+ Film

Ingyen nézhetsz francia filmeket

francia

A Francia Intézet Ilyen a szerelem című vetítéssorozatában találunk nemrég bemutatott francia filmeket, illetve olyanokat is, melyeket a magyar közönség még sosem láthatott.

A Francia Intézet „Ilyen a szerelem” című vetítéssorozatában találunk nemrég bemutatott francia filmeket, illetve olyanokat is, melyeket a magyar közönség még sosem láthatott. A filmek között van Godard nagy klasszikusa, a világ egyik legszebb filmje, a „Megvetés” is, melyet digitálisan felújított kópiáról vetítünk, fél évszázaddal az első bemutató után.

Xavier Dolan, miután második filmjében egy szerelmi háromszög történetét mesélte el, a „Laurence Anyways” című alkotásában egy férfi nővé válását és saját jegyesével való új életét vizsgálja. Szerelmi szenvedély transznemű szemszögből. Az „Adèle élete” a 2013-as cannes-i Aranypálma nyertese, majd az év egyik legfontosabb filmje volt. Nem csak a homoszexualitásról szóló filmjében Abdellatif Kechiche egy szenvedélyes szerelem történetét meséli el. Felkavaró fejlődésregény. A „Küzdelem órái” című filmben Jacques Doillon a szerelmi kapcsolatok és legfizikaibb megfogalmazásuk felé tereli nézői figyelmét. A rendező a szexualitáshoz fűződő viszonyunkat kérdőjelezi meg a leginkább harchoz vagy tánchoz hasonlítható szerelmi légyottokon keresztül. A „Viszlát első szerelem” című filmben, Mia Hansen-Løve újraértelmezi a filmet és elmeséli egy első szerelem érzelmes és kényes történetét. Philippe Garrel, a francia film egyik mestereként és 20 filmmel a háta mögött olyan életművet tudhat magáénak, amely manapság sem poros. A „Féltékenység” a szenvedély különféle arcait járja körül, a rendező időtlen eszközeivel.

További információk a Francia Intézet honlapján. A filmeket francia nyelven és magyar vagy angol felirattal vetítik, a belépés ingyenes.

A teljes program:

Laurence Anyways (január 13., 18:30 / február 24., 18:30)
Viszlát, első szerelem (január 15., 18:30)
A küzdelem órái (január 20., 18:30)
Adèle élete (január 22., 18:30 / február 17., 18:30)
A megvetés (február 3., 18:30 / február 12.., 18:30)
Féltékenység (február 9., 18:30)

Godard utolsó filmje nemrég került moziba, itt írtunk róla és arról, hogy mi sülhet ki abból, ha a francia újhullám nagymestere nyolcvan felett 3D-s filmet forgat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top