+ Életmód

Ebből a cikkből azt is megtudod, hol találod a környezetbarát éttermeket

felelős gasztrohős

Amikor indultunk, még nem is volt szó róla, hogy a környezetvédelem és az étkezés milyen fontos kapcsolatban áll. Most pedig már városi kertek zöldellnek, közösség épül köré, nagyon megugrott az érdeklődés az elmúlt két évben.

Kedd délután körülnéztem a spájzban, hogy mi az, amit tartogatok már egy ideje, jó még ugyan, de úgysem fogom megenni. Aztán elvittem a MagNet Közösségi Házba, ahol ételcserét tartott a Felelős Gasztrohős civil kezdeményezés csapata. A CivilMag minden keddre meghív egy civil szervezetet, és mivel éppen most van az Európai Hulladékcsökkentési Hét, adott volt a téma. Bemutatkozott az Elemorzsia facebook oldal egyik szerkesztője is, Gábor.  Az Elemorzsia ételek csere-beréjére épül, teljesen pénz nélkül, régiónként találhatjuk meg azokat, akiknek lapul valami a kamrájában, amire éppen szükség van otthon, és ajánlhatunk valamit cserébe. A Felelős Gasztrohős egyik alapítójával, Varga Judittal beszélgettem.

– A Felelős Gasztrohős nagyon ötletes nevű civil kezdeményezés, mit lehet még tudni rólatok?

– 2012 elején indultunk, négyen kezdtük: Saci, Robi, Bálint és én. Mi korábban, 2009-ben találkoztunk egy nyári egyetemen és elkezdtünk gondolkodni egy közös környezetvédelmi projekten. Több dologba belevágtunk, de aztán kikristályosodott, hogy az evés és a környezetvédelem kapcsolata érdekel minket igazán. Láttuk, hogy ez sokkal tudatosabban működik külföldön, nekünk is volt igényünk, hogy olyan étteremben találkozhassunk, ahol figyelnek a környezetvédelemre. Jött az ötlet, hogy keressük meg ezeket az éttermeket, és elindítottuk „zöld étterem” tesztelő blogunkat, a gasztrohos.blog.hu-t. Rájöttünk, hogy az még nem elég, mert addig nem lesz igény a környezetbarát éttermekre, amíg az emberek nincsenek tisztában a kérdéssel. Elkezdtünk rendezvényeket szervezni, eljárni fesztiválokra, beszélni a kérdésről.

– Milyen jellegű rendezvényeket szoktatok csinálni?

– Van például egy Carrotmob nevű nemzetközi ötlet, amit már többször megvalósítottunk itthon is: meghirdetjük az éttermeket amelyekkel megegyeztünk, hogy minél többen menjenek oda egy adott napon. Ők pedig cserébe beleegyeznek abba, hogy az aznapi bevételt környezetbarát beruházásra fordítják. A dolog lényege, hogy a pénzeddel szavazol. Filmvetítéseket is szerveztünk, és a Felelős Gasztorhős Hálózatba tartozó éttermek számára tagtalálkozót tartunk. Akik megkapják tőlünk a fenntartható étterem minősítést, azokkal együtt dolgozunk, segítünk nekik, környezettudatos partnercégeket ajánlunk, hogy minél zöldebbek legyenek. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy segítünk feltérképezni, hol tudnának fejlődni – például környezetbarát tisztítószert vagy biológiailag lebomló dobozokat forgalmazó cégeket ajánlunk a Tagoknak, ha ezeket még nem használják.

felelős gasztrohős

– Hogyan lehetnek még zöldebbek?

– Az egyik legfontosabb, hogy honnan szerzik be az alapanyagokat, és mit kínálnak. Jó kiinduló pont, ha növelik a vegetáriánus fogások arányát, figyelnek arra, hogy helyi termelőktől jöjjön az alapanyag. Van összesen hat szempontunk, amit vizsgálunk, ezek a kínálat-beszerzés, vízhatékonyság, energiahatékonyság, hulladékkezelés, higiénia, társadalmi felelősségvállalás. Változó, hogy ki hogy áll a szempontok szerint, van ahol megoldott a szelektív hulladékgyűjtés meg a komposztálás, van ahol nem. Mindig van fejlődési lehetőség, nincs is még olyan étterem, amely minden szempontban tökéletesen teljesít. De nagyon jó, hogy van rá igény, hogy azzá váljanak.

– Ha valaki fogyasztóként érdeklődik, honnan tudhatja, hogy egy felelős étterem az, ahova éppen betért?

– A tagéttermek kapnak tőlünk egy oklevelet és egy matricát. A matricát kiteszik az ajtóra, az oklevelet pedig valahol odabent. A honlapunkon van lista és térkép róluk.

felelős gasztrohős

– Mennyire van tisztában Magyarországon a fogyasztó a kérdés fontosságával?

– Szerintem az átlag még nincs. Nagyon árérzékenyek vagyunk, hiszen sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy környezetvédelmi szempontok alapján vásároljanak. Bár az ételek esetében a környezetbarát általában egészségesebb is, ezt pedig egyre inkább keresik a vásárlók. Még kevesen vannak azonban azok, akik fizetnek pluszban azért, hogy környezettudatos helyen egyenek. Terjed viszont nagyon, hogy főznek saját maguknak otthon, helyi termelőtől szerzik be a hozzávalót, nem dobnak ki kaját, komposztálnak, nyitnak a kérdésre. Három éve működünk, és amikor indultunk, még nem is volt szó róla, hogy a környezetvédelem és az étkezés milyen fontos kapcsolatban áll. Most pedig már városi kertek vannak, közösség épül köré, nagyon megugrott az érdeklődés az elmúlt két évben. Többen odafigyelnek az állattartás kérdéseire, a klímaváltozásra, a vegyszerezés vizeinkre gyakorolt hatására. Egyre több cikk van a témában amelyek erősítik az ez irányú tudatosítást és szemléletformálást. És persze mi is igyekszünk mindenhol elmondani, hogy mennyi döntési lehetőség rejlik egy-egy kanál ételben!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top