Vlagyimir Szorokin: TELLÚRIA – Gondolat, 2014 – fordította Gábor Sámuel – 345 oldal – ISBN 978 963 693 562 7
Nem gondoltam, hogy egy orosz író jövőben játszódó regénye miatt fogom pótolni hiányos természettudományos ismereteimet. Túl azon, hogy a periódusos rendszerből rémlik a létezése, egyetlen értelmes gondolat sem merült föl bennem a Tellúr (rendszáma 52, vegyjele Te) kapcsán. A XVIII. század végén, Erdélyben felfedezett félfémhez olyan tulajdonságokat társít Szorokin regénye, amelyeket mi nem ismerünk. Még!
Szorokin Pesten (fotó: Csata Judit)
A Tellúria című regény a jövőben, egy szétszabdalt és darabokra hullott Európában játszódik. Szorokin egy részben-lehetséges jövő töredékeit dobja az olvasó elé. (Majdnem) minden fejezet más helyszínen játszódik, ahogy a szereplők és a nézőpontok is változnak fejezetről fejezetre. Történettöredékeket kapunk, amelyekből, mint hiányos puzzle-ből az olvasónak kell(ene) kiraknia a cseppet sem szívderítő jövő képét, ami – tetszik vagy sem! – sok ponton kapcsolódik a jelenben zajló tényleges folyamatokhoz. Fellélegzési lehetőséget az kínál, hogy a szorokini életmű többi darabjából ismert fantázia-szülemények (kicsik és nagyok, zoomorfok, törpe- és óriáslovak) is fel-felbukkannak a regényben. Tényleg nem beszélhetünk történetről, legfeljebb történetekről, sőt történetek töredékeiről, mintha egy körkapcsolás részesei lennénk.
A tellúrról is csak lassan derül ki, hogy pontosan micsoda, miként használják az ácsok (és a szegecselők), hogy mekkora értéket képvisel, és milyen lehetőségeket nyújt. Összefoglaló, tudományos tényekből kiinduló tellúr-történeti áttekintést csak az ötven fejezetből álló regény közepén kap az olvasó. Persze, addigra már nagyjából pontos kép alakul ki benne, s az itt megszerezhető „ismeret” is inkább csak szerzői fricska.
Szorokin úgy tobzódik a maga teremtette világban, olyan kéjesen turkál a fantázia dúsan terített asztalán, hogy attól egészen zavarba jön az olvasó, aki hozzászokott, hogy az Író és az irodalom „kiszolgálja”. Szabad ötletek jegyzéke – ez a lehetséges alcím motoszkálna a fejemben, ha nem tudnám, hogy már foglalt. Szorokint az egyik budapesti beszélgetésen nem különösebben lehetett lázba hozni azzal, hogy „mit gondolnak róla az irodalomtudósok”. Úgy tűnt, magasról tesz rá, és ezt a benyomást tovább erősítette a Tellúria. Szorokin – most már mondjuk ki: saját jogon – magasról tesz az irodalomtudományra, az irodalom-csinálás elképzelt szabályaira és az olvasóra is. A maga örömére ír, s ha mégsem, akkor jól mímeli…
… és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mekkora kihívás (szívás?) lehet a fordítónak egy ilyen, fejezetenként más-más nyelvezettel megszólaló mű magyarítása. Gábor Sámuel igazán jó munkát végzett, s ha ez a fórum alkalmas lenne rá, üzenném Vlagyimir Szorokinnak, hogy küldhetne egy tellúr szöget hálája jeléül.
***
Vlagyimir Szorokin regényéből itt közöltünk részletet:
VÉRREL ÉS SPERMÁVAL VÁLTOTTAM KI MAGAM (ТЕЛЛУРИЯ)
Szorokin Pesten (fotó: Csata Judit)
(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
