+ Film

A földbe döngölték A szürke ötven árnyalatát a Berlinálén

A csütörtökön megjelent kritikák közös eleme, hogy Sam Taylor-Johnson rendezése unalmas, és egészen sokáig, a 41. percig egyetlen kockája sem szól a szexről.

Egyöntetűen rossz a kritikai fogadtatása a német sajtóban A szürke ötven árnyalata című könyvsikerből készült amerikai filmnek, amelynek nemzetközi premierjét a 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) tartották.

A héten megjelent kritikák közös eleme, hogy Sam Taylor-Johnson rendezése unalmas, és egészen sokáig, a 41. percig egyetlen kockája sem szól a szexről.

A Stern című hetilap szerint

bármelyik Rhianna-videoklip és Miley Cyrus-buli mocskosabb

a Berlinalén nagy felhajtással bemutatott filmnél. A párbeszédek pedig éppen olyan laposak, mint a mű alapjául szolgáló regényben, E. L. James 51 nyelven megjelent, 100 milliónál is több példányban eladott kötetében, amelyet „nagy adag öniróniával” lehetett volna kezelni, de a filmből ez is hiányzik – jegyezte meg a berlin-brandenburgi RBB kritikusa a regionális közszolgálati műsorszóró társaság honlapján A kudarc ötven árnyalata címmel közölt írásában.

A Die Welt szerint

a Jamie Dornan és Dakota Johnson főszereplésével készült film

egyáltalán nem a szexről szól, hanem „a félelemről az egyenjogúságtól, az érzelmektől és a szabadságtól”, és ez „garantáltan nem szexi.

Mindeközben érdekes nyilatkozatok láttak napvilágot a színészektől, Dakota Johnson női főszereplő:

Nem akarom a családomat látni a premieren, mert az nem lenne helyes. Nem akarom ott látni a bátyám barátait, vagy azokat, akikkel együtt nőttem fel. Van egy olyan részem, amelyik nem akarja, hogy bárki is lássa ezt a filmet. Csak vicceltem.

-írja a Starity.hu magazin.

Ugyanerről a férfi főszereplő, Jamie Dornan:

Amikor a lányom 18 éves, azaz nagykorú lesz, akkor sem engedem meg neki, hogy megnézze ezt a filmet. Akárhány éves is lesz, meg kell óvnom attól, hogy apuci fenekét nézze a TV-képernyőn.

– idézi a starity.hu.

A Süddeutsche Zeitung szerint

a „gyenge” szerelmi történet leginkább a kapitalizmus természetét ábrázolja.

A film bemutatja a két főhős, a diákélet szerény körülményei közül érkező irodalomszakos egyetemista, Anastasia és a dúsgazdag vállalkozó, Christian Grey világát, és azt is, hogy a férfi

milyen természetességgel próbálja drága ajándékokkal megvásárolni a hatalmat” a nő felett, aki „ezért imádja őt. Micsoda rémálom!

– írta a müncheni lap kritikusa.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint

az alkotás „erotikus vacakság”. A Felejtsd el az ostort! című műbírálatban kiemelték, hogy az erotikus regény filmváltozata

egy arctalan herceg és egy ártalmatlan Hamupipőke

kapcsolatát mutatja be, amely „sivár” és egyikük sem élvezi, de túltenni sem tudják magukat rajta.

A berlini Der Tagesspiegel egyebek között azt emelte ki, hogy

a kapcsolat testi oldalát nagyon részletesen bemutató regényből a nemiséget tekintve igen visszafogott, a Sharon Stone és Michael Douglas főszereplésével készült Elemi ösztön, illetve Kim Basinger és Mickey Rourke közös munkája, a 9 és 1/2 hét által kijelölt esztétikai határokon belül mozgó film készült, és messze elmarad a hasonló témát feldolgozó legutóbbi kiemelkedő alkotástól, Lars von Trier A ninfomániás című drámájától.

https://www.youtube.com/watch?v=qJ4i5xeS9cU

A Berlinalét a vezető hollywoodi stúdiók és a nagy filmforgalmazók esetenként promóciós platformként, a népszerűsítés terepeként használják. Erre példa A szürke ötven árnyalatának szerdai bemutatója a német főváros rangos szemléjén. Az alkotást nem valamelyik szekcióban, hanem egy úgynevezett különleges gála – Berlinale Special Gala – keretében vetítették, a németországi premier előtt egy nappal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top