+ Interjú

Mészöly Ági: Ezek a srácok kemény világban nőttek fel

mészöly ági

December elején jelenik meg Mészöly Ági ifjúsági regénye a Darwin-játszma. Darwinról, a természettudományok iránti vonzódásról, írásról, gyerekirodalomról Németh Eszter beszélgetett a szerzővel.

December elején jelenik meg Mészöly Ági ifjúsági regénye a Darwin-játszma. Darwinról, a természettudományok iránti vonzódásról, írásról, gyerekirodalomról Németh Eszter beszélgetett a szerzővel.

Darwin-játszma lett végül a könyvcím, a könyv főhősei ugyanis rásegítenek a természetes szelekcióra, csakhogy a játék elfajul. Természettudományos érdeklődésű ember vagy? Hogy kerültél az írói pályára?

– Úgy általában érdeklődő ember vagyok. A modern természettudomány elég jó magyarázattal szolgál a legtöbb kérdésünkre, ráadásul mondjuk a gravitációban tökéletesen szükségtelen hinni, anélkül is működik. És ez nekem, mint folyamatos hit-deficittel küzdő embernek, imponál. Az irodalom is elég jó magyarázattal szolgál a legtöbb kérdésünkre, kivéve azt a kérdést, hogy én hogy kerültem az írói pályára. Idekeveredtem. Belekóstoltam, milyen történeteket alkotni, mit is jelent az, hogy „kitaláltam, és attól kezdve van“. Addiktív, na. És eszem ágában sincs leszokni róla.

– Írsz kritikákat is. Befolyásolt a regény megírásában, hogy belülről is látod az ifjúsági irodalmat?

– Erre nem igazán tudom a választ. Tudat alatt biztosan befolyásolt egy halom dolog. De amikor a Darwins Daughters-t írtam – mert a munkacíme még ez volt – akkor tényleg csak az volt a célom, hogy elmondjam ezt a történetet, és, ha lehet, akkor úgy mondjam el, hogy ne legyen unalmas, nyálas, monokróm, depressziós, viszont lehetőleg legyen vagány és kíméletlen.

– Üdítően új hangot hoz a magyar kortárs ifjúsági irodalomba a könyved. Nem pátyolgatsz, nem mentegetsz senkit, viszont a következményektől, azaz a végéről indítod a történetet…

– Olyan narrációs helyzetet kerestem, amiben lehetőségem van játszani, sejtetni valamit, de nem kell idő előtt kivégeznem semmiféle poént. A naplószerű regények elég népszerűek mostanában, de egyáltalán nem emiatt ódzkodtam ettől a formától, hanem inkább, mert nagyon leszűkítették volna az eszköztáramat. Ebben a formában viszont remekül lehet utalgatni, érdeklődést fenntartani…

– A drámai csúcspontot titokban tartod, miközben folyamatosan utalsz rá Kata belső monológjai közben…

– Persze, hiszen a regény belső logikája szerint mindenki pontosan tudja, miről van szó.

– Nagy hatással volt rád a tavasszal a találkozás és interjú Patrick Ness-szel. Módosult-e a kézirat a hatására?

– Ez e kézirat éppen Patrick Ness miatt módosult viszonylag keveset. Ő mondta, hogy olyan történeteket kell írnunk, amilyeneket magunk is szívesen olvasnánk. És ez a mondat nekem nagyon sok erőt és biztonságot adott, még akkor is, ha csak nüansznyi dolgokért kellett kiállnom a szerkesztés során. Mondjuk nem volt nehéz dolgom, mert Both Gabinál érzékenyebb, értőbb, finomabb és kedvesebb szerkesztőt nem hordott még a hátán a Föld. Ráadásul nagyon, nagyon jót tett a szövegnek, lenyesegette a sallangjaimat – végtelenül hálás vagyok neki.

