+ Színház

Ezen röhögnöm kell!

Harmadik alkalommal rendezik meg február 11. és 15. között a Thália Humorfesztivált, amelynek öt napja alatt összesen 11 produkciót láthat a közönség a Thália Színházban.

Harmadik alkalommal rendezik meg február 11. és 15. között a Thália Humorfesztivált, amelynek öt napja alatt összesen 11 produkciót láthat a közönség a Thália Színházban.

A fesztiválon látható darabok válogatásában ezúttal a Kultúrbrigád és Laboda Kornél rendező, dramaturg vett részt.

A fesztivál keretében a nagyszínpadra érkezik a Miskolci Nemzeti Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja Béres Attila rendezésében. A Pécsi Nemzeti Színház Hitchcock filmjének adaptációjával, a 39 lépcsőfokkal vendégszerepel, a darab szerzője Patrick Barlow, rendezője Horgas Ádám.

Szintén a nagyszínpadon lesz látható a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című darabja, amelynek rendezője Keszég László. A Szombathelyi Weöres Sándor Színház Georges Feydeau A hülyéje című darabját Réthly Attila rendezésében mutatja be. Emellett versenyen kívül Robert Dubac Férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás? címmel – Szirtes Tamás rendezésében – a Thália Színház saját előadását is láthatja a fesztivál közönsége.

A stúdió színpadokon a TÁP Színház előadása, Mózsik Imre Lö csibészek című műve, a Dumaszínház és a Füge Produkció 40! avagy Véges élet című előadása látható.

A stúdiók műsorán szerepel a Dumaszínház produkciója, Dr. Mogács országos népbutító kampánya címmel, valamint a Klebelsberg Kultúrkúria produkciója, Aziz Nesin Ölj csak meg, lelkem! című darabja. Látható továbbá a Füge és az Orlai Produkció közös előadása, Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című műve, Göttinger Pál rendezése Ötvös András szereplésével.

A Mikroszínpadon Laár András Besenyő Sója várja majd a közönséget.

A produkciókat ezúttal is öttagú zsűri értékeli. A fesztivál ideje alatt a Thália Színház szakmai beszélgetésnek és kiállításnak is helyet ad.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top