+ Színház

A te házasságod is ilyen, vagy majd ilyen lesz

Szerelem, szenvedély, anyagi biztonság, rend, szeretet, megszokás vagy egymásrautaltság. Bergman Jelenetek egy házasságból című filmje látlelet egy konvencionális és kispolgári házasság kudarcáról, ahogyan a Radnóti Színház azonos című előadása is Bálint András rendezésében.

Szerelem, szenvedély, anyagi biztonság, rend, szeretet, megszokás vagy egymásrautaltság. Bergman Jelenetek egy házasságból című filmje látlelet egy konvencionális és kispolgári házasság kudarcáról, ahogyan a Radnóti Színház azonos című előadása is Bálint András rendezésében.

Talán minden házaspárnak (és leendő házaspárnak) kötelező lenne megnéznie vagy Bergman kultikus alkotását vagy a Radnóti Színház adaptációját, hogy picit kívülről láthassa magát, a házastársát, a házasságát; Bergman Marianne-jában és Johanjában ugyanis sajnos mindannyian magunkra ismerhetünk.

Ha valaki nem látta volna a filmet (vagy a darabot), és arra kérne, foglaljam össze, miről szól a Jelenetek egy házasságból, azt mondanám, hogy a film jeleneteket mutat be egy házasságból, illetve annak megromlásáról. Marianne és Johan már-már bántóan tökéletes házasságban élnek: mindenük megvan, harmonikusak, kiegyensúlyozottak… kezdetben. Johan magabiztos, céltudatos alkat, kissé cinikus és egoista is, Marianne csendesebb, megalkuvóbb. Johan pszichológus, Marianne pedig ügyvéd, aki elsősorban válásokkal, családjoggal foglalkozik. Van két szép gyermekük, dolgoznak, színházba járnak, vendégeket fogadnak, vásárolgatnak, vagyis boldogan élnek.

Kedvem lenne tűt szúrni a gyönyörű léggömbötökbe!

– mondja a filmben a család egyik barátja, és a léggömböt tényleg kiszúrja valami, mégpedig a rohadt nagy kényelem és az unalom.

Johan felszed egy huszonhárom éves lányt, Paulát, akivel lelép Párizsba egy évre. Hazaérkezése után se veled, se nélküled kapcsolat alakul ki köztük: Marianne magabiztosabbá, erősebbé, önállóbbá, míg Johan gyengébbé, gyávább alakká válik, de nem tudnak véglegesen elszakadni egymástól.

Liv Ullmann mint Marianne és Erland Josephson mint Johan, Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjében, 1972-ben, Fotó: Prizma

Liv Ullmann mint Marianne és Erland Josephson mint Johan, Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjében, 1972-ben, Fotó: Prizma

Ez az elszakadni nem tudás lesz egyszerre tragikus és komikus magva a Radnóti Színház adaptációjának. Johan és Marianne cívódása mindig komikus marad, akkor is, amikor Johan például megüti feleségét.

Bálint András radnótis rendezése kifejezetten hű maradt a bergmani világhoz. Bár a forgatókönyv látványosan kurtább (a két karakter pedig kicsit komikusabb lett) – néhány a filmben fontos és érdekes jelenet kimaradt a darabból – Bálint András első látásra nem bolygatta meg túlságosan az alapanyagot.

A díszlet modern és letisztult, olyan, mint egy Ikeás bútorokkal berendezett polgári lakás, a színpad hangulata filmes jellegű. A filmes hangulatból a néha-néha (szándékosan) ottfelejtett, színpadrendezők zökkentenek ki, amikor egyik jelenetből a másikba pakolják, rendezik át a díszletet.

