+ Film

Godard a 3D-hez nyúl, mi meg a fejünkhöz

Amikor a Maestro háromdét ragad

Jean-Luc Godard új filmjét meleg szívvel ajánljuk az értelmezői rutinból kijött bölcsészeknek, akik úgy érzik, sorvadozó interpretációs izmaiknak jól jönne egy kis mozgás.

Azt mondják, Jean-Luc Godard, a francia új hullám nagymestere búcsúzik. Búcsúzik háromdés kalapemelésekkel filmtől, nyelvtől, (film)nyelvtől. Megnéztük azt a filmet, amire (megérzésünk szerint) így karácsony előtti esténként a legkevesebb néző vált jegyet.

A mestermű címke

Nem meglepetés, hogy Godard filmjére hamar rákerült az idei filmfesztiválok mestermű címkéje. Abszolút érthető, várható az ováció, hogy a filmes szakma ilyennyire lázba jött a nyolcvannégy éves öreg róka provokatív gesztusai láttán. Jean Luc Godard, a modenfilmtört vizsgák rettegett új hullámos motorosa, aki nem egyszer írta át meg át a filmnyelvi paradigmákat. Neve hallatán a bölcsész kar homályaiból két infó mindenképp feldereng: Kifulladásig! című filmje és a három Anne.

Godard szerette az Anne nevű hölgyeket, hármat feleségül is vett. A korszakolást meg mindig foghúzásként megkínlódó történetírás kapva kapott az apropón, így a három Anne alapján osztotta korszakokra a rendező legendás munkásságát. (A lényeges információ soha nem vész el.)

Szóval amikor Godard bácsi a háromdéhez nyúl, plusz ad egy ilyen filmcímet, hogy búcsú a nyelvtől, bónuszként egy talán az iróniával is kacsingató alcímet, hogy óda a 3D-hez, akkor minden értelmezői csáp bemozdul.

Nem óda a háromdéhez

Ami a technikát illeti: amikor beindult az őrület 2009 táján, én derekasan addig húztam, hogy lemaradtam az Avatarról és bevallom csak a 2013-as Gravitáció című filmmel szálltam be a vérkeringésbe. Ez utóbbi olyan produkció volt, amit bár végigizgultam és egy pillanatra sem kalandozott el a figyelmem, mégis azt éreztem, hogy valóban aligha lett volna értelme a filmnek háromdés szemüvegek nélkül. Ami vizuális hókuszpókuszt két dimenzióban össze lehet hozni világűr tematikában, azt valószínűleg Kubrick már jó ideje letudta.

Maradi popcorn majszolóként tehát nem vagyok éppen a háromdé híve, de az egyetemi évekről belém rögzült kultúr-póz mégis elcsalogatott Godard filmjére – meg amúgy is, az ilyesmit széles vásznon illik és érdemes.

Amikor a Maestro háromdét ragad

Részlet Jean-Luc Godard Búcsú a (film)nyelvtől című filmjéből.

Oké, de miről szól?

Bár az ódát emlegető alcímre való tekintettel felesleges erőlködni és spoiler-veszély sem fenyeget, azért teszünk egy próbát, hogy elmeséljük, mégis mire lehet számítani. Van ebben a filmben tengerparti szélsuhogás, abból jó sok. Egy fel-alá kóborló kutya, két szerető a maguk meztelen őszinteségével. Havas táj, esős táj, nyári vakító fényes táj. Elejtett párbeszédtöredékek háborúról, búcsúról, halálról, Rodin, Beethoven és még sokan mások. Őrületesen rikító szín kavalkádban úszó fűszálak és pipacsok. Godardhoz méltóan bravúros vizuális bravúrok, kameraszaltók mesterfokon.

Bár így a trailernél többet még nem mondtam.

Agytorna eltunyult ex-bölcsészeknek

A bökkenő az, hogy ami új varázsát a háromdének most felfedezhettem (például, hogy jé, ilyet is lehet), annak bármekkora jelentősége is legyen filmes nyelven, attól még bizonyos értelemben nézhetetlen. Olyannyira jojózott a szemem Godard képi megoldásaitól, hogy a mozi terem sötétjében titkon nem egyszer levettem a szemüveget, megkockáztatva, hogy lemaradok valami korszakos cselről.

Nem firtatom, hogy a Búcsú a nyelvtőlnek vannak olyan mélységei, aminek az én értelmezői tekintetem a közelében sem járt. Azt hiszem azonban, hogy annyi mennyiségű Godard-gesztust azért el-elkaptam, amennyit egy Godard-filmnél első nekifutásra illendő. Volt olyan kép is, ami magába húzott, bele tudtam süppedni a székbe, és jól esett a fülnek a szimfonikus aláfestés, a francia szó. Az is tény azonban, hogy mindeközben förtelmesen unatkoztam.

Háháború, szeherelem, film, nyelv meg halál, még a valóban forradalmi képi világ és az a vásznon szenvtelenül fel-alá sündörgő eb sem tudott semmilyen szempontból sem lekötni. (Utóbbi olykor halvány humort csempészett a hetven percbe.)

Szóval nem firtatom én a Búcsú a nyelvtől jelentőséget, csak hát aligha van értelme komoly miszlikre interpretálós szándékok nélkül nekifutni. Ha három percenként lestoppoljuk a filmet, hogy hohó, láttad?, természetesen minimum egy szakdolgozatnyit kipréselhetünk belőle. (Mit is jelent mindez jelen filmművészet állásilag?) Meleg szívvel ajánljuk tehát az értelmezői rutinból kijött bölcsészeknek, akik úgy érzik, sorvadozó interpretációs izmaiknak jól jönne egy kis mozgás.

Amikor a Maestro háromdét ragad

Részlet Jean-Luc Godard Búcsú a (film)nyelvtől című filmjéből.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top