+ Irodalom

Elküldték az újságtól, mert meztelenkedett

viola szandra

Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy a politikai prüdéria korában hogyan vezet a fiatal értelmiség útja a kultúrcenzúráig.

Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy a politikai prüdéria korában hogyan vezet a fiatal értelmiség útja a kultúrcenzúráig.

Sok mindent megszoktunk már az utóbbi években: újságírók tömeges elbocsátását politikai alapon, színigazgatóékét ugyanilyen okokból, közröhejbe fulladó irodalmi díjakét. A folyamat kétoldalú: aki nem áll közel a hatalomhoz, repül (az állásából), aki meg közel áll hozzá, előtte a csillagos ég. Olykor viszont meg csak pislogunk – mint amikor egy igen tohonya, olvashatatlan társaság közepette Tandori Dezső elfogadja az MMA-tól a Nemzet Művésze díjat. Jó, megérdemli, és biztos a pénzre is szüksége van, mondjuk ki (kinek nincs? – még a kormánytagoknak is!)

Legutóbb például Csáki Judit mesélte el, hogyan ebrudalta ki őt a nemzet főrendezője Kaposvárról. Ebben azonban sajnos semmi meglepő nincs, ma ez a normális. Ha Csáki Juditot nem távolítják el munkahelyéről, még gyanút fognánk, hogy lepaktált a hatalommal…

Ám nemrég egy bizarr esetet olvastam a Bors című bulvárlapban, amely szökőévenként kerül a kezembe, ha valaki otthagyja a metróban. Itt vettem észre, hogy nemrég Viola Szandrát is kirúgták munkahelyéről, a félonline.hu kulturális portáltól, mert hogy aszongya: „meztelenkedése miatt”. Viola Szandra munkásságáról mi is írtunk a librarius.hu-n, vagy mert éppen az Oktogonon meztelenkedett (ez a mi magyar prűd viszonyok közepette persze azt jelenti, hogy nem volt teljesen meztelen, vagyis volt rajta bikiniféle). Új kötete, a Testreszabás amúgy nemrég jelent meg Nánási Pál sztárfotós képeivel. A lényeg, hogy a test(ek)re verseket pingálnak fel. Meztelenkedés? – egy kicsit. De hogy nem pornó, példának okáért, az is biztos.

Ám a lényeg most nem ez. Az ifjú értelmiségi hölgy amúgy négy szakot végzett a Pázmányon, így jelentkezett a félonline.hu-hoz, húsz jelölt közül vették fel, és amint elmondta, ráadásul ingyér dolgozhatott, ma ez a divat, ami szintúgy megérne egy misét, a kezdő írók, művészek, szerkesztők rabszolgasorsa, de hátast most dobjunk attól, hogy Viola Szandrát nem ám a Fekete-féle MMA vagy Kerényi Imre irodájából menesztették, az emberforrás-minisztériumból vagy a Katolikus Nőegylet marketingosztályáról, esetleg a Magyar Hírlapból. Nem, hanem egy fiatalos kultúrportáltól, aminek a főszerkesztője, Braun Barna, aki maga sincs több harmincnál.

viola szandra 2

viola szandra 2

Persze ha rendes újságíró lennék, megkerestem volna őt is, mi igaz abból, amit a Bors ír, mert hát az is egy szenzációhajhász lap, és ha meztelen testről van szó, az már fél főnyeremény nekik, bár egy kis vér is kéne hozzá. De most higgyünk Viola Szandrának, kirúgták, és azért, mert úgymond meztelenkedett.

De itt úgyis másról van szó – az álszenteskedésről. Ha anno a rádió közszolgájaként egy gatyában kiálltam volna az épület elé felolvasni a publicisztikáimat, jogosan gondolják, hogy megőrültem, elbocsájtanak és kezeltetni visznek. De abban, amit Viola Szandra művel, a testtel, a költészettel, már tájékunkon is van vagy ötven éves hagyománya, utaljunk az újvidéki Új Symposionos Ladik Katalin művészetére. Persze, az emberek egy részének kigúvadt a szeme, amikor a nyolcvanas években megjelent Vitray talk-show-jában félmeztelenül, borotvahabbal kente le magát és ún. hangköltészetet adott elő, de ezen is legfeljebb a gmk-kisiparosok hőzöngtek, miközben az autószerelő-műhely falán ott voltak a nyugatról becsempészett Play Boy-képek. És most arról se szóljunk, hogy az ún. (rohadt) nyugaton az effajta testfestő-költészetes stb. művészetnek mióta és milyen hagyományai vannak – ez már rég nem avantgárd, különben is, mára minden megvolt, minden mehet. Ha mindez valakit megbotránkoztat, az nyilvánvalóan prűd, de ami rosszabb, műveletlen és nettó őrült.

