+ Színház

Izrael állam alapítása Magyarországon kezdődött?

Herzl mintegy 120 évvel ezelőtt álmodta meg Izrael állam létrehozását, ami akkor oly lehetetlennek tűnt, mintha ma a Holdon kivánnnánk telket vásárolni.

Hogy ki volt Herzl Tivadar, azt még csak sejtjük, de Max Nordau-ról már fogalmunk sincs. Mindketten Pesten, a Spinoza Színház közelében születtek, ugyanabba az általános és középiskolába, ugyanabba a zsinagógába jártak, ugyanabban a pesti zsidó körben mozogtak, ugyanannak a bécsi újságnak dolgoztak, még sem ismerték egymást.

Párizsban ismerkedtek meg, s attól kezdve mindketten Izrael állam létrejöttéért küzdöttek. Herzl mintegy 120 évvel ezelőtt álmodta meg Izrael állam létrehozását, ami akkor oly lehetetlennek tűnt, mintha ma a Holdon kivánnnánk telket vásárolni. A színműíró Herzl vajon hogy jutott el a német császárig, török szultánig, a cár minisztereihez, a pápához és a világ vezető politikusaihoz? Mi lehetett a vonzereje, hogy mindenki fogadta? S a zsidóságnak vajon miért nem tetszett Herzl terve ? Az akkori Palesztinán kívül melyik tíz ország jött még szóba, mint a zsidók otthona? Melyik miért nem sikerült?

2014. november 24-én 19 órakor mutatják be a Herzl című darabot Gyabronka József és Makranczi Zalán főszereplésével, Czeizel Gábor rendezésében a Spinoza Színházban.

Írta: Ann Silberberg és Forgách András

Szereplők:

Herzl Tivadar: Makranczi Zalán
Max Nordau: Gyabronka József
Pincér: Hajdú László
Jelmez: Veréb Dia

Rendező: Czeizel Gábor
Producer: Sándor Anna

Következő előadás: 2014. 11. 29, 12.20

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Rakovszky István szerint:

    Igen, lehet, hogy ugyanabba a gimnáziumba, a Deák téri Evangélikus Gimnáziumba jártak. De amikor az átköltözött a Fasorba, akkor még több később híres ember járt oda.
    Pár évfolyam felekezeti arányát ismerem.
    Apám és ikertestvére is odajárt, bár katolikusok voltak.
    Évfolyam társuk volt nemes szegedi Lukács György a gyáva komminista tömeggyilkos vízilófos, és Jányi Gusztáv, akik akkor még nem Jányinak hívtak. A német nevét csak akkor változtatta anyjáéra, amikor vitézséget kapott.
    Az osztályban kb 30% volt zsidó, de a következő évjáratban már 50%.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top