Csepeli György A hatalom anatómiájában a hatalmat és a vezetést elemzi az ősember hordáitól Trianon közösségi feldolgozatlanságán át a semmi szélén egyensúlyozó mai politikusokig, mégpedig úgy, hogy érthetővé válik nemcsak a mostani parlamenti világnak, de sokszor az évszázadokkal ezelőtti történelmi eseményeknek a miértje is.
Azt gondoltam volt, az egyszeri halandóhoz – különösen ha úgy alakult, hogy bölcsész lett az évek során -, nem állnak elérhető vagy érthető magasságban sem a klasszikus reál-, sem a társadalomtudományok. Az első kellemes csalódás akkor ért, amikor kezembe került Tomáš Sedláčeknek A jó és a rossz közgazdaságtana című könyve, mely átformálta világnézetemet, amelyben közgazdaságtan nem mint távoli és érthetetlen tudomány volt elkönyvelve, és érthető, sőt, izgalmas területté formálta.
Most Csepeli György A hatalom anatómiája tette ugyanezt a politikával.
Senki nem engedheti meg magának, hogy apolitikus legyen!
– jelentette ki legendás magyartanárunk az antik görög filozófusok kapcsán, mikor tizenöt évesen éppen kinyíltam a közélet és a politika világára. Aztán csakhamar be is csukódtam, belátva, hogy számomra ez átláthatatlan, és egyébként is kaotikus. Az utóbbi évek közéleti és politikai eseményeit nézve megerősödött bennem mindkét egykori kamasz-tapasztalat. Az is, hogy muszáj valahogy részt venni benne, és az is, hogy kisemberként egyszerűen kívülről nem látom át, nem értem, hogy ki mit és miért csinál, ahogy azt sem, hogy mit tehetnék azon kívül, hogy jó állampolgárként elmegyek szavazni, ha jön a behívó – vagy nem.
Csepeli György – mint szociálpszichológus – ugyanolyan kristálytisztán láttatja az eddig inkább csak távolról figyelt, kaotikus közéletet és a hatalom működését, mint legnagyobb olvasmány- vagy előadásélményeim. Tankönyvet tartok a kezemben, s szentségtörés gyanánt még ceruzával is alá-aláhúzok egy-két mondatot, nem hogy levizsgázzak belőle, hanem mert őszintén érdekel. Mert nemcsak a tudásom lesz nagyobb, én is több leszek általa.
A siker a politikai cselekvő egyetlen mércéje. Addig él, míg sikere van. Addig van sikere, amíg képes fenntartani a hitet, hogy sikert tud elérni. A kudarc halál.
Ezáltal zárt, öntörvényű világ jön létre, mely a lehető legnyersebben szembesít az élet primer törvényeivel, ahol semmi más nem számít, csak a pillanatnyi hatás, melynek eredménye egyaránt lehet a másokban ébresztett félelem, remény, szomorúság vagy boldogság.
Filozófiai politikai antropológia hármas egységéről van itt szó, némi történelmi pletykával fűszerezve. És ahogy sorra veszi a politika világának tényezőit, tessék vigyázni, a jámbor olvasónak időnként leeshet az álla.
A politikusnak szót kell értenie a társadalom egymással ellentétes érdekű csoportjainak mindegyikével. E konfliktus kezelésének művésze volt Ferenc József császár, akit az élet megtanított arra, hogy egy császár bárhol van, nem mondhat mást, csak azt, hogy: minden nagyon tetszik, mindennel nagyon meg vagyok elégedve.
A politika rendet visz a káoszba.
Ideje a pillanat, a most.
Cselekvése a döntés.
Eszköze az akarat és a szavak.
Tere a lét és a nemlét határa.
Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy nemcsak nekünk nem könnyű eligazodni a politikusokon, őnekik sem a hatalom útvesztőiben. Mert olyan dolgokról kell döntést hozniuk, melyek még nem léteznek, és még csak nem is látszanak tisztán. Mert különleges, paradoxonokkal teli helyzetben van, egy színpadon, udvartartással körülvéve, ahol minden szavát és lépését figyelik, s ahol kevés az olyan ember, akiben valóban megbízhat. Szó esik itt a hatalom megszerzéséről, megtartásáról, szerepekről és eszközök kamionnyi tárházáról. Nem csoda, hogy egy politikus nagyon sokszor elfelejti, miért is kezdte el.
A politikus világában nincs igaz, hamis, jó, rossz, szép és rút. Nincsenek ideális mércék, hiszen aki legelöl és legfelül van, annak feladata éppen a mércék keresése, megteremtése, a létből a nemlétbe hívása.
A politikus egyszerre él az isteni és az emberi világban. Mint szuverén, akaratát senki akaratának alá nem vető lény, úgy érzi, mindent megtehet. Talán a törvényszegő áll hozzá legközelebb, aki ugyanúgy tudja, mint a politikus, hogy a törvényen túl nincs semmi.
Csepeli György e könyvében a hétköznapi látszatnál egy hajszállal megfoghatóbbá és érthetőbbé teszi a politika világát. Nem úgy, hogy helyzetelemzést nyújt a jelen állapotokról, hanem hogy az olvasót bevezeti abba, hogy e sajátos világ extrém törvényszerűségeit felülről lássa át. Így lehetünk az értetlenség helyett akár megértőbbek is a hatalom birtokosai iránt, akik folyamatosan az emberi lét határhelyzetének késélén táncolnak, valahol a lét és a nemlét, a rend és a káosz között.