Szóval mindez rémisztő adalék ez a mai Magyarországhoz, ahol a pálinka és a foci az elsődleges, na meg a Semjén-féle vadászati ájtatatosság, az élet tisztelete száz szalonka lelövése közepette, és miközben otthon a neten pornót néznek, elszörnyednek azon, amiről mondjuk tényleg csak a Borsból értesülnek.

(Fél)meztelen nő, ráadásul a kultúrában, úristen, mi jöhet itt még? Legközelebb Braun Barna fog búvárfelszerelésben lesüllyedni a kultúra pöcegödrébe? Hm, mondjuk azért azt (is) megnézném.

11 hozzászólás

11 Comments

  1. Károly szerint:

    Én eddig ugyan még azt se tudtam, hogy Braun Barna a világon van, de máris szolidáris vagyok vele, mert az újságírói etikát ilyen szinten felrúgva támadni egy kollégát, hát….
    Mint ahogy azt se tudtam eddig, hogy Szerbhorváth György a világon van, de most már tudom, hogy a nevét meglátva olvasni érdemes-e, vagy inkább tovább lapozni.

  2. Németh Nikolett szerint:

    „Persze ha rendes újságíró lennék, megkerestem volna őt is, mi igaz abból, amit a Bors ír, mert hát az is egy szenzációhajhász lap, és ha meztelen testről van szó, az már fél főnyeremény nekik, bár egy kis vér is kéne hozzá. De most higgyünk Viola Szandrának, kirúgták, és azért, mert úgymond meztelenkedett.”
    Nálatok ez az újságírás? Az objektivitás? Higgyünk a Borsnak? :DDDD Vagy végtelenül naiv a szerző, vagy borzasztó vastag a bőr a képén, vagy lusta és/vagy pocsék újságíró. Az a Bors szintje, ahol nem kérdezik meg a másik felet…

  3. Mesterházy Fruzsina szerint:

    Nem ő az egyetlen pocsék újságíró itt. Szakmaiatlan bulvár szenny lett hónapok alatt abból az online lapból, aminek indulásakor örültünk, hogy újabb kulturális felület indul. Sajnos.

  4. Podmaniczky Szilárd szerint:

    Azért lassan a testtel, gyerekek, olyan állításokat tesztek, aminek nem tudjátok a hátterét. Szakmát emlegettek, de belülről egyikőtök sem látta még, mi és hogyan működik egy online lapban. Ti még mindig papírban gondolkodtok, az az interneten nem megy, ez egy másik világ, nem a hátradőlős, hanem a pörgetős.

    • Németh Nikolett szerint:

      Kedves Szilárd!

      Miből gondolja, hogy nem tudom, hogyan működik egy online lap? Pontosan azért kérem számon ezt a minőséget és újságírói hozzáállást a librariuson, mert láttam már belülről jó és működő online hírportált. Az, hogy a felület nem papíralapú, még nem ment fel a szakmaiság alól.

  5. Podmaniczky Szilárd szerint:

    Kedves Nikolett, a szakmaiságot ez ügyben ne kérje rajtunk számon, a szerző magával ironizál, miközben minden olyan információnak birtokában van, amivel megírhatta ezt a jegyzetet. A papír és net összevetése nem a szakmaiságra vonatkozott, hanem a tálalás módjára.

  6. göre gábor bíró úr! szerint:

    Mind ennek oka: erős értelem, befolyásoló ösztön, kriticizmus, faji és egyéni önzés, faji önérzet, faji állhatatosság, bujaság, sikerimádat,SZÉGYENTELENSÉG , erkölcsi érzék hiánya, szívós akarat. Kiss Sándor: Zsidó fajiság
    . Annak, hogy ‘á sok szellemi erővel rendelkező zsidóság az irodalom terén csak reklám-silányságokat tudott termelni: nem csak racionalizmusa az oka. Racionális volt a római is, irodalma mégis világképletté lett. Legfőbb oka éppen az, hogy a zsidó írók mindenütt hazug alapra: más faj pszichéjébe, vagy egy gyökértelen „nemzetközi” ideológiába, hamis elvonásokra helyezkednek. Reklám silányságok eladási módja, megint reklám!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top