+ Média

A Cink újságírója lett Deutsch Tamás netadós tanácsadója

cink

Nagy felháborodást kavart Szily László írása, amelyben elmeséli, hogyan kérte fel őt Deutsch, és hogy miért vállalta el.

Szily László tegnapi bejegyzésében írt arról, hogy Deutsch Tamás őt kérte fel tanácsadónak az internetadóval kapcsolatos nemzeti konzultációhoz.

Deutsch Tamás tényleg elkezdte a konzultációt az internetről. Ezt első kézből tanúsíthatom, ugyanis az előbb konzultált velem, egy Falk Miksa utcai étteremben, miközben ő sült kecskesajtot fogyasztott, én pedig az Újpest elleni vasárnapi hazai MTK-vereség emlékére maceszgobócos libalevest.

A politikust állítólag a „netes újságírók véleménye is érdekli”. A főszerkesztő – feltételként szabva a nyilvánosságot – egyrészt azért vállalta el a tanácsadói szerepet, mert egyrészt „viccesen hangzik”, másrészt pedig

nyilván az lenne a papírforma, hogy kikérjem magamnak és nemet mondjak a szemtelen fideszesnek. De a papírforma kurva unalmas dolog.

Szily szerint, ha nem is neki, de a Cink olvasóinak lehetnek ötleti a témával kapcsolatban.

A bejegyzés teljes szövege itt olvasható.

Mai posztjában az újságíró elismeri, hogy a nagy vihart kavaró cikk megírása talán nem volt jó ötlet.

Szóba álltam egy fideszessel, mire elszabadult a pokol. Szándékosan csináltam, tesztelésből, kíváncsiságból és heccelésből, de nem hittem volna, hogy tényleg ennyire kemény a helyzet. Pária lettem Deutsch Tamás miatt?

Itt olvasható a teljes cikk, itt pedig egy újabb írás arról, hogyan is konzultálna Szily.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. buchbinder ármin szerint:

    Az vesse rá az első követ, aki nem csábulna el.
    Nyilván jó pénz lesz a vége, meg egy csomó – később is működtethető – kapcsolat.
    És még a megbékélés mártírjának szerepét is el lehet játszani!

    Most szólok a kedvedrága Dajcs úrnak, hogy én Szilyhez képest 20% engedményt adok… Ha nem kér számlát, akkor meg még többet!

    • Podmaniczky Szilárd szerint:

      Az esemény ugyan tegnapi, de azért tartottuk fontosnak, hogy írjunk róla, mert az utóbbi évek kiemelkedő újságírói magatartása, ami a két oldal egymás ekézését teszi nevetségessé. Baromira elfelejtettük, mit jelent független értelmiséginek (újságírónak) lenni – hú, de utálom ezeket a szavakat, ami a helyzeten nem változtat. Hallgassátok helyettem az új csodazenekart, hátha meghozza, ami hiányzik: https://www.youtube.com/watch?v=LXbDkaXW2R8&index=11&list=RDQK2tKz-XDCI

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top