+ Irodalom

Elhunyt Andrassew Iván

Andrassew

Elmentem F. doktorhoz. L. doktor üzenetét vittem, aki írásban is kifejtette: a tüdőm annyira jól van, hogy operálható és sugarazható az agyam. K. doktor fölhívta V. doktort – aki először operált, lassan másfél éve -, megtanácskozták, hogy akkor máris küld az altatóorvoshoz.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 62 éves korában elhunyt Andrassew Iván, a Népszava főmunkatársa, a publicisztikai rovat vezetője – adta hírül internetes kiadásában szerda délután a napilap.

Andrassew Iván az esztergomi ferences gimnáziumban kezdett írni; számos egyetem és főiskola előadását hallgatta autodidakta módon. 1979-től dolgozott üzemi lapoknál, tíz évvel később került a Mai Naphoz, ahonnan pályája a Népszabadság, a Hócipő, a Színes Vasárnap és a Népszava szerkesztőségébe vezetett.

Ő lett 1999-ben az iNteRNeTTo főszerkesztője, de volt a Romániai Magyar Szó tudósítója is. Novellái jelentek meg önálló kötetekben, antológiákban. Munkásságát számos alkalommal ismerték el kitüntetésekkel, 2006-ban például a Fejtő Ferenc-, egy évvel később pedig a Táncsics Mihály-díjat vehette át.

Andrassew Ivánt a Népszava saját halottjának tekinti.

Elmentem F. doktorhoz. L. doktor üzenetét vittem, aki írásban is kifejtette: a tüdőm annyira jól van, hogy operálható és sugarazható az agyam. K. doktor fölhívta V. doktort – aki először operált, lassan másfél éve -, megtanácskozták, hogy akkor máris küld az altatóorvoshoz. Szólt is az asszisztensnőnek, hogy intézkedjen, de közben mégis úgy döntött, hogy talán a két kis daganatot kellene kisugarazni, aztán kivágni a nagyot. Szólt V. doktornak, hogy mégis inkább így legyen. Addig is figyelik a V. doktorra váró nagyobb daganatot, amit mindenképpen ki kell kanyarítani a fejemből.

idézi őt a napilap saját betegségének történetéről.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top