+ Irodalom

Zelei Dávid kapja az idei Bodor Béla-díjat

zelei

Zelei Dávid 2014-ben az Alföldben a bestseller-kritikáról megjelent írásáért, a Kalligram folyóiratban, a prae.hu-n, az Élet és Irodalomban közölt világirodalom- és fordításkritikáiért, a világirodalom-kritikáért tett erőfeszítéseiért.

Állandó párbeszédben áll önmagával: tegnapi felfogásával, holnapi, elképzelhető értékváltásaival. A művészet, az irodalom, a műalkotás léte, végeérhetetlen keletkezése, ajándék volta felett érzett derű hatja át sorait.

Tarján Tamás Bodor Béláról

Mivel kevés az esélye, hogy Philip Roth vagy Mario Vargas Llosa villásreggeli közben belenéz a Műútba vagy akár az ÉS-be (pedig néha igazán megérné), aligha kell félnünk a sértődésüktől, őszintébben, nyíltabban lehet véleményt megfogalmazni az adott kötetről.

Zelei Dávid: Még a szomszédainkról sem tudunk semmit, Szarka Károly interjúja

A Bodor Béla-díjat 2013. végén alapította a 2010-ben elhunyt író, költő, kritikus családja: felesége, Tunyogi Erzsébet, és lánya, Bodor Emese. A mindig Bodor Béla születésnapjához, február 24-éhez közeli napon átadott díj célja az, hogy elismerje az egyedi hangvételű, önálló gondolatokat megfogalmazó, 35 év alatti kritikusokat. A család által felkért szakmai kuratórium (Kemény István, Margócsy István, Németh Gábor, Szilágyi Zsófia) döntése alapján az első kitüntetett, 2014-ben, Lengyel Imre Zsolt volt.

2015-ben a kuratórium egyhangú döntése alapján Zelei Dávid kapja a Bodor Béla-díjat, 2014-ben az Alföldben a bestseller-kritikáról megjelent írásáért, a Kalligram folyóiratban, a prae.hu-n, az Élet és Irodalomban közölt világirodalom- és fordításkritikáiért, a világirodalom-kritikáért tett erőfeszítéseiért.

A spanyol-történelem szakon végzett Zelei Dávid 1985-ben született, a FISZ-Jelenkor Világirodalmi Sorozatának sorozatszerkesztője, a Lazarillo Hispanisztikai Portál szerkesztője. Az általa szerkesztett Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon című kötet 2015-ben jelenik meg a FISZ Világirodalmi Sorozatában.

A díj átadására 2015. február 18-án, szerdán, délután 4 órakor kerül sor, az Írók Boltjában. Az eseményen Lázár Balázs részleteket olvas majd fel Bodor Béla műveiből, a díj átadása után pedig Szilágyi Zsófia Zelei Dáviddal beszélget. Az eseményre szeretettel vár mindenkit Bodor Béla családja, és a Bodor Béla-díj kuratóriuma.

Zelei Dávid a librariusra is írt az év végén egy szubjektív folyóirat toplistát.

Gratulálunk Dávidnak!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top