Mit szoktál ajándékozni, ha tipikus magyart adnál? Szögedi paprikát, ágyas pálinkát, tokaji aszút, matyó hímzést? Van egy ötletünk, megjelent a Kis Hungarikumhatározók sorozata. A hat könyv hat hungarikumon keresztül, Szabó Zsófi képeivel viccesen mesél rólunk, magyar, olasz, és angol nyelven. Ha mindent tudnál, – vagy elmesélnél – a Balatonról, fürdőkről, kocsmákról, közhelyekről, pálinkáról, piacokról, akkor érdemes nézegetni a pofás kis köteteket. A Kis Fürdőhatározó szerzőjével, Farkas Ádámmal beszélgettem a sorozat bemutatóján, majd Ughy Szabina, a Kis Piachatározó írója is bekapcsolódott.
Azt tudom, hogy Szabó Zsófi diplomamunkájáról van szó, ő grafikusművész. Te hogy kerültél a képbe?
Szabó Zsófival egy házibulin találkoztam, előtte nem ismertem. Megkérdezett, hogy volna-e kedvem, vagy ismerek-e valakit, aki meg tudná csinálni ezt a munkát. Akkor még nem döntöttünk, hogy melyik témát ki írja meg. Volt még a zene és a fürdők. Nagyon szeretem a zenét, de nem értek annyira hozzá. Nem ismerem például a nyolcvanas évek undergroundját, úgy éreztem nem lenne fair azzal a rengeteg emberrel szemben, aki blogot ír a zenéről. A fürdő olyan téma, amit ismerek, jártam fürdőkbe, ismerem az összeset, mondtam Zsófinak, hogy ez testhezálló lenne, ő meg örült neki.
Újra el kellett menned ezekre a helyekre?
A budapesti fürdők mindegyikében voltam, úgyhogy nem. Apukám szereti a gőzfürdőt, szaunában levezetni a stresszt, és kialakult a szokás, hogy fürdőkben találkozunk. Amolyan férfias apa-fia dolog lett, megkérdezzük egymást hogy vagyunk, politizálunk, közéletről beszélgetünk, aztán mindenki szépen hazamegy miután kiáztunk.
Fotó: EmeseKiss, facebook.com/emesekissphoto
Benne van ez a könyvben?
Csak annyiban, hogy írtam róla mekkora társasági élet zajlott régen a fürdőkben, de ez teljesen megváltozott. Nincs benne az emberekben, hogy elmennek három-négy órát üldögélni a vízben. Inkább úgy vannak vele, hogy örülnek ha hazaérnek és lefekhetnek aludni. Vagy ha idejük van rá, akkor pénzük nincs. Inkább a turisták azok, akik sokat járnak, meg a nagy öregek, akik hozzászoktak.
Hogy van jelen az életedben az írás?
Munkaként nehéz felfogni, ezért megvan a hátrány, hogy nehéz komolyan venni is. Nehezen mondom azt, hogy leülök és írok, ha nincs egy kiadó, aki számon kéri, ha nincs egy Szabó Zsófi, aki ránk szól, hogy jövő hét végére meg kell lennie az összes fejezetnek. Ha a Kis Fürdőhatározót a saját kedvemért írtam volna, akkor jövő ilyenkorra lenne készen. Mindig elővenném, átírnám. Szerintem minden kreatív munkánál, zenénél, írásnál kell, hogy valaki meghúzza a határt a farigcsálásban, és rád szóljon, hogy itt a vége.
Szóval jól hat rád a nyomás?
Szerintem a többségnek jól jön, vagy elképesztő Messiás-tudat kell, hogy az ember csak úgy írjon magának, és ne legyen szüksége határidőre.
Ha magadtól írsz, miről szoktál, mi érdekel?
