+ Természet

Párválasztás előtt állt, megmérgezték

megmérgezték

Elpusztult „Remény” a parlagi sas. Testét más állatok teteme mellet, nyomkövetője alapján találtak meg.

Még tojásként mentették ki egy zavarás miatt elhagyott sasfészekből. A tojást mesterségesen keltették ki, majd a fiókát pótszülők fészkébe helyezték, amit önkéntesekkel őriztettek, és kirepülés előtt még egy GPS nyomkövetővel is ellátták a szakemberek.

A sasfióka nevét az internetezőktől kapta egy szavazáson. Remény életútját a kezdetektől fogva folyamatosan nyomon követték, ami öt országot is meglátogatott élete során.

Sokan azt várták, hogy az idén harmadik életévét betöltő madár tavasszal már párt találhat és akár költésbe is kezdhet, azonban sajnos nem így történt. „Remény” tetemére a hétvégén találták rá a nyomkövető jelei alapján, amely fajtársával és két rókával együtt szinte bizonyosan mérgezés áldozata lett.

számol be a szomorú esetről egy szakportál

Remény életútjáról, több mint 15 ezer GPS adatot szolgáltatott, így ez a példány adta Magyarországon a legtöbb segítséget ahhoz, hogy a szakértők jobban megértsék a fiatal parlagi sasok viselkedését és megismerjék mozgáskörzetüket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top