phoca_thumb_l_jel2

Fotó: Bálint Dániel

Marianne szerepében Szávai Viktóriát, Johan szerepében Schneider Zoltánt láthatjuk, a stáblista színész-részlege ezzel a két névvel be is fejeződött, a radnótis adaptáció ugyanis két szerepre készült. A kétszereplős dramaturgia azért is szerencsés, mert így tényleg csak a házaspárra figyelünk, nem zavarnak be a filmben jelen lévő gyerekek vagy a jóakaró barátok. A Marianne-t megformáló Szávai Viktória sokszínű és energikus (jóval energikusabb és hevesebb, mint a film Marianne-ja) a Johant alakító Schneider Zoltán pedig jóval mulatságosabb, bohókásabb, mint Bergman Johanja, de pont ezért szerethetőbb is. A házaspárról összességében elmondható, hogy nem olyan svédesen hűvösek, kevésbé ridegek, mint Bergman karakterei.

Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetreméltók. Egyszerre.

– írta Bergman a dráma előszavában.

phoca_thumb_l_jel17

Fotó: Bálint Dániel

Bergman olyannak mutatja hőseit, amilyenek. Ahogy ő maga mondta a forgatás után: külön örömöt okozott számára a tudat, hogy bosszanthatja vele az összes művészileg kifinomult embert, akik utálnak mindent, ami érthető. Na, engem aztán nem bosszant, ha valami érthető, sőt, üdvözlöm, áhítom, megváltásnak fogom fel. Bálint András rendező maga mondta, hogy a darab majdhogynem olyan, mint egy szappanopera, nincs benne semmi trükk, semmi homály, Johan és Marianne szeretnek, gyűlölnek, csalnak, békülnek, szeretkeznek, verekednek.

Élveztem is ezt a gördülékenységet körülbelül a darab feléig, amikor egyszer csak elkezdtem unni az egészet. Unni a díszletet, a kezdetben még szürreálisan vicces szócsatákat, unni a két karaktert. Persze Bergman filmje sem egy akciómúvi, de talán pont ezért kellett volna erőteljesebben farikcsálni a forgatókönyvön, vagy egy teljesen más köntösbe öltöztetni Johan és Marianne történetét.

phoca_thumb_l_jel14

Fotó: Bálint Dániel

Szávai Viktória és Schneider Zoltán játéka filmes játék volt, vagy inkább életszerű, életszagú játék. Tényleg olyanok voltak ők, mint egy igazi házaspár, akikhez belesünk egy ablakon át. Ez a hétköznapiság egy ideig elbűvölt, aztán meguntam ezt is.

Persze azt kapjuk, amire számíthatunk. Egy fogyasztható, alapvetően könnyed, néha mégis mellbevágóan igazi, a házasság felszínét kapargató, de olykor a mélyrétegekig hatoló két felvonást, amin azért van mit gondolkodni. Ahogyan a Bergman-film esetében is, a baj csak az, hogy a kényelmetlen színházi székből felállva se gondolkodunk többet, bár kevesebbet se. A Jelenetek egy házasságból, mint színdarab nem sokban különbözött a Jelenet egy házasságból-tól, mint filmtől, amit én kifejezetten sajnáltam, de kétségtelen, hogy a koncepció ez volt.

A Jelenetek egy házasságból 2012 óta a Radnóti Színház színpadán van és két évvel később, ma is (ha jól láttam) teltházzal fut a darab. A közönség szereti Szávai Viktóriát és Schneider Zoltán – miért is ne szeretné, hisz zseniálisak. Akik párban érkeztek, a szünetben már elkezdik a látottakat önmagukra vetíteni, szinte látom, ahogy néhányan mosolyogva néznek szerelmükre:

Ő legalább nem csal meg, vagy legalábbis remélem.

phoca3

Fotó: Bálint Dániel

– szól a mondat a fejekben, majd az előadás után nevetgélve hazaszállingóznak a párok, és beszélgetnek: beszélgetnek magukról. Bár amikor sorozat készült Bergman filmjéből, többen felelőssé tették a rendezőt, amiért a bemutatás évében kétszeresére nőtt a válások száma Svédországban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top