+ Képzőművészet

Hírhedt halottpreparátor nyit múzeumot Berlinben

halottpreparátor

A berlini bíróság döntése alapján a helyi hatóságok tiltakozása ellenére múzeumot nyithat a német fővárosban a holttestekből készített installációiról hírhedt Gunther von Hagens halottpreparátor.

A berlini bíróság döntése alapján a helyi hatóságok tiltakozása ellenére múzeumot nyithat a német fővárosban a holttestekből készített installációiról hírhedt Gunther von Hagens. Björn Schaefer bíró pénteki határozata szerint ki lehet állítani a művész által feltalált plasztinációs eljárással emberi testekből készített installációkat, mert azok jogilag nem számítanak emberi maradványnak – írja az MTI.

Az anatómus Gunther von Hagens 1977-ben fejlesztette ki úttörő tartósítási technikáját: az emberi szövetek folyadék- és zsírtartalmának eltávolítása után műanyaggal tette a preparátumokat időtállóvá. Ez az eljárás a plasztináció. Különlegesen előkészített preparátumaiból 1996-ban Japánban tartotta első kiállítását, amely egyrészt csodálatot, másrészt felháborodást keltett. Azóta emberek ezrei akarják felajánlani testüket von Hagensnek.

Véleményem szerint a plasztináción átesett testek inkább csontvázaknak tekinthetőek, amelyek szintén felhasználhatóak az oktatásban

– nyilatkozta Angelina Whalley, a művész felesége és műveinek kurátora. A helyi hatóságok korábban nem engedélyezték a múzeum létrejöttét, azonban a bírálói által gyakran „Doktor Halálnak” nevezett von Hagens megfellebbezte a döntést. Von Hagens 20 konzervált holttestet és mintegy 200 testrészt tervez közszemlére tenni az alexanderplatzi televíziótoronyban nyíló Testvilágok (Körperwelten) című kiállításon. A jövőre 70. életévét betöltő művész alkotásait eddig világszerte 40 millióan látták.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top