+ Film

Russell Crowe sikeresen debütált rendezőként

Russell Crowe

Nagy kasszasiker Russel Crowe The Water Divine című első világháborús filmje, amely a sztár rendezésében és főszereplésével december végén debütált Ausztráliában.

Russel Crowe rendezőként is sikeresen mutatkozott be. Tavaly még színészként jegyzett legutóbbi, Noé című filmjének betiltása, illetve vatikáni kirándulása kapcsán írtunk róla.

Nagy kasszasiker The Water Divine című első világháborús filmje, amely a sztár rendezésében és főszereplésével december végén debütált Ausztráliában.

A produkció egy ausztrál farmerről szól, aki négy évvel az első világháború egyik legvéresebb csatája, Gallipoli után Törökországba utazik, hogy felkutassa a csatában eltűnt három fiát. Az apát Crowe alakítja, a további szereposztásban Olga Kurylenko, Yilmaz Erdogan, Cem Yilmaz, Jai Courtney, Ryan Corr, Ben O’Toole és James Fraser neve is olvasható.

A Variety.com értesülése szerint a The Water Divine, Crowe első, rendezőként is jegyzett nagyjátékfilmje a december 26-i premiertől december 31-ig 5,65 millió ausztrál dollárt (1,2 milliárd forintot) hozott az ausztrál mozikban, és ezzel a tavalyi év legnézettebb hazai filmje lett az országban. Mögötte sorakozik a Wolf Creek 2, amelyre 2014-ben 4,7 millió dollárért (egymilliárd forintért) váltottak jegyet az ausztrálok, és a 2013 decemberében bemutatott A háború démonjai Colin Firthtel és Nicole Kidmannel, amely tavaly 5,5 millió ausztrál dollárt kasszírozott, és összbevétele elérte a 7,3 millió ausztrál dollárt (1,6 milliárd forintot).

A forgalmazási adatok szerint Crowe filmjének jegyeladásai vasárnapig 8,4 millió ausztrál dollárra (1,8 milliárd forintra) nőttek.

Boldogok vagyunk, hogy az ausztrál közönségből ilyen lelkesedést váltott ki a film

– fogalmazott közleményében Mike Baard, a Universal Pictures Australia vezetője.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top