+ Életmód

Emlékeztek még ezekre a kávéházakra?

író

Kávézók, melyek második otthonként illetve dolgozószobaként funkcionáltak és még ma is régi fényükben pompázva várják a vendégeket.

Budapesten számos olyan étterem vagy kávéház volt, amely legendássá vált egy-egy híres író, költő vagy egyéb művész miatt. Az évek során a kultikus helyek átalakultak vagy bezártak. Néhányuk azonban még ma is látogatható. A We Love Budapest ellátogatott öt olyan helyszínre, melynek fénye mára sem kopott meg.

A világ legcsodálatosabb kávéháza nem csak a szépségével kápráztatja el a betérőket – a századforduló idején számos ismert írónk alkotott itt rendszeresen. Állítólag 1894-ben, a New York megnyitásának napján Molnár Ferenc és újságíró barátai a kávéház kulcsait a Dunába hajították annak reményében, hogy így az éjjel-nappal nyitva tart majd (Ez a tévhit tartja magát évtizedek óta, miközben Molnár ebben az évben 16 éves volt, és legfeljebb kavicsot dobált a Dunába – a szerk.). Később a New York is a nyugatosok klubhelyévé vált, de Gárdonyi, Karinthy ésKrúdy is megfordult itt. A tíz éve végbement teljes körű felújításnak köszönhetően most épp úgy fest, mint fénykorában, amikor a nagy irodalmárok a freskókkal díszített mennyezetre tekintve várták az ihlető gondolatokat.

– További részletek és a teljes lista itt található.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top