+ Ajánló

Kelet-európai romantika császári pillanatokkal

császári

Császári Gergely egyszálgitáros szóló-, később duó-trió-koncertsorozata dalszerzői estekből nőtte ki magát teljes értékű koncertzenekarrá.

November 6-án igazi kelet-európai romantikázásra hív leheletfinom akusztikus pop slágereivel a Magyar Császári Pillanatművek a Mika Tivadar Mulatóban.

A Magyar Császári PillanatmŰvek Császári Gergely által egyszálgitáros szóló-, később duó-trió-koncertsorozatként indított dalszerzői-estekből nőtte ki magát mára teljes értékű koncertzenekarrá. Metropol Szerenád című bemutatkozó anyagukat 2012-ben egy élő stúdió szeánszon rögzítették, rajta az országosan ismert Helló-Belló című dallal. Az idén tavasszal végleges formát öltő elit-alakulat különleges, kicsit Kelet-Európa-i romantikázásra csábít, melyet kizárólag akusztikus hangszerek segítségével szólaltatnak meg hétpróbás, harcedzett zenészek. Repertoárjukban egyaránt helyet kapnak a saját szerzemények és popslágerek finom feldolgozásai is.

A Magyar Császári PillanatmŰvek vendégeként a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A Bagossy testvérpár által alapított zenekar 2013-ban született meg, összefogva az ötfősre bővült társaság sokévnyi zenei tapasztalatát, amiket dallamos indie/alternatív/folk szerzeményekbe öntöttek. A zenekar javarészt saját produkcióit játssza, de a repertoárban helyett kapott néhány feldolgozás is.

Időpont: 2014. november 6. 21:00
Helyszín: Mika Tivadar Mulató, 1075 Budapest, Kazinczy utca 47.
Belépő: 800Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top