+ Irodalom

Láttam, mi történt

nógrádi

A Láttam, mi történt tele van sztereotípiákkal, de úgy, hogy még a kínos vagy szomorú mozzanatokban is akad szerethető könnyedség. A beszámolók sorozata bemutat, annak ellenére, hogy nem részletesen, nagyon alaposan.

Hogyan szoktad elmesélni, amit az utcán látsz? Képes vagy magadat félretenni, és csak az eseményt felidézni? Olvastunk egy könyvet Nógrádi Gábortól, amely megmutatta, hogy miért lehetetlen. Írtam már korábban egy másik könyvéről is, ő pedig fejtegette a Librariuson a kérdést, hogy mit hallgatunk el nemzetileg. Nagy port kavart a cikke, amelyben feltette a kérdést, hogy hány dollár profitot termel hatszázezer zsidó hetven év alatt.

A “sztereotípia” szó gyakran negatívan cseng. Felcseréljük az előítélettel, a skatulyázással, ahonnan nehéz kijönni, pedig csak arról van szó, hogy az agyunk egy már ismert rendszerbe igyekszik illeszteni az újat, saját biztonsága érdekében, aztán van akinél ott is marad. Nem muszáj pedig az ítélettel azonosítani, akár játék is lehet belőle, akkor sokkal érdekesebb. Nógrádi Gábor könyvében éppen így létezik a fogalom.

Ha ismered, megérted

A Láttam, mi történt tele van sztereotípiákkal, de úgy, hogy még a kínos vagy szomorú mozzanatokban is akad szerethető könnyedség. A beszámolók sorozata bemutat, annak ellenére, hogy nem részletesen, nagyon alaposan. Olyan minden egyes elbeszélés, mint egy aprólékos pillanatfelvétel, közelebb hoz. Nem ahhoz, amit mesél, hanem a mesélőhöz. Ugyanolyan fényben láttat mindenkit, a drogdílert, a katonatisztet, az utcaseprőt, a hajléktalant. A könyvet P. Szathmáry István humoros rajzai illusztrálják.

Egyszerű eseményt mesél el, ötvenhatszor. Furcsa így leírva, mert soha nem szerepel ugyanaz kétszer. És ez adja az apropóját; az ember nem szabadulhat saját szűrőjétől. Hiába nézi végig és mondja el ötvenhat elbeszélő ugyanazt, máshol lesz a hangsúly, nem tudunk ketten ugyanúgy figyelni, mert a bőrünkből nem egyszerű kibújni és objektívan szemlélődni.

A biológia-tanárnőnél például ilyen az, ha egy fiú nekirohan egy lánynak az iskola előtt:

Szóval a fiú meglökte a lányt, ahogy rohant kifelé. Egyébként nem ismerem, nyilván nem tanítom, ugye. A lány szemüvege leesett.

Jellemző! Száz esetből kilencvenben a fiúk az agresszívak: löknek, ütnek, provokálnak. És ezt nem lehet a nemi hormonokra fogni, ugye. Hiszen a lányok nemi érése még hamarabb kezdődik. Nem, nem! Ez a hímek viselkedési hagyománya. Ezt látják az apjuktól otthon. Szóval a lánynak leesett a szemüvege, a fiú felvette, ez mondjuk, a dicséretére szolgál ugye, de a lány kikapta a kezéből és elszaladt.

A lány osztálytársánál pedig:

A kapu előtt dekkolt a korlátnál. A legjobb hely. Naná! A szemcsijét törülgette. Mintha azért állt volna.

A Robi pont nekiment.

Dörzsölt kis csaj!

Nem látszik rajta. Szerintem a szemüveg miatt. Az egyébként leesett. Robi felvette. Ani kikapta a kezéből, és mondott valamit. Meg vagy őrülve? Vagy valami ilyesmit. Zaj volt. Aztán elszaladt. Azt hiszem röhögött. Rázkódott a válla.

Lehetne kötelező

Már A mi Dózsánk című könyvnél is elmondtam, hogy jó lett volna olvasmánynaplót írni belőle általánosban. A Láttam, mi történt lehetne kötelező olvasmány, Nógrádi több könyve az. De ez inkább már középiskola elején. Amellett, hogy stílusos és aranyos, végig humorral fordul az alanyaihoz. Senki véleménye, beszámolója sem fontosabb vagy döntőbb a másiknál. Szájbarágás nélkül mutatja meg, mennyire  egyenlőek vagyunk, ha nem vesznek minket véresen komolyan. Mellékhatásként nevel toleranciára, szórakoztat, miközben bemutat egy csomóféle életutat, ami felnőttként is jól jön.

Nógrádi Gábor: Láttam, mi történt. Móra Kiadó, 2014

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top