Nem nagyon mutattam meg még senkinek amit nem felkérésre írtam. Kedvenc stílusom volt mindig is a keményebb realizmus. Szeretem amikor valaki nagyon egyszerű témákat meg tud úgy fogni, hogy önmagában gyönyört okoz. Kicsit a Hungarikumhatározókban is jelen van a felvetés, hogy milyenek a dolgok valójában. Számomra ez a végső kérdés. engem mindig a lényeg érdekelt. De szerintem az írás egyik motivációja, hogy kiderüljön mi van amögött, amit az emberek csinálnak.
Közben megjelent Ughy Szabina, a Kis piachatározó szerzője, és csatlakozott hozzánk.
Egyetértesz, Szabina?
Szabina: Nekem az írás segít rendszeresíteni a dolgokat, hogy feldolgozzam ami jön. Terápia, vagy önmegnyugtatás, hogy bizonyos helyzetekből ahol valamit rosszul csináltam győztesként hozhatom ki magam utólag. Legalább azzal, hogy távolról is meg tudom nézni. Eleve birtoklási rítus valaminek a megírása, a történet, karakter birtoklása által uralod is. Uralni valamit megnyugtató, a birtoklás hatalommal ruház fel, ami kimondva-kimondatlanul jó érzés. Lehet szép dolgokat felhozni mellé, hogy terápia meg a dolgok megértésében segít, tényleg így van. De most villant be, hogy írni, világokat teremteni hatalomgyakorlás is.
Neked miért a piac?
Szabina: Sokat járok piacra, és szeretek is, mert az egy nagyon őszinte és sűrű közeg. Jó kis metszetét adja a társadalomnak amiben élünk, tényleg ott van a nyugdíjastól kezdve a bölcsészlányon át az aktatáskával éppen ebédszünetet tartó üzletemberig mindenki.
Ádám: Enni mindenkinek kell, hol találnánk meg ezt a metszetet máshol, mint ahova létszükségletekért járnak az emberek.
Mit szerettek a Hungarikumhatározókban?
Szabina: Humorosak. Azon kívül, hogy reálisan állnak a témához, átitatja őket a humor, könnyedek, de mégis igazak.
Fotó: EmeseKiss, facebook.com/emesekissphoto
Kemény humoros realizmus?
Ádám: Érdek nélküli, őszinte humor van bennük. Ha hungarikumokról, tipikusan magyar dolgokról beszél az ember, akkor általában hátsó szándékkal teszi. Haszon miatt, mikor a nemzeti színű szalaggal átkötött paprikát akarja eladni, vagy a keserűség beszél belőle. Kevés középutat látok, ahol nincs országimázs-építés vagy fröcsögés, hogy Magyarország milyen gáz.
Szabina: Az ártatlanságát adja a dolognak, hogy sima diplomamunkának indult. Amikor megírtuk ezeket a szövegeket, nem tudtunk semmilyen kereskedelmi célról. Tavaly Magyar Formatervezési Különdíjas lett Zsófi projektje. A We Love Budapest grafikusa volt, és megmutatta nekik, így adta ki a We Love Publishing.
Ádám: Az ember sem tud igazából kiteljesedni, tetszeni valakinek, ha nagyon akar. Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nem volt megfelelési kényszer, ezek olyan szövegek, amilyeneket magunknak is megírtunk volna. Kimaradt, hogy valaki ránk szól, hogy eladások lesznek, magát adta mindenki. Ahogy Szabina mondta, ebben van egyfajta romlatlanság.
Akkor ez egy egészen újfajta szuvenír lesz.
Ádám: Reméljük, hogy lesz folytatása a dolognak. Volt egy beszélgetésünk Zsófival, hogy akár a közéletben is jól lehetne használni ezt a fajta megközelítést, hogy nem akarunk senkit reklámozni, semmilyen oldalon nem állunk. Szeretnénk látni más területeken is, hogy valaki humorosan, könnyedén elmondja amit gondol. Nem úgy, hogy szponzort érzel mögötte. Szerintem sokakat érdekelne, jó volna ha kaphatna teret ez a látásmód.
Ughy Szabina, Farkas Ádám. Fotó: EmeseKiss, facebook.com/emesekissphoto
(Kiss Emese fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