– A szereplőid nagy többsége, főleg persze az elbeszélő Kata, de például Bernáth Samu is nagyon éretten, árnyaltan gondolkodik. Mi több felelősségteljesen. Nem az a szokványos kamaszábrázolás…

– Amikor valaki ezt mondja vagy mondta a kézirat kapcsán, én mindig csak állok és nézek ostobán. De komolyan. Kamaszok vesznek körül, és nem csak a saját gyerekeim, napi kapcsolatban vagyok velük, és pont ilyen érettek és árnyaltak és felelősségteljesek. És persze néha idióták és felelőtlenek is, és nyeglék. Ha valaki csak a róluk kialakult sztereotípiákat akarja látni… Ezek a srácok egy nagyon kemény világba nőttek bele. Naponta döbbenek meg, hogy milyen frankón helytállnak. Nem csak a suliban, hanem a széthulló családokban például, meg a beszűkült szüleikkel, meg ezzel az egész őrültekházával szemben, ami ma körülveszi őket.

– Az is feltűnt, hogy Kata időnként abszolút rálát az osztálytársaira, néha pedig sablonokban beszél róluk. Ha rátör a sokk, elveszti a jellemlátását, mert nekem úgy tűnik, ezzel függ össze a váltakozás. Ösztönös ráérzés és tapasztalat vagy utánaolvastál?

– Inkább tapasztalat. De szerintem ez tejesen általános, nem? Ha nyugi van, cizelláltan gondolkodunk, ha meg beüt a krach, visszanyúlunk a jó öreg sablonokhoz. Ezek nélkül nem hogy adekvát, de semmiféle választ nem tudnánk adni krízishelyzetben: minden változót figyelembe véve sokkal nehezebb döntést hozni. A sablonok néha jók. Csak nem szabad összekeverni őket a valósággal.

– A négy lány négy teljesen különböző karakter, szerinted akkor is összebarátkoznak, ha nem egy osztályba járnak?

– Nem feltétlenül. De ebben az osztályban egymás mellé sodródtak. De nem véletlenül.

– Különben nem lenne regény… Négy gyereket neveltek, ebből ketten a regénybeli szereplők életkorában vannak. Olvasták a könyved?

– Persze. És kíméletlenül kötözködtek is időnként. Elképesztően érzéketlenek tudnak lenni!

– Sokszor megfordulnak nálatok a kamaszgyerekeid barátai is, mennyiben befolyásoltak a szereplők megalkotásakor?

– A regény szereplői nem hasonlítanak sem a gyerekeimre, sem a barátaikra. De akár hasonlíthatnának is. Természetesen nagyon sokat csentem tőlük, az iskoláikból, ebből a szempontból tehát befolyásoltak. Alapjában véve a történet alakította a szereplőket, és viszont: azért lettek pont ilyenek az egyes karakterek, mert más jellemekkel nem lehetett volna hiteles a történet.

– Jól eltalált a kamasznyelv a könyvben, ami az ifjúsági regények nagy buktatója szokott lenni a célközönségnél. A Móra kiadó, ami leginkább az értékteremtő irányultságáról ismert, jelenteti meg a könyvet, befolyásolta ez a szöveget?

– A stílus, a hangnem szempontjából nagyon-nagyon el voltam kényeztetve: a kiadó gyakorlatilag nem befolyásolt, vagy csak minimálisan. Talán azért sem, mert nem törekedtem arra, hogy a 2014-ben aktuális rétegnyelvi kifejezésekkel tömjem tele a szöveget. Inkább a kamaszok gondolkodásmódját, verbális leleményességét próbáltam megjeleníteni.

– Egy tragédiát sokféleképpen lehet feldolgozni, reagálni rá. Nekem kicsit hiányzik Lidi reakciója, hiszen róla csak annyit tudunk meg, hogy elmentek Amerikába a családjával.

– Lidi a lányok közül az egyetlen, aki nem vállalja fel semmilyen szinten a tetteik következményeit. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ő is és a családja is tisztában van azzal, hogy igenis történtek helytelen dolgok… Az én olvasatomban Lidi olyan családból jött, ahol a látszat nagyon fontos: a tökéletes, összetartó család látszatát még akkor is meg kell őrizniük, ha ezzel nyilvánvalóan hibát követnek el.

– Tervezel folytatást a regénynek vagy az olvasóra bízod, hogy kitalálja a szereplők további sorsát?

– Semmiképpen sem. Hamar Kata összeszedte magát annyira, hogy szembe nézzen a saját rémeivel, nem fut tovább előlük. Innen már csak a gyógyulás, az elfogadás következik – de ez engem, mint történet-orientált írót, már nem érdekel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top