+ Képzőművészet

A szívdöglesztő Marlon Brando 81 milliót ért fekete bőrdzsekiben

marlon brando

A Christie’s együttesen több mint 130 millió dollárt várt a Warhol leghíresebb portréi közé sorolt alkotásokért, ami végül szerény becslésnek bizonyult.

Minden korábbi rekordot felülmúló összegért, mintegy 853 millió dollárért (209,2 milliárd forint) cseréltek gazdát háború utáni és kortárs műalkotások a Christie’s szerdán tartott New York-i árverésén, amelynek egyebek közt Andy Warhol Elvis Presleyt és Marlon Brandót ábrázoló egy-egy portréja volt a fénypontja.

Az összbevétel az előzetes becslések 836 millió dollárnál meghúzott felső határát is jelentősen túlszárnyalta. Warhol Triple Elvis (Ferus Type) című alkotásának leütési árát 81,9 millió dollárig (20 milliárd forint) tornázták fel a licitálók, míg az amerikai pop-art művész Four Marlons című munkája 69,6 millió dollárért cserélt gazdát a nyolcvan művet felvonultató liciten, amelyen mindössze öt alkotást nem sikerült eladni.

A Christie’s együttesen több mint 130 millió dollárt várt a Warhol leghíresebb portréi közé sorolt alkotásokért, ami végül szerény becslésnek bizonyult. A több mint két méter magas portrékat az 1970-es években a német WestSpiel kaszinóvállalat vásárolta meg egyik játékterme számára. Az 1963-as Elvis-portré cowboyként örökíti meg a szívtiprót, míg a három évvel később készült Brando-portré fekete bőrdzsekiben, motorbiciklin ülve ábrázolja a színészt.

Az árverés legizgalmasabb tételei közt szerepelt Jeff Koons egyik hatalmas „lufimajma” is. A lufiból kötött állatokat idéző Balloon Monkey (Orange) című rozsdamentes acélóriás 25,9 millió dollárért cserélt gazdát. Koons 1994 és 2000 között született Balloon Dog (Orange) című szobra élő művész esetében rekordot jelentő 58,4 millió dollárért talált új gazdára tavaly novemberben ugyancsak a Christie’s árverésén.

A szerdai aukción rekord született Cy Twombly művei esetében is: az amerikai festőművész egy 1970-ben született cím nélküli alkotása a 35-55 millió dollár közé becsült leütési árat jócskán felülmúlva, 69,6 millió dollárért cserélt gazdát, majdnem háromszorosát produkálva a művész korábbi rekordjának.

De Kooning 1972-es, Clamdigger című életnagyságú szobra 29,2 millió dollárért kelt el, ami a művész szobrai esetében árverési rekordot jelent. Ed Ruscha, Martin Kippenberger és Cindy Sherman művei is rekordárakon találtak új gazdára az aukción, amelyen 45 millió dollárért, vagyis az előzetes becslések alsó határát súrolva kelt el Francis Bacon Seated Figure című alkotása.

Összesen 11 mű cserélt gazdát 20 millió dollárt meghaladó áron és a 42 felvonultatott művész közül 15 esetében született új árverési rekord. Az aukciósház szerint 43 ország vett részt a liciten, és elsősorban az európai, ázsiai és közel-keleti gyűjtők részéről volt erős az érdeklődés, de az amerikai vásárlók sem maradtak el nagyon mögöttük.

A Christie’s legutóbb idén májusban könyvelhette el minden idők legnagyobb aukciós összbevételét: kortárs műtárgyakat felvonultató árverése akkor 745 millió dollárt hozott. A Christie’s és a Sotheby’s aukciósházak idei őszi árveréssorozatainak összbevétele mintegy kétmilliárd dollárra rúg.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top