Szivarkacsata
A sarki trafikban – ahol kávézni is lehet – kinéztem egy szivart. Akkora, mint a nagyaraszom, lehet vagy 25 centi hosszú és legalább 3 centi vastag. A neve is arányos a hosszával: S Palmar Arriba Jeroboam. Ehhez képest az ára alig több, mint 2600 forint, mintegy kétszer annyiba kerül, mint egy doboz igen jó cigi.
Mint tapasztalt szivarozó azt mondhatom, hogy ez a termék a hedonista öngyilkosság tökéletes eszköze. Becslésem szerint az ember 10 centi után kezd szédelegni, 12-13 centinél erős főfájás kíséretében jön né-hányás, 15 centi szippantgatás után az ájulás szélére kerül. Ami persze veszélyezteti a szuicídiumot, mert aléltan nehéz dohányozni.
Ezt az S Palmar Arriba Jeroboamot viszont garantáltan nem érinti a legújabb magyar háború, a szivarkacsata. A szivarka azt a dohányterméket jelenti, amely alakjában és nagyságában a cigarettára, állagában, színében és adótartalmában viszont a szivarra emlékeztet kísértetiesen. Ami azt eredményezi, hogy árában egyikre sem hasonlít, már 550-600 forintért lehet kapni, ezért a szegényebb füstölgők körében ugyanolyan népszerű, mint a vágott dohány. Ráadásul főképp egy magyar gyár állítja elő. Az unió sajnos elvárja a magasabb adót, ezért az olcsó szivarkának befellegzett, most már csak azon megy a csata, hogy a már meglévő, legyártott készleteket eladhassák a régi, kedvezőbb adóval.
Tudom, hogy nagy pénzről van szó, és elég precízen meg lehet határozni, hogy melyik az álcigaretta, s hogy egy igazi szivarkának hány milliméter vastagnak és milyen hosszúnak, színárnyalatúnak kell lennie, ám én azért nem tudom teljesen komolyan venni az elvi vitát. Talán azért mert neve közepén ott bujkál egy másik szó: szivar-KACSA-ta.
már-ta-
