+ Film

Nincs több hobbit, se Középfölde

hobbit

Peter Jackson, aki több mint egy évtizedet töltött el a Tolkien-regények filmvászonra való átültetésével, nyilatkozataiban többször is elmondta, hogy nem foglalkozik egy újabb Középföldén játszódó film gondolatával.

A Warner Bros. stúdió egyelőre nem tervez újabb J.R.R Tolkien fantáziavilágán alapuló filmet, ezért A hobbit – az öt sereg csatája című alkotás a kiemelkedően sikeres franchise végét jelenti – írja a hirado.hu. A Hobbit-trilógia befejező része csütörtökön kerül a mozikba.

Peter Jackson és a Warner Bros. közösen készített eddigi öt Tolkien-filmje 2001 óta majdnem 5 milliárd dollár (mintegy 1200 milliárd forint) bevételt hozott a stúdió számára, azonban a csütörtökön mozikba kerülő A hobbit – az öt sereg csatája című film lezárni látszik az anyagilag és szakmailag is roppant sikeres sorozatot.

A stúdió a trilógia befejező darabját az utolsó Középföldére induló kalandként ajánlja a mozi nézők figyelmébe, a Warner Bros., illetve a trilógiáért felelős részlege, a New Line pedig megerősítette, hogy jelenleg nem gondolkodik újabb J.R.R. Tolkien fantáziavilágán alapuló film készítésén.

Bárcsak mást mondhatnék … de jelenleg nem tervezünk Középföldére visszatérő filmet

– nyilatkozta Toby Emmerich, a New Line vezetője, aki szerint egyébként sem lenne túl jó ötlet olyan filmeket készíteni, amelyek nem Tolkien írásait veszik történetük alapjául, csupán mint keretet használják az általa megálmodott világot. A vezérigazgató hozzátette, hogy A Gyűrűk Ura és A Hobbit jogaihoz köthető értékesítés valószínűleg folytatódni fog, ezért várható például új Középföldéhez kapcsolódó videojátékok megjelenése, filmről azonban nincs szó.

Peter Jackson, aki több mint egy évtizedet töltött el a Tolkien-regények filmvászonra való átültetésével, nyilatkozataiban többször is elmondta, hogy nem foglalkozik egy újabb Középföldén játszódó film gondolatával. Igaz, ugyanezt mondta A Gyűrűk Ura-trilógia befejezése után is.

A 144 perces film Zsákos Bilbó kalandjának legutolsó fejezetét dolgozza fel. A hobbit – az öt sereg csatája a trilógiától megszokottan most is a másodpercenként 48 képkockát rögzítő technológiával készült, amelyről sokan – köztük James Cameron filmrendező – gondolják, hogy a filmipar jövőjét képviseli.

A monumentális csatajelenetbe torkolló film főszerepeiben az Emmy-díjas Martin Freeman, a hatszoros Laurence Olivier-díjas és a Golden Globe-díjas Ian McKellen és Richard Armitage látható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top