+ Zene

Elhunyt Demis Roussos

demis roussos

Hatvannyolc éves korában elhunyt Demis Roussos görög énekes, a hírt az énekes lánya és az újságíró Nikos Aliagas is megerősítette.

Hatvannyolc éves korában elhunyt Demis Roussos görög énekes. Roussos vasárnap hajnalban hunyt el Athénban, a hírt az énekes lánya és az újságíró Nikos Aliagas is megerősítette.

A fantasztikus hangterjedelmű Roussos 1946-ban született Egyiptomban, édesapja görög volt, édesanyja pedig olasz származású egyiptomi hölgy; a szuezi válság után költöztek át Görögországba. Az ifjú Demis a The Idols nevű zenekarban találkozott először Loukas Sideras dobossal és Evangelos Papathanassiouval, aki később Vangelisként lett világhírű.

Hárman alkották az Aphrodite’s Child nevű zenekart, ahol Demis Roussos basszusgitározott is. A progresszív rockzenét játszó együttes érzelmességében és zenei hatásait tekintve talán a Procol Harumhoz hasonlítható a leginkább, legismertebb dalaik a Rain and Tears, illetve az It’s Five’O Clock voltak. Az 1971-es 666 című duplalemezük a progresszív rock egyik alaplemezének számít.

Az Aphrodite’s Child feloszlása után is dolgozott együtt Vangelis és Roussos, Demis Roussos énekelte például a Tűzszekerek című film zenéjének énekes változatát (Race To The End), de Roussos szerepelt a Szárnyas fejvadász filmzenelemezén is.

Szólókarrierjének legismertebb dala talán a Forever & Ever, és az európai közönség után a dél-amerikait is sikerült meghódítania. A nyolcvanas években depressziójával és súlyával is küzdött, utóbbi küzdelméről egy könyvet is írt. Utolsó nagylemeze 2009-ben jelent meg.

Nem Demis Roussos az egyetlen világhírű énekes, aki a közelmúltban hagyott itt minket: december végén hunyt el Joe Cocker.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top