+ Építészet

Mától három évig zárva tart a Szépművészeti

SZépművészeti

A Szépművészeti Múzeum hároméves beruházás során megújul a Román csarnok, kijavítják a tetőzetet, valamint új kiállítótereket, műtárgyraktárat és éttermet hoznak létre.

Hétfőn kezdődik a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója; a hároméves beruházás során megújul az 1945 óta romos Román csarnok, kijavítják a tetőzetet, valamint új kiállítótereket, műtárgyraktárat és éttermet hoznak létre.

A Budapest ostroma során megsérült Román csarnokba a háború után a múzeum gipszmásolat-gyűjteményét helyezték el, majd a termet raktárként is használták – mondta el a múzeum Régi Szoborgyűjteményének osztályvezetője.
 Szőcs Miriam felidézte: a 19. század végén a Szépművészeti több száz darabos kollekciót hozott létre a művészettörténet legfontosabb szobrainak pontos gipszmásolataiból. Az 1930-as évekre azonban a másolatok megbecsültsége erősen megcsappant a szakma szemében, ezért az ostrom idején a gipsztárgyakat nem is mentették, majd a háború után azokat a megsérült Román csarnokba zsúfolták.

A gipszgyűjtemény számbavétele 2003-ban kezdődött meg, így kiderült, hogy a mintegy 300 középkori és reneszánsz másolat fele maradt meg, míg az antik gipszeknél valamivel jobb az arány – tette hozzá.
 Szőcs Miriam elmondta, hogy a restaurált másolatokkal néhány éven belül ismét találkozhat a közönség: az antik gipszgyűjteményt a komáromi Csillag-erődben kialakítandó kulturális centrumban, a középkori és reneszánsz másolatokat a Szabolcs utcában felépítendő látványraktárban mutatják majd be.
 Baán László főigazgató hozzátette: a Liget Budapest projekt keretében, 8 milliárd forintból megvalósuló felújítást követően a múzeum 2018 tavaszán nyit meg ismét. A következő három évben nemcsak a Román csarnok műemléki rekonstrukcióját végzik el, hanem alatta új műtárgyraktár létesül, légkondicionálást építenek be, kijavítják a tetőzetet és korszerűsítik az épület fűtési rendszerét is.

Fotó: Szigetváry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

A csarnok a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) újraegyesülő Régi Mesterek Gyűjteményét fogadja majd be; az állandó kiállítás kapja meg a magasföldszint jelenlegi időszaki kiállítótereit is. Új időszaki kiállítóteret a Dór és az Ión Piramis egybenyitásával alakítanak ki, míg az éttermet az Egyiptomi Gyűjtemény szárnyába helyezik át, így az nyáron megnyílhat a Hősök tere felé – közölte az igazgató. Baán László szót ejtett az általa miniszteri biztosként irányított Liget Budapest projektről is: beszámolója szerint a Hősök tere részben újraparkosítva, az 1938 előtti állapotban újul meg, de újragondolják a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) koncepcióját is. A Vajdahunyadvárban a jelenlegi tervek szerint a boros, gasztronómiai és élelmiszeripari funkciók összpontosulnának, míg a múzeum egy még felkutatandó, 8-10 hektáros külső helyszínen mutathatná be a növénytermesztési és állattartási eljárásokat.

A Közlekedési Múzeumon kívülről elvégzik a teljes történeti rekonstrukciót, így az épület visszakapja a világháború után lebontott felső szintjét és kupoláját, a -1. szinten pedig új kiállítótérrel gyarapodik. A nagy járművek és a Repüléstörténeti Gyűjtemény elhelyezésére még keresik a legalkalmasabb helyszínt, de felvetődött, hogy a rekonstrukció idejére a Vasúttörténeti Park területén ideiglenes csarnok épüljön a gyűjtemény bemutatására.
 Mint hozzátette, a Liget Budapest projekt keretében már 2015 második felében megkezdődik a Petőfi Csarnok és az egykori Hungexpo-irodák bontása, a turistabuszoknak pedig a Vágány utcában alakítanak ki új parkolót. A projektre ebben az évben 15,8 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 4,1 milliárdot már át is utalt a kormány.

Fotó: Marjai János

Fotó: Marjai János

Baán László emlékeztetett arra, hogy a Szépművészeti bezárása idején a múzeum a Nemzeti Galériában rendez majd időszaki kiállításokat; idén többek között a 20. század talán legfontosabb kínai festője, Csi Paj-si, erdélyi magyar képzőművészek, majd Meret Oppenheim munkáiból nyílnak tárlatok, 2016 januárjától pedig Frida Kahlo és Diego Rivera főműveit mutatja be az MNG.
 A bezárás kapcsán külföldön is aktívabban mutatkozik meg a Szépművészeti: nyáron Milánóban egy nagy Leonardo-kiállításra kölcsönzik a reneszánsz mester lószobrát, majd szeptembertől szintén a lombard városban, a Palazzo Realéban rendeznek „highlights” kiállítást a Szépművészeti gyűjteményéből, az ekkor zajló világkiállításra időzítve – számolt be terveikről Baán László.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top