+ Tudomány

Ez a csillag húzott el hetvenezer éve az égen

csillag

A csillag a Naptól 0,8 fényévnyire, azaz körülbelül 8000 milliárd kilométerre haladt el. Most 20 fényévre van a Naptól – közölte Eric Mamajek, a Rochesteri Egyetem csillagász segédtanára, a tanulmány fő szerzője.

Hetvenezer éve a Naprendszer közelében elhúzott egy csillag, a felfedezőjéről Scholznak elkeresztelt vörös törpe. A kis tömegű, kis fényességű égitest feltehetően az Oort-felhő legtávolabbi részén haladt át. Ez a terület a Naprendszer gravitációs határán, a Nap és a Plútó közötti távolság több mint ezerszeresére van a Földtől.

Nem ismerünk más olyan csillagot, amely ilyen közel került volna a Naprendszerhez. A Scholz ötször közelebb volt, mint a Naphoz legközelebb lévő Proxima Centauri nevű vörös törpe (4,2 fényév) – közölték amerikai, európai és dél-amerikai csillagászok az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban.

A Scholz pályájának elemzéséből kiderült, hogy a csillag a Naptól 0,8 fényévnyire, azaz körülbelül 8000 milliárd kilométerre haladt el. Most 20 fényévre van a Naptól – közölte Eric Mamajek, a Rochesteri Egyetem csillagász segédtanára, a tanulmány fő szerzője.

 A Dél-Afrikában és Chilében telepített teleszkópok spektográfjai (fényforrás spektrumának fényképezésére szolgáló készülék) segítségével a tudósok a csillag sebességét kiszámítva időben vissza tudtak menni, és meg tudták állapítani a pályáját, valamint azt, hogy távolodik tőlünk.

Eddig azt feltételezték, hogy a Naprendszerhez legközelebb kerülő csillag a HIP 85605, amely a csillagászok szerint 240-470 év múlva súrolja a Naprendszer határát. Eric Mamajek és kollégái szerint azonban a HIP 85605 és a Nap közötti távolságot alábecsülték, így a csillag várhatóan csak mintegy 200 fényévnyire közelíti meg a Napot, az Oort-felhőtől nagy távolságra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top