Elisa Medhus ateistaként nevelkedett, és orvosként is az a vélekedés erősödött meg benne, hogy csak az létezik, amit az érzékszerveinkkel felfoghatunk. Így amikor fia, Erik váratlanul meghalt, nem tudta, hová is fordulhatna vigaszért, hogyan találhatna enyhülést fájdalmára.
Kétségbeesésében minden létező könyvet felkutatott és elolvasott a témában, szóljon bár kvantumfizikáról vagy halálközeli élményekről, majd különböző médiumokhoz fordult segítségért, hogy kapcsolatot találjon fiával – ami végül legnagyobb döbbenetére sikerült is.
A hőn áhított kommunikáció során a személyes ügyek tisztázásán túl számos, sokakat érdeklő kérdést föltett fiának, mint például: Milyen érzés a halál? Hová megyünk, miután elhagyjuk a testünket? Milyen helyre kerülnek a lelkek, és mit lehet ott csinálni? Milyen érzés, ha nincs testünk? Érzünk-e azért bármit is, valami testi érzékeléshez hasonló dolgot vagy érzelmeket? Hiányzik-e a testi létezés? Van-e valamiféle anyagi világon túli képessége a léleknek? Kicsoda vagy micsoda Isten? Kik vagy mik vagyunk mi, és miért születünk a földre?
A számtalan kérdésre adott számtalan válaszból blog született, s a blogból végül könyv lett.
Amit Erik mond, az megrendítő, informatív és szórakoztató egyszerre. Biztosít minket mindarról, aminek biztos tudására mindig is vágytunk: hogy van élet a halál után, és hogy minden rendben lesz. Szavai segítik elménket a megértésben, és szívünket a gyógyulásban. Köszönjük, Erik.
– Christine Elder, a Broken Blessings szerzője
Ez a könyv nem a szomorúságról szól, hanem a reményről. Annak az ígéretéről, hogy örökkévaló létezők vagyunk. Arról, hogy „elvesztett” szeretteink nem tűntek el végleg, s hogy kapcsolatunk velük megmaradhat, sőt, akár intenzívebb is lehet, mint életükben volt.
Dr. Elisa Medhus őszinte, mélyen megindító története arra készteti az olvasót, hogy megkérdőjelezze szeretetről, veszteségről és túlvilágról szóló meggyőződéseit.
– Eben Alexander, A mennyország létezik című könyv szerzője.
A gyász természetesen mélységes és fájdalmas, húsunkig és csontunkig hatol, összetöri a szívünket. De a képzeletbeli köldökzsinór, amely gyermekünkhöz vagy szülőnkhöz köt, sosem szakad el, bármilyen hosszúra nyúlik is.
Mese, duma, marketing, szélhámosság, azaz csalás. Már az érvelés logikája elárulja. Könyvet lehetne írni a hamisítás módszertanáról. Mi is az örök probléma?
„Ez a könyv nem a szomorúságról szól, hanem a reményről. Annak az ígéretéről, hogy örökkévaló létezők vagyunk. Arról, hogy „elvesztett” szeretteink nem tűntek el végleg, s hogy kapcsolatunk velük megmaradhat, sőt, akár intenzívebb is lehet, mint életükben volt.”
Ez a lényeg. S máris itt a megoldás, természetesen pénzért, hírnévért, és az ezekkel járó hatalomért. Ez üzlet. Van egy probléma, amelynek megoldhatatlanságára megoldást keresnek, tehát igény van egy szolgáltatásra. És a piacon előbb-utóbb jelentkezni is fog egy „szolgáltató”, aki el tudja hitetni, hogy ő tudja a megoldást és képes messzemenően kielégíteni az elviselhetetlen tudat következtében beálló őrületet, hogy szeretteink és a magunk halálával megsemmisülünk. Vége ez egyéni létezés ismert és megszokott paramétereinek, s hogy mi jön utána, nem tudjuk. Erre a kínzó bizonytalanságra az emberek legtöbbje önáltatással és reménnyel válaszol, amelyet sokan próbálnak kihasználni, lefölözni. Annyira átlátszó! Nagyon, de nagyon szomorú, hogy az ókori filozófia (valódi szabadgondolkodás) alulmaradt a későbbi meghatározó világvallások többségével szemben, amelyek intézményesített terrorral és szemfényvesztéssel terelték híveiket a túlvilági üdvösség és halhatatlanság bárányfelhős birkalegelői felé! Ebből a szempontból az iszlám mindenkit túllicitált, az valami elképesztő, hogy amikor egy fanatikus terrorista merényletet követ el, az evilági dicsőségen felül a hit mártírjainak „kijáró” túlvilági jutalom (köztük egy mennyei bordélyház ígérete) is komolyan fűti. Ilyen mérhetetlen ostobasággal, gonoszsággal és fanatizmussal kell az embernek szembesülnie, s mindez vallás, hit címén. Minden, de minden csak – ÜZLET. Még a hitelvek előírta önzetlenség, jótétemények is üzleti számításból, befektetési paradigmákból fakadnak. Először a mézesmadzag, aztán jöhet a korbács.
