+ Életmód

A Megálló közösségi kertje a legszebb konyhakert

konyhakert

Főleg zöldségeket, konyhanövényeket termesztenek, a nyár végi betakarítás időszakában nagy kosarakkal térhettek haza.

A MASZK Egyesület Megálló közösségi házának közösségi kertje I. helyezett lett a Virágos Szeged Városszépítő Mozgalom versenyében, a közösségi szervezetek, csoportok kategóriájában. Az első szegedi közösségi kert júniusban indult a Budapesti körúti Megálló – Tarján felett az ég közösségi ház udvarában, jelenleg 11 család gondoz itt kiskertet, az érdeklődés azonban folyamatos, sokan csatlakoznának szívesen a kezdeményezéshez.

A kerttulajdonosok között minden korosztály képviselteti magát, a szülőkkel és nagyszülőkkel együtt gondozzák növényeiket a gyerekek, unokák. Főleg zöldségeket, konyhanövényeket termesztenek, a nyár végi betakarítás időszakában nagy kosarakkal térhettek haza. A parcellák környezetét is szépen kialakították a nyár folyamán: kerti kiülőket, tűzrakó helyet csináltak, a kiskerteket szélforgóval, kis lámpásokkal díszítették, vagy épp madárijesztővel szerelték fel. A kertet meglátogatták már óvodások is a közeli Építő utcai óvodából, akik játékosan ismerkedhettek meg a kertészkedés alapjaival, a különböző zöldségekkel és fűszernövényekkel.

Az eltelt hónapok és az új jelentkezők száma bebizonyította: a közösségi kert lehetőséget nyújt arra, hogy a családok, háztartások megtermeljenek a maguk számára többféle zöldségfélét, emellett nagyon jó kikapcsolódási lehetőséget és közösségi élményt is jelent a Szegeden úttörő szerepet vállaló városi kertészeknek, akik bíznak a folytatásban.

A Megálló – Tarján felett az ég közösségi házat a MASZK Egyesület működteti, a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A Megálló – Tarján felett az ég közösségi ház programjaiért, elérhetőségéért kattints.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top