+ Színház

Egy előadás, ami mindenkit meglepett

az őrült nők ketrece

Olyasmit fedeztem fel magamban, amit azelőtt nem is gondoltam, hogy bennem lehet. Úgy voltam vele, hogy a férfinak mindig állnia kell a sarat. De Az Őrült Nők Ketrece Albinje ráébresztett saját érzékenységemre – mondja Hevér Gábor.

Az Őrült Nők Ketrece: 9 hónap, 50 előadás

Ötvenedik alkalommal tűzi műsorára az Átrium Film-Színház március 15-én Jerry Herman és Harvey Fierstein világsikert aratott musicaljét, Az Őrült Nők Ketrecét. Az Alföldi Róbert rendezte, a Kultúrbrigád produkciójában megvalósult előadás kilenc hónap alatt ért el az ötvenedik előadáshoz, ami független színház esetében kiemelkedő sikernek számít úgy, hogy alkalmanként 330 néző ül a közönség soraiban. Az érdeklődés óriási, függetlenül attól, hogy mint szilveszterkor, éjfél után vagy éppen hétköznap délután tűzi ki a színház az előadást.

az őrült nők ketrece

Stohl András és Hevér Gábor. Fotó: Dudás Ernő

A színészek mindannyian pályájuk különösen fontos állomásaként értékelik Az Őrült Nők Ketrecét. Hevér Gábor, a mulatótulajdonos Georges-ot alakító színész számára a legmeglepőbb az volt, hogy sok olyan nézővel találkozott, akik „érintettek” a darab témájában.

Azt mondták, elképzelni sem tudjuk, mennyit segítünk nekik ezzel az előadással, és ez nagyon jó érzés. Színészileg is izgalmas számomra, hiszen először játszom színpadon családapát, akinek egy nagy fia van. Még soha nem volt gyerekem színdarabban, feleségem már igen, bár azok eddig mind nők voltak…

A „feleséget”, Albint, egyben a mulató sztárját, Zazát játszó Stohl András arra emlékszik, sejtette, hogy nagy siker lesz ez az előadás, de hogy az ő személyes életében is ekkora szerepet fog játszani, azt nem gondolta volna.

Olyasmit fedeztem fel magamban, amit azelőtt nem is gondoltam, hogy bennem lehet. Úgy voltam vele, hogy a férfinak mindig állnia kell a sarat. De Az Őrült Nők Ketrecének Albinje ráébresztett saját érzékenységemre, hogy nem mindig kell keménynek lenni. Nagyon élvezem játszani, nekem a szívem csücske ez az előadás.

Ahogy a Jacqueline-t alakító Parti Nóra fogalmaz:

Nagy öröm az előadás alkotóinak, hogy az emberek igenis nyitottak és fogékonyak az „érzékenyebb” témákra is. „Hiszek abban, hogy ennek az előadásnak köszönhetően talán sikerül sokakban rossz, negatív beidegződéseket lerombolni, sok-sok nevetéssel és persze könnyekkel kísérve. Igazi boldogság számomra, hogy Az Őrült Nők Ketrecének részese lehetek.

az őrült nők ketrece

Parti Nóra. Fotó: Dudás Ernő

Az elmúlt huszonhat évben sok színházban megfordultam, rengeteg szerepet eljátszottam, de Az Őrült Nők Ketrece fergeteges sikeréhez hasonló élményben csak egyszer volt részem

– meséli a képviselőt játszó Mihályfi Balázs, aki szerint a történet egyszerű, az előadás mégis bonyolultsággal, mélységgel, olykor vérfagyasztó drámaisággal, ízléses, mégis fergeteges poénokkal nyújt rendszerint hatalmas ovációba torkolló, euforikus élményt.

A visszajelzés egyértelmű és azonnali – színész nem is vágyhat többre! Számomra rendkívül fontos, hogy egy előadás tükröt tartson, és adott esetben reflektáljon aktuális, a társadalmat széles körben foglalkoztató problémákra, akár provokatív felhangokkal is. Az előadás ennek maximálisan eleget tesz. Kemény munka volt, de megérte. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen tehetséges és a szakmája iránt végtelenül elkötelezett, alázatos csapatban dolgozhatok.

Józan László is az egyik legjobb döntésének tartja, hogy elvállalta Jacob szerepét.

Hiszen igazi tejfölszerep. Köszönöm Alföldi Róbertnek és a Kultúrbrigádnak, hogy létrehoztuk ezt az előadást!

az őrült nők ketrece

Fotó: Dudás Ernő

Az Őrült Nők Ketrece állami támogatás nélkül, magánszínházi produkcióban jött létre.

Óriási kockázat volt, hiszen amikor próbáltuk, egyikünk sem tudhatta, hogy mi lesz belőle. De sikerült meggyőzni befektetőket és szponzorokat, hogy segítsék, akár pénzzel, akár médiafelülettel, akár eszközökkel az előadás létrejöttét. Nagyon sokaknak tartozunk köszönettel, elsősorban a társadalmi felelősségvállalást minden téren komolyan vevő M•A•C Cosmeticsnek, amely a sajtóban is annyit dicsért sminkhez biztosította az alapanyagokat és sokszor a sminkeseket is, akik a kitűnő maszkmester, Vég Attila irányítása alatt estéről estére valóban csodás átalakulásokat varázsolnak a színpadra

– mondja Zsedényi Balázs, a Kultúrbrigád produkciós menedzsere, hozzátéve: az előadásban semmi titok nincs azon kívül, hogy mindenki – a zenészektől a tervezőkön, a háttérembereken át a színészekig – igazi mestere a saját szakmájának, szereti is azt művelni, és szeret tanulni is a többiektől.

az őrült nők ketrece

Fotó: Dudás Ernő

 

Ilyen együttállás esetén nem csoda, hogy mindenki nagyon szereti az előadást is csinálni, és ez az, ami minden alkalommal tetten érhető: a benne résztvevők kölcsönös megbecsülése, a színház és az alkotómunka iránti elkötelezettség. A produkció igazi csapatmunka: mindenki az egészért dolgozik, és így az energiák nem csupán összeadódnak, hanem megsokszorozódnak.

A színművészeti egyetemen tavaly végzett Fehér Balázs Benő, aki Jean-Michelt alakítja, egyetért ezzel:

Nagyon örülök, hogy rögtön a diplomázásom után ezzel a csapattal, ezekkel az emberekkel dolgozhattam és dolgozhatok, hiszen nagyon sok mindent tanulhatok tőlük, és nemcsak a színészkollégáktól, hanem a súgótól, az öltöztetőktől a technikusokig mindenkitől.

Az Átrium Film-Színház ügyvezetője, Koch Andrea úgy fogalmaz:

A színház nagyon büszke az előadásra. Az Átrium szeretné az 50. születésnapján is Az Őrült Nők Ketrecét játszani

– mondta. Az Őrült Nők Ketrece márciusi előadásai már mind teltházasak, de a produkció az évad hátralévő részében is műsoron lesz. Az Átrium Film-Színház munkatársai az érdeklődőket értesítik a következő havi jegyvásárlás indulásáról, ha ezt az igényt jelzik a szervezes@atriumfilmszinhaz.hu mailcímen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top