+ Tudomány

A nyelvtanulás olyan az agyadnak, mint a szex

nyelvtanulás

Egy nemzetközi kutatócsoport közvetlen kapcsolatot talált az agyunk nyelvi központja és a jutalmazó hálózat egyik területe között.

Egy nemzetközi kutatócsoport felfedezte, hogy az új szavak tanulása ugyanazt az agyterületet képes aktiválni, mint a szex, a szerencsejáték, a drogok vagy az evés – írja a hirado.hu. A felfedezés segíthet megérteni, hogyan fejlődött az ember, hogyan alakította ki a nyelvet, állítják a kutatást publikálók.

Haller József biológus, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet osztályvezetője a Kossuth Rádió Szonda című műsorában magyarázta el az új felfedezést. Elmondta: az agyban vannak úgynevezett jutalmazási pályák, amelyek hozzásegítik az embert és az állatot, hogy mindazt, ami hasznos, jó és kellemes, gyakrabban csinálja, mint a kellemetlen és fájdalmas műveleteket. Különféle cselekedeteink különböző mértékben aktiválják ezt a rendszert.

A kísérlet során új szavakat tanítottak meg a résztvevőknek, amelyeket egy későbbi időpontban felismertettek velük. Azokban az esetekben, amikor a szófelismerés sikeres volt, az agy jutalmazásos idegpályáinak egyik fontos részén felfokozott idegrendszeri aktivációt figyeltek meg. Ennek az agyterületnek a működése szinkronban volt a nyelvértés központjával, amely direkt idegrendszeri kapcsolatot is feltételez.

Úgy is meg lehetne fogalmazni, magyarázta Haller József, az agy „gondoskodik” arról, hogy a beszédértés és a belső önjutalmazási rendszer között kapcsolat legyen. Általában így alakulnak ki a pozitív visszacsatolásos jelenségek. Egy közvetlen vagy közvetett kapcsolat a két rendszer között azt tanúsítja, hogy nem csak örömszerzésről vagy elégedettségről van szó, hanem arról is, hogy az az agyterület, amely kódolja vagy memorizálja a megtanult szót, „értesül” arról, hogy ez jó volt, és megerősödnek a szó tárolásában felelős idegrendszeri folyamatok.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top