+ Irodalom

Könyvet írnak a korrupcióról

korrupció

A Nobel-díjas író még nem fogott bele az írásba, de reméli, hogy mélyreható és sikeres alkotás kerül ki a kezéből. Mint mondta, ez formáját tekintve akár színmű, akár regény is lehet.

Mo Jen Nobel-díjas kínai író bejelentette, hogy a kínai korrupciót választotta következő műve témájául – írja a hirado.hu.

A világhírű szerző a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának honlapján csütörtökön megjelent interjúban elmondta: új munkájában azzal foglalkozik majd, hogy

a hatalom, a pénz és más kísértések mindenkit próbára tesznek

és „minden lélek próbakövei”. Mo Jen úgy véli, írásának mély hatása lehet, mert morális és jogi szempontból is vizsgálja a korrupciót. Hozzáfűzte, hogy nem akarja megkerülni Kína problémáit a művében. Kínában egyéb sürgető kérdéseket is látványosan dolgoz fel a művészvilág, így foglalkoztak a szmoggal.

Még nem fogott bele az írásba, de reméli, hogy mélyreható és sikeres alkotás kerül ki a kezéből, mint mondta, ez formáját tekintve akár színmű, akár regény is lehet. Az 59 esztendős szerző néhány korábbi művében keményen kritizálta a Kínában tapasztalható korrupciót és bürokráciát.

Novemberben egy másik kínai író, Liu Dzsenjun megnyitó beszéde lepte meg kollégánkat a belgrádi könyvvásáron, bár teljesen más előjellel.

Mo Jen – akinek ez az írói neve, és azt jelenti: aki nem beszél – történeteit kezdetben szülőfaluja, a kelet-kínai Kaomi és az ott élő emberek ihlették, az író azonban manapság már Pekingben él. Nyugaton az 1980-as évek végén ismerték meg a nevét, a Vörös cirokmező című könyvéből Csang Ji-mou forgatott filmet, amelyet a Berlinalén a legjobb alkotásnak járó Arany Medve-díjjal tüntettek ki. (Idén az Életműdíjat Wim Wenders kapta.)

A Nobel-díjat 2012-ben vehette át. Az elismerés akkori indoklása szerint Mo Jen egy sajátos műfaj, a „hallucinatorikus realizmus” révén ötvözi a meséket, a történelmet és a jelent. Olyan világot teremtett a fantázia és a valóság, a történelmi és társadalmi síkok keverékéből, amely komplexitásában Márquez és Faulkner munkáira emlékeztet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top