+ Irodalom

A tudománytól a költészetig

Év végi sorozatunkban elsősorban a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szövetsége kötelékébe tartozók első könyveivel foglalkozunk, olyan írókkal és költőkkel, akikre már most érdemes odafigyelni. Ezúttal Balaskó Ákos, Németh Bálint és Varga László Edgár köteteit mutatjuk be.

A 2014-ES ÉV ELSŐKÖNYVESEI (3. RÉSZ)

Évekig gyűlnek a versek, a novellák vagy a regény fejezetei, aztán egyszer csak megjelenik az a bizonyos első kötet. Kisebb-nagyobb felhajtás van a pályakezdő írók, költők debütálása körül, elvárásoknak kell megfelelniük, félelmeket kell leküzdeniük, megpróbálni nem törődni vele, hogy az első könyvre később talán ők maguk is csak ügyetlen próbálkozásként, elkapkodott bemutatkozásként fognak tekinteni. Vagy épp ellenkezőleg: első könyvükkel magasra teszik  a lécet. Év végi sorozatunkban elsősorban a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) kötelékébe tartozó elsőkönyvesek első könyveivel foglalkozunk, olyan írókkal és költők köteteivel, akikre már most érdemes odafigyelni.Ezúttal Balaskó Ákos, Németh Bálint és Varga László Edgár köteteit mutatjuk be.

KÖLTŐ VAGYOK ÉS MATEMATIKUS 

Balaskó Ákos 1984-ben született Dombóváron, jelenleg Budapesten él. Programtervező matematikusként végzett az ELTE-n. A Mozgó Világban, a Holmiban és az Élet és Irodalomban megjelent versei után tavaly a Petri-díjjal hívta fel magára a figyelmet, idén pedig első verseskötetével, A gépház üzen cíművel. Ha Pilinszky azt mondta, „Költő vagyok és katolikus”, Balaskó mondhatja, hogy „Költő vagyok és matematikus”. Ott voltunk a könyvbemutatón, utána pedig egy kávé mellett beszélgettünk egy jót.

elsőkönyvesek

Balaskó Ákos: A gépház üzen

Magvető

2014

ANTIMENEDZSER-TÍPUS VAGYOK

Németh Bálint 1985-ben született Sárváron. Közgazdaságtant tanult a Corvinuson, jelenleg matematikát tanít. És verseket írt. Hajnali mémek című „alkalmi” költeménye nálunk is olvasható. Első kötete, a Kiküszöbölés mindenféle felhajtás nélkül jelent meg – Bálint egyik kedvenc énekes-dalszövegíróját, a néhai Vidámpark zenekar néhai frontemberét, Őz Zsoltot szokta idézni: „antimenedzser-típus vagyok”. Nemsokára talán mégis lesz könyvbemutató, és egy interjút is régóta tervezünk vele. A kötet a hiány témakörét járja körül, és próbálja feldolgozni a tényt, hogy valami, ami volt, többé már nincs. Németh Bálint mindent tud a hiányról.

elsőkönyvesek

Németh Bálint: Kiküszöbölés

Liget

2014

A KÖLTŐ EGY ZONGORÁNÁL

Varga László Edgár a romániai Margittán született 1985-ben. Székelyhídon érettségizett, Kolozsváron diplomázott biológia szakon. A Krónika című napilap szerkesztője, erdélyi és magyarországi lapokban is közöl verseket, novellákat. Első verseskötete a Cseréptavasz, amelyet humora és játékossága mellett a kortárs lírára kevésbé jellemző rímei tesznek különlegessé, és amelyben akár Ady Endre és Koós János is egy helyre kerülhet: „egy nagy fekete hangszeron / játszanám dilettáns dalom / a költő egy zongoránál /fehérebb az orgonánál„.

elsőkönyvesek

Varga László Edgár: Cseréptavasz

Erdélyi Híradó Kiadó – FISZ

2014

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top