Tökéletesen egyetértek veled. A vallás maszlag.
A vallás szerint Isten mindenható. Ha mindenható, akkor nem csak a Földön teremtett életet, hanem valószínűleg az univerzum más területein is, és valószínűleg ezek formájukat tekintve nem feltétlenül olyanok, mint az ember (?).
Vajon a lelkek típus nélküliek, vagy lény-specifikusak? A lelkek vándorolnak a civilizációk között?
Lehet hogy egy lélek legközelebb egy távoli galaxisban kel életre valamilyen egészen más lényként? Közös a mennyek országa minden létforma részére? Talán még ezeknek a kérdéseknek is több értelme van, mint a vallásoknak.
Az a gond általában, hogy az ember nem mindentudó, mégis Istenről is képet alkot, mégpedig a saját szája ize szerint. ????
Miért következne Isten mindenhatóságából az, hogy az univerzum más területein is teremtett életet ? És ha nem akart ??, És ha nem teremetett ? Ugyanigy:ha teremtett volna akkor miért volna más formáju az ember máshol ? A tanítás szerint az ember énje, lelke egyedi és senkivel fel nem cserélhető. és miért kellene vándorolniuk ??? Ha hisszük, hogy Isten a Teremtő,akkor bármit létrehozott,de mi azt nem érjük fel emberi eszünkkel, igy marad a misztérium ezekről a dolgokról. Ezt lehet elutasítani – szabad akaratunkkal, mit ő adott – és lehet egyetérteni, hinni, de mi őt egészen meg nem érthetjük,mert nagy a távolság közöttünk, nem mérhetjük magunkat a Teremtőhöz. El szabad döntenünk, hogy szerintünk minek van értelme és minek nincs.
Olvasd el Michael Newton: Lelkünk titkai című könyvet (3 kötet) .- Lehet másképp fogod látni az életet. – Nem a pénzről szólnak ezek a könyvek, mert a neten hozzájuk lehet jutni akár ingyen.
Az orvos leírt tapasztalata szervesen kapcsolódik a R. Lanza méréshez, szinte annak folytatásaként is kezelhető. Számomra, aki a Lanza cikkhez is észrevételt fűztem, a hozzászólás további szempontok megvilágítására is lehetőséget ad.
Az első az, amit már a Lanza cikk esetében is kihangsúlyoztam, hogy kapcsolatunk a kvantum térrel, (vagy másképpen fogalmazva lelkünk kapcsolata lelki elődeinkkel) nem halálunkkor kezdődik. De akkor szűnik meg testi (elemi folyamat) mivoltunk, és kvantum impulzus hatásunk a kvantum térben igazából akkor kezdődik.
A második az a kérdés, hogy ha mi, lelki elődeinkkel együtt ott vagyunk a kvantum térben, és a személyes kvantum impulzus mindannyiunk esetében egyformán végtelen kis érték, akkor hogyan lehetséges az, hogy mégis saját személyes lenyomatunkként vagyunk jelen? Miért nem „mosódunk össze” a végtelen sok kvantum impulzussal (lélekkel)?
A válasz abból következik, hogy kvantum impulzusunk hatása két tényezőtől függ: a kvantum kommunikáció sebességétől és az impulzus intenzitásától. Nekünk valamennyiünknek, mint minden elemi folyamatnak is, saját intenzitás tényezőnk van. Sőt, ez még fokozható is, hiszen nem egyetlen elemi folyamatot testesítünk meg, hanem a ránk jellemző elemi folyamat összetételt, az összes genetikai és egyéb hatásokkal együtt, illetve azokkal kiegészülve.
Kvantum impulzusunk kvantum kommunikációs sebessége (ami az összes elemi folyamat esetében is) azonban egyaránt végtelen kis értékű. Ezen az intenzitás tényező azért nem változtat, mert a téridő egyedül a kvantum sebesség függvénye. Így kvantum impulzusunk, mindannyiunk esetében egyaránt végtelen kis értékű, de az intenzitás miatt az „megcímzett”.
A harmadik kérdés pedig az, hogy mi a kapcsolat alapja?
Ennek magyarázata az azonos intenzitás érték különböző téridőkben. Földi életünk térideje c=299,792 km/sec kvantum kommunikációs sebességű, a lelki mivoltunk téridejének sebessége pedig határérték végtelen kis értékű. A földi kvantum térben (téridőben) végtelen mennyiségű elemi és „lelki” téridő van jelen. És az intenzitások összekapcsolódnak.
Fenti szempont-kérdés-magyarázat célja az, hogy azt bemutassam, van folyamat bázisú kvantum fizikai alapja annak amit az orvos ír. Az azonos intenzitási érték nem feltétlenül rokonsági következmény, de lehet az is. Azok a kvantum impulzusok amelyekkel kapcsolatban vagyunk nyilván nem beszélnek. A döntéseket mi magunk hozzuk, de hogy bennünk ezek a döntések (vagy nem döntések) milyen érzéseket váltanak ki, azt mindenki maga éli meg.