+ Design

Döbbenetes érzés bélyegen lenni

Svéd popsztárok arcképei kerülnek a svéd posta új bélyegeire. A kilencmillió lakosú Svédország a világ harmadik legnagyobb popzeneexportőre.

Svéd popsztárok arcképei kerülnek a svéd posta új bélyegeire. A kilencmillió lakosú Svédország a világ harmadik legnagyobb popzeneexportőre.

Kiválasztottunk öt előadót, akik egyrészt mind a popzene fejlődését képviselik, másrészt a svéd popzene egy-egy oldalát is megjelenítik

– nyilatkozta Jan Gradvall újságíró, a svéd bélyegjavaslati bizottság tagja.

A kiválasztott zenészek között van Max Martin, a First Aid Kit együttes, Robyn, Avicii és Seinabo Sey. A svéd popexport története az Abba-együttessel kezdődött, akik először bizonyították be, hogy svéd művészek világhírre is szert tehetnek. Az együttest olyan előadók követték, mint a Roxette, a Europe és a The Cardigans.

A mai svéd popzene sikere azonban elsősorban azoknak a producereknek és dalszövegíróknak a munkájára épült, akik a 90-es években Denniz Pop producer és a stockholmi Cheiron zenei stúdió körül tömörültek.

Döbbenetes érzés bélyegen lenni, és egyben elég szürreális is. Nem olyan dolog, amit az ember vár, hogy megtörténjen!

– nyilatkozták a First Aid Kid tagjai, Klara és Johanna Söderberg.

A svéd popzene sikerének titka az egész zenei világ komputerizálódásában rejlik: a legnépszerűbb internetes zenemegosztó oldalak, mint a Spotify és a SoundCloud, mind svéd fejlesztések. Emellett a svéd popzeneexport sikeréhez hozzájárul a multikulturális svéd társadalom is, amely rengeteg különböző hatásból és tapasztalatból merítő közeget biztosít a zenészek számára.

A bélyegek január 15-től lesznek megvásárolhatóak a skandináv országban. További fotók a különleges bélyegekről itt.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. buchbinder ármin szerint:

    TÉNYLEG DÖBBENETE ÉRZÉS „BÉLYEGEN LENNI”, EZT SOK-SOK DROGOS TANÚSÍTHATJA,
    DE SENKI NE FELEDJE, HOGY MILYEN NEHÉZ LEJÖNNI A SZERRŐL!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top