+ Zene

Kilencven év után megtört a Vivaldi-csönd

vivaldi

A barokk szerző fiatalságáról nagyon keveset tudnak a kutatók azon kívül, hogy papnak tanult.

Vivaldi első, elveszett zeneművére bukkanhatott rá egy német könyvtárban őrzött kéziratban Federico Maria Sardelli karmester és zenetörténész. Az instrumentális darabot hétfőn mutatják be a firenzei Uffizi képtárban.

A Vivaldi műveivel való számos zenei hasonlóság és a kézirat papírjának analízise alapján mutatták ki, hogy a fiatal Vivaldi egy művét fedezték fel, mely 1700 és 1703 között születhetett. A dátum arra utal, hogy ez lehet a mester első, eddig ismert zeneműve. Az olasz Antonio Vivaldi Intézet tudományos bizottsága egyhangúlag foglalt állást a darab eredetisége mellett.

Igen fontos felfedezés ez, amely izgalomba hozza a zenei világot

– mondta a Vivaldi-katalógus frissítésével is megbízott Sardelli a BBC-nek adott interjújában.

A barokk szerző fiatalságáról nagyon keveset tudnak a kutatók azon kívül, hogy papnak tanult, és a zenével apja, Giovan Battista, a híres hegedűművész ismertette meg. Sardelli szerint a most felfedezett mű kulcsfontosságú Vivaldi korai éveinek és zenei képzésének megértésében.

Sardelli akkor akadt rá az általa RV 820-ként katalogizált műre, amikor véletlenül felesége, a szintén muzsikus Bettina Európa szerte gyűjtött kézirat-kollekciója a kezébe került.

Észrevettem ezt a kéziratot, mert felfedeztem rajta Vivaldi kottái egyik másolójának a kézírását. Ezután felvettem a kapcsolatot Michael Talbot világhírű Vivaldi-kutatóval, a Liverpooli Egyetem munkatársával, aki azonnal felismerte, hogy a zeneszerző eredeti művéről van szó, és segített a datálásban

– magyarázta Sardelli.

A mű zenei arculatáról így vélekedett: egyes részeinek frissességében, invencióiban felbukkannak az érett Vivaldira jellemző vonások. Úgy vélte, a barokk szerző jelenkori népszerűsége ellenére az életmű sok darabja még mindig ismeretlen, felfedezésre vár.

Majdnem kétszáz éven át, a muzsikus 1741-es halálától az 1925-ös újrafeldezéséig teljes volt a Vivaldi-csönd, ami egyrészt szomorú, másrészt izgalmas, mert új darabok felbukkanásának reményével kecsegtet

– mondta a karmester-kutató.

Hétfői világpremierén a művet a Modo Antiquo barokk zenekar adja elő, maga a felfedező, Sardelli vezényletével. A frissen megtalált szerzemény és más korai Vivaldi-darabok felvétele kedden kezdődik a firenzei Pergola színházban, az album The Young Vivaldi címen jelenik majd meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top