+ Irodalom

A nyugtató neve: Isten

isten

Még nem olvastam el elejétől végig Esterházy Péter új munkáját, mégis szükségesnek érzem, hogy írjak róla (ún. belső lelki/szellemi szükséglet). Nem is recenziót írok hát, csak jegyzeteimet kapirgálom ide.

Még nem olvastam el elejétől végig Esterházy Péter új munkáját, mégis szükségesnek érzem, hogy írjak róla (ún. belső lelki/szellemi szükséglet). Nem is recenziót írok hát, csak jegyzeteimet kapirgálom ide. Amúgy ismerem én a szakmát, tudom, sokan úgy írnak (írunk!) könyvismertetőt, pozitív kritikát hogy el se olvassuk a könyvet (a negatívhoz már inkább el kell). Elég a fülszöveg, valami a netről, ha elő- vagy utószó van, az maga az isteni ajándék, mióta internet van, semmi gond. Fordított mű esetében meg pikk-pakk, két idegen nyelvű kritika alapján jöhet a harmadik, az enyém. Játék a szavakkal, az irodalom játék.

Esterházynak nagy hazai és nemzetközi rajongótábora van,

bevallom, én nem tartozom közéjük, nem vagyok ún. feltétlen, odaadó híve (olyanként olvasni nem tudom, érdekes-e, ha igen, miért s hogy?). Indulását élőben koromnál fogva lekéstem, az ún. prózafordulat ahhoz képest fordul, amit szintén alig ismertem. Retró visszaolvasni az előzményt meg a fordulat műveit pedig valahogy más (az már történelem, irodalomtörténet) – olyan, mint egy focimeccset újranézni, aminek végeredményét is tudod. EP-t persze olvasom – ez minimális elvárás, vagyis kötelező, ha tudni akarod, mi van ma Magyarországon, a világon és azon kívül, mi van a magyar fejekben, s nem csak az övében. Hol nagyon lelkesen, hol kevésbé, de ebben semmi különös nincs, az ember még a legkedvesebb írójának minden munkáját sem olvassa szenvedéllyel (újra). (Thomas Mann, a Királyi fennséget dugd el jól a Varázshegy mögé.)

De amint az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változatot a kezünkbe vesszük, ami eleve tetszetős könyv, mint könyv, mint egy (mű)tárgy, s lapozgatjuk, beleolvasgatunk, máris érezzük: alighanem fontos, ez valamit mondani akar, nem novella, nem regény, nem száz oldalnyi száz történet. Ugyanakkor próza, mert ki van nyomtatva. Eleve, a Márk az evangéliumra utal, rögvest látja a hülye is, és feltűnő, milyen gyakran szerepel benne az Isten szó és hasonlók. A nagy kérdés: Éloi, éloi … elhagyott-e bennünket?

S tudjuk, nem imakönyv ez, vagy poszt-posztmodern imakönyv-dekonstrukció, használati utasítás az élethez, a hithez, valláshoz, pedig az imádkozás is gyakran szóba kerül:

Rossz, meghalt a nagypapa. A halál rossz. (…) Viszont az öregség csúnya. Meg rossz szagú. (…)

Hinni kell, imádkozni, különben nyugtalan az ember:

A nagymama nem, épp ellenkezőleg, nagyon nyugodt. Megnyugtatja az Isten.

Kulcsszavak: halál, ima, Isten, öregség, imádkozás. Szeretet („Ha szeretem, szép, ha nem szeretem, nem szép, von vállat.”) Vagy a rossz és a jó. Alapvető fogalmak, ami nélkül nem lépsz ki az ajtón, nem mész ki az életbe. Moralizálva azért most hozzáfűzöm, hogy dehogynem, ma így megyünk ki az utcára, de ezt csak most mondom, e szent (de miért szent?) pillanatban, lehet, máskor egészen mást mondanék. Az ember (az is meg mi ma? – még mindig ember embernek farkasa?) olvassa (és olvasni, az ma mit jelent?), hogy:

Meg még az is van, hogy a rossz is jó. Fáj, mégis jó. De jobb, ha nem fáj. Szerintem. Vagyis fönt is, lent is van jó. A lenti jót a Siralom Völgyének hívjuk, ami azt mutatja, hogy ne bízzuk el magunkat.

