+ művészet & politika

Nem tudta rávenni Kertész Imrét az amerikai újságíró, hogy magyar diktatúráról beszéljen

Ma ünnepli 85. születésnapját Kertész Imre

A NYT a magyarországi helyzetről kérdezte Kertész Imrét, aki szerint az újságíró azt feltételezte, hogy megfélemlítve érzi magát a politikai hangulat miatt.

A Kertész-interjú fordítója megerősítette: nem cenzúrázták a Nobel-díjas írót, egyszerűen semmi erőset nem mondott a New York Timesnak a magyarországi közállapotokról – írja a nol.hu.

A Kertész Imrével készített interjú után David Streitfeld (a New York Times újságírója) egyértelműen azt mondta, hogy az interjúban semmi olyasmi nem hangzott el, amit megírhatna, mivel Kertész a magyarországi helyzetet elfogadhatónak nevezte.

Maga Kertész volt felháborodva amiatt, hogy sosem került nyomtatásba az interjú, Streitfeld pedig nem válaszolt az e-mailjeire

– nyilatkozta a nol.hu munkatársának Thomas Cooper, az interjú fordítója a „cenzúrázási” ügyről.

A New York Times nem jelentette meg a Nobel-díjas íróval készült interjút, amit aztán a The Hungarian Quarterly közölt.

 

A NYT a magyarországi helyzetről kérdezte Kertész Imrét, aki szerint az újságíró azt feltételezte, hogy megfélemlítve érzi magát a politikai hangulat miatt.

 

Azzal a céllal érkezhetett (az újságíró – a Szerk.), hogy rávegyen, mondjam azt, hogy Magyarországon ma diktatúra van, ami nem igaz. Szándéka csupán azt jelzi, hogy halvány sejtelme sincs arról, hogy mi az a diktatúra. Ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, nyíltan kifejezheti az ellenvéleményét és szabadon utazhat, akkor egyszerűen képtelenség diktatúráról beszélni

– mondta az ügyről Kertész Imre.

 

Korábban David Streitfeld, az NYT Pulitzer-díjas újságírója azt nyilatkozta, csak rövid ideig beszélt Kertésszel.

 

Azt mondta nekem, kimerítette a rossz egészségi állapota, illetve azt, hogy nem vesz részt a magyar közéletben vagy politikában.

 

Streitfeld azt is közölte a Népszabadsággal: a beszélgetés során azt a szót, hogy „diktatúra, semmilyen formában vagy alakban” nem mondta ki.

 

A The Hungarian Quarterlyben megjelent (és a Szombat novemberi számában magyarul is közölt) interjú szerzője a kiadvány főszerkesztője, az egri Eszterházy Károly Főiskola docense, Thomas Cooper volt. Ő tolmácskodott azon a Kertész Imre budapesti házában folytatott beszélgetésen is, amelyből Streitfeld interjút akart készíteni.

 

Cooper azt mondta a Népszabadságnak:

 

amikor tavaly tavasszal találkoztam Kertész Imrével, viccelődve azt mondta nekem, hogy egy barátja szerint voltaképpen cenzúrázták őt. Kertész maga nem sugalmazta, hogy ez cenzúra lett volna, csak viccelődött, hogy kifejezze a frusztrációját.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top