+ Életmód

A száraz hullámlovaglástól a lázadó deszkázásig

talajfogás

A gördeszkázás 1980-as évek végére egyre inkább a városi környezetre reagáló, azt átértelmező önkifejezési formává alakult át.

A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő Deák 17 – Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria soron következő kiállítása Talajfogás – művészeti irányok a hazai gördeszkás kultúrában címet viseli. A kiállítást megnyitja Dr. Petrányi Zsolt a Magyar Nemzeti Galéria jelenkori gyűjteményének vezetője, valamint beszédet mond Jáger Attila vizuális-és környezetkultúra tanár.

A Galéria a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló, Deák Ferenc utca 17. szám alatti épület első emeletén kapott helyet. Fő célja 3 és 23 év közötti fiatalok tehetséggondozása, illetve hogy olyan hiánypótló művészeti nevelést támogató feladatot lásson el, amely hazai és nemzetközi viszonylatban is reprezentálni tudja Budapest főváros művészetpártoló, tehetségsegítő tevékenységét. Ennek keretében ad helyet a Galéria állandó és időszaki kiállításoknak, továbbá különböző alkotóműhelyek közötti szakmai párbeszédnek, és egyéb művészetpedagógiai tevékenységek folytatásának. Az időszakos képző és iparművészeti kiállításokhoz művészetpedagógia foglalkozások is kapcsolódnak. A Galéria most nyitó tárlata az alternatív közlekedési eszközként is felfogható gördeszkázásról és hozzá kapcsolódó gördeszka kultúrával foglalkozik.

talajfogás

Az első gördeszkások az 1960-as évek kaliforniai szörfös fiataljai közül kerültek ki, akik a deszkáikra kerekeket szereltek, míg Magyarországon, a hatvanas évek második felében a gördeszkázás (akkori szóhasználatban „hullámlovaglás szárazon”) eredetileg sportágként jelent meg. A gördeszkázás 1980-as évek végére egyre inkább a városi környezetre reagáló, azt átértelmező önkifejezési formává alakult át. Hazai felfutása az 1990-es évek első felére tehető – azért, mert egy generáció „lázadásának” kifejezésére szolgált- így erőteljesen hatott a fiatal képzőművészekre is. Ekkor alakult ki, hogy a gördeszka, mint műtárgy hordozó felületté vált, mely helyet ad képzőművészeti alkotásoknak. A gördeszkázás második fellendülése a 2000-es évek végén kezdődött, amikor egy új generáció életmódjává vált a „deszkázás”, és a deszkalap felülete az identitásuk kifejezésére szolgált.

A Talajfogás tárlat kiállítóinak többsége képzőművészeti oktatásban részesült és mindenkiről elmondható, hogy a gördeszkázást életvitel-szerűen űzi. A kiállításon láthatók lesznek hazai gördeszkás videók, fotók, objektek, magazinok, illusztrációk és hozzájuk kapcsolódó irodalmi és zenei alkotások is. A Talajfogás kiállítás célja, hogy bemutassa, hogy mára a gördeszkázás a mindennapi városi környezet vizuális tárgyaként és alternatív közlekedési eszközeként a fiatalok életvitelének részévé vált.

talajfogás

Kiállítók:

7 réteg zine (Pinke Barna, Santos, Nagy László, Jáger Attila, Sarkadi Nagy Balázs, Miki 357, Galkó Máté, Závada Péter, Pelle Tamás, Heroine műhely, Fehér Attila, Juhász Ádám), Rios Crew (Buzády Zhang Gee, Fukui Akira, Mohácsi János, Kákai Bence, Nagy Santi, Macsu Ferenc, Fehér Attila, Kecskés Kornél, Berzsenyi Nagy Bence, Bàlint Bence) , Barakonyi Zsombor, 2dkru (Mikulán Dávid, Gutema Dávid), Zámbó Ferenc , Mészáros István, FAUN project (Fenyvesi Zsófi, Trellay Levente), Balkán Katonák M.I.A. (Kosnas Robin), aLAPdESZKÁK (Balla Péter, Márkus Mihály, Piros Béla, Szóró Ákos, Csajovetz Ádám, Nagy Viktor, Gázsik Tamás, Szénási Marcell, Dombai Marcell, Lengyel Károly, Takács Levente, Bánkúti Béla), STÉG team (Jassek Balázs)

Megnyitó: 2014. december 17. (szerda) 18.00

A kiállítás megtekinthető: 2014. december 17. – 2015. február 20.

Helyszín: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17, I. emelet

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top