Jó tanács. Régi, de jó.

Egy néma kisfiú mondja ezt (magában), lehetne ez az egyszerűség (az is fontos dolog, tulajdonság, erény – lehetne) kedvéért maga a kisfiú EP (de az egyszerűség kedvéért épp nem a kisfiú EP a narrátor, bár a bátyja épp Péter nevű), az egész családjával, felmenőivel, bátyjával arisztokrataként, így osztályidegenként kitelepített EP, illetve az E-család rövid története is lehetne (hosszan már úgyis megvan, lásd HC és Javított kiadás, csak a példák kedvéért). Kitelepítették őket 1951-ben a Hortra, vagy a hortobágyi pusztába – teccett volna nem annyit urizálni, nem kerültek volna egy kulák házába, annak egy szobájába, átnevelődni önmaguktól, tanárok nélkül. A házigazda, a kulák aztán börtönbe kerül. A rokonságból mások öngyilkosok lesznek. Apa alkoholista, anya az elhurcolt, megölt első, zsidó férjét szereti még mindig. A báty meg mindent kényszeresen leír, megfogalmaz. Boldogtalanságok a köbön.

Ha a belelapozgatáskor azt hinnénk, van itt sok önéletrajzi elem, hát tévedünk (bár biztos van az is): ez fikció, kisregény. Mi benne hát a valóságos? Miért, a Biblia, a Márk evangéliuma minden szava tényszerű, igaz? Honnan tudnánk? De így még jobb is. Meg van keverve a leves:

…a szavakon is lehet gondolkodni, nem csak a dolgokon. Elég hülyeség. Vagy nem hülyeség, hanem fölösleges, vagyis hülyeség.

Isten sincs, vagy éppen van, esetleg kitalálták, ahogy a világot is. Isten tudja. Végig van a könyvben zongorázva itt az egész európai filozófiai hagyomány.

Azaz nem a kitelepítésről sztorizgat itt az író, ne anekdotagyűjteményt várjunk. A gyerek EP – pontosabban az egyéves korában kitelepített én-elbeszélő – az egészet úgyse érti, látjuk, még az egyszerűbb szavak értelmét sem mind fogja fel (kosár, garaboly – ezek mások?), nem hogy a fogalmakat. Mi az, hogy valamit szabad? Vagy nem szabad? Bizonyos esetekben ez világos. De hogy a szabadság mi lenne? (S nem csak akkor, most is.)

És ismét itt az apa (de ez megint nem az az apa). Akikről – olvassa fel neki az újságból Róza néni – azt mondják a kommunisták, hogy ő, vagyis ők, a kitelepítettek „hazánk ocsmány döghollói” (milyen ismerős máról is). „Ez volnék én, basszaisten” – mondja az apa. A gyerek viszont nem szereti, ha káromkodnak, ha Istent szidják, így, a háta mögött:

Én szemtől szembe káromkodok.

Vagyis ez a könyv olyan elemi kérdéseket tesz fel, ráadásul EP megszokott szellemes színvonalán (mivel utaltam rá, hogy hol jobban, hol kevésbé jobban szeretem írásait, vagy akár stílusát /itt viszont a hang is kiváló/, így a megszokott szellemes kapcsán hozzáteszem: sőt!), hogy talán a Márai-féle bon-mot-t kell felidéznünk:

Elolvastam a Füveskönyvet. Sokat tanultam belőle.

A Márk-változatból EP is sokat tanulhat. S minket még inkább m gondolkodtat. Mára legyen ez a kérdés:

Mi nagyobb, az Isten vagy az emberi gonoszság? És akkor egy betű, és megváltozik a világ. Mi nagyobb, az isteni vagy az emberi gonoszság?

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat. Budapest, Magvető. 100 fejezet 100 oldalon, plusz 16 oldalnyi jegyzet. 2490 Ft

PS: E kisregény, mondhatni, egy sorozat második része, az első az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat, de jó hír, hogy ennek ismerete nélkül is olvasható. A másik jó hír, hogy lesz folytatása.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top