerkesztősége által felkért szakmai zsűri idén is összeállította azok listáját, akik az elmúlt esztendőben a legnagyobb hatással voltak a hazai kortárs művészeti szcéna történéseire – írja a mutargy.com.

A nagy érdeklődéssel várt rangsor minden évben szenvedélyes vitákat vált ki, ami nem is meglepő, hiszen a teljesítmények nem mérhetőek egzakt módon, megítélésükből a szubjektív elem nem zárható ki teljesen. A lista tehát nem kőbe vésett igazság, de fontos pillanatfelvétel arról, kik bírnak jelenleg a szakma megítélése szerint a legnagyobb befolyással a művészeti színtér történéseire. Az idei első helyezett – akit a zsűri már tavaly is a dobogó legfelső fokára állított – aligha okoz meglepetést; Baán László jó néhány funkciója közül több önmagában is elég lenne ahhoz, hogy az első hely egyik aspiránsa legyen; más kérdés, hogy funkcióhalmozását, illetve annak szükségességét sokan kritikusan ítélik meg. Nincs változás a második helyen sem: a Somlói Zsolt – Spengler Katalin műgyűjtő házaspár nemcsak a legprogresszívebb irányzatokra is nyitott, nemzetközi dimenziójú gyűjteményével érdemelte ki az előkelő helyezést, hanem a kortárs alkotókat népszerűsítő és támogató munkájával, a hazai kortárs szcéna nemzetközi pozícióinak javításáért tett erőfeszítéseivel is. A harmadik helyre az előző évben hetediknek rangsorolt Fabényi Júlia lépett előre, aki tavaly első teljes évét zárta a Ludwig Múzeum élén.

A cikk folytatása a mutargy.com-on.

a 10 legbefolyásosabb ember

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top