+ Film

Rasszista ábrázolásmódja miatt nem játszhatják a mozik az Exodust

Rasszista ábrázolásmód miatt nem játszhatják a mozik az Exodust

Istennek a filmben való ábrázolását (gyermekként) szintén érvként hozta fel a minisztérium közleménye a betiltás mellett Egyiptomban.

Az egyiptomi kormány betiltotta Ridley Scott filmrendező Exodus: Istenek és királyok című filmjét, mivel az „eltorzítja az ország történelmét”, valamint a zsidókat is „rasszista” módon ábrázolja.

A kulturális minisztérium közlése szerint az ószövetségi kivonulástörténetet rendhagyó módon ábrázoló filmet azért tiltották be az országban, mivel annak történelemolvasata ellenkezik az egyistenhitű vallások sugallta Mózes-képpel.

Egyiptom lakosságának többsége muzulmán, de az országban számottevő keresztény kisebbség is él. A cenzorok szerint a film „szándékos és durva történelmi tévedései, amelyek sértik Egyiptomot és ősi történelmét, összességében újabb, arra irányuló kísérlet tartozékai, hogy judaizálják az egyiptomi civilizációt, azaz a nemzetközi cionizmus hagyja rajta bélyegét az alkotáson„.

A minisztérium közleményében kifogásolta, hogy a film igaztalanul állítja be „barbároknak” az ősi egyiptomiakat, akik zsidókat ölnek és akasztanak, holott például az akasztást nem is alkalmazták a korabeli Egyiptomban. Emellett a film a zsidókat is „rasszista” módon ábrázolja, amikor mint fegyveres lázadókat állítja be őket, miközben a vallásos iratok a zsidókat gyenge, elnyomott népként ábrázolják.

Istennek a filmben való ábrázolását (gyermekként) szintén érvként hozta fel a minisztérium közleménye a betiltás mellett. Az iszlám világban gyakori a vallásos témájú művészeti alkotások betiltása, mivel a muzulmán vallástudósok a próféták ábrázolását elfogadhatatlannak tartják. A Nyugatról érkező alkotások ráadásul sokszor ellentétben állnak az iszlám különböző bibliai alakokról kialakított képével, így például Jézus esetében is, akit a muszlimok szerint nem feszítettek keresztre.

Hasonló sorsa jutott Egyiptomban és számos más muzulmán országban a szintén idei, Noé című hollywoodi film is, amelyet a hívők érzéseinek megsértése, valamint a próféták ábrázolása miatt helyeztek tiltólistára.

Nem Egyiptom az egyetlen muzulmán ország, ahol betiltották a két hét alatt 107 millió dolláros (27 milliárd forint) bevételt hozó Exodus: Istenek és királyok című produkciót. Marokkó és az Egyesült Arab Emírségek szintén a film betiltásáról döntött. Utóbbi médiatanácsa szerint a film olyan történelmi és vallásbeli tévedéseket tartalmaz, amelyek ellenkeznek mind a Bibliával, mind az iszlámmal. Marokkóban, ahol ritkán tiltanak be filmet, több vetítés után parancsolták le az Exodust a mozik műsoráról, ugyancsak főleg az istenábrázolás miatt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top