+ művészet & politika

Rendkívüli felmondással elbocsátották a szombathelyi szimfonikus zenekar igazgatóját

szombathelyi , savaria , szimfonikus zenekar , mérei tamás

Az elbocsátásról csütörtök esti ülésén döntött a város közgyűlése, miután úgy látták, hogy a zenekar gazdálkodásával kapcsolatban a polgármester kezdeményezésére indult vizsgálat eddig feltárt megállapításai ezt a lépést tették szükségessé.

Rendkívüli felmondással elbocsátották Mérei Tamást, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatóját, a zenekarhoz pedig önkormányzati biztost rendeltek ki. Az elbocsátásról csütörtök esti ülésén döntött a város közgyűlése, miután úgy látták, hogy a zenekar gazdálkodásával kapcsolatban a polgármester kezdeményezésére indult vizsgálat eddig feltárt megállapításai ezt a lépést tették szükségessé.

A belső vizsgálat, amelyet az aljegyző vezet tovább folytatódik, annak lezárulta után tájékoztatják a nyilvánosságot a részletekről. Az igazgató felmentéséről és munkaviszonyának megszüntetéséről rendelkező közgyűlési határozatban az áll, hogy a szimfonikus zenekarnak 2012-től kezdődően 100 milliós nagyságrendű kifizetetlen tartozása halmozódott fel, amit a pénzügyi beszámolókban nem szerepeltettek, a kötelező nyilvántartásokban nem vezettek. A munkáltató gazdasági érdekei ezzel jelentősen sérültek, ami indokolja, hogy Mérei Tamást felmentsék vezetői megbízatása alól és azonnali hatállyal megszüntessék munkaviszonyát.

Mérei Tamás jelenleg szabadságon van, de elkísérte a szimfonikus zenekart Párizsba, ahol ezekben a napokban nyolc alkalommal a milánói Scala balettkarával közösen lépnek fel a párizsi kongresszusi palotában. A közgyűlés csütörtöki ülésén Czeglédy Csaba, a Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt frakcióvezetője kifogásolta, hogy az önkormányzati vizsgálat lezárulta előtt hoznak meg egy ilyen döntést, Ipkovich György, szocialista képviselő szerint mivel a vizsgálat még tart, az ügynek az önkormányzatra nézve akár hátrányos jogkövetkezményei is lehetnek.

Az MTI tudósítójának pénteken sikerült telefonon elérni Mérei Tamást, aki elmondta: egyelőre a koncertek, a turné sikerére összpontosít, hazatérte után azonban a nyilvánosság elé áll.

Az én szakmám nem olyan, mint a politika, itt nem lehet az egyik napról a másikra változtatni, nekem ezt a munkát be kell fejeznem, most azzal  foglalkozom, hogy a zenekar párizsi fellépései minél jobban sikerüljenek.

***

Nemrég Körner Tamás zenei menedzser mesélt a komolyzene jövőjéről.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top