+ Film

Jön Orson Welles soha nem látott filmje

Jön Orson Welles soha nem látott filmje

A hetvenes években elkobozták Wellestől a negatívokat, de a rendezőnek sikerült 1975-ben kicsempésznie egy 45 perces munkavágatot. Ez volt Welles utolsó filmje.

2015 májusában, Orson Welles 100. születésnapján lesz először látható a The Other Side of The Wind című film – írja az Index a New York Times-ra hivatkozva.

Welles életének utolsó 15 évét ennek a filmnek az elkészítésével töltötte, a munkálatokat főleg tévés-reklámos fizetéseiből finanszírozva. A The Other Side of The Windből végül mindössze 45 perc készült el. A történet kísérteties módon egy olyan idős rendezőről szól, aki nem tudta befejezni élete utolsó filmjét. A főszerepet John Huston játszotta, illetve a filmben megjelenik Dennis Hopper és Peter Bogdanovich is. A filmet főleg titokban forgatták, és amikor a rendőrség engedélyek után érdeklődött, a stáb azt mondta, hogy diplomafilmet forgatnak.

A bemutató egy hosszú jogi vita eredménye, ami a rendező lánya, Beatrice Welles, a rendező munkatársa, Oja Kodar és a francia–iráni L’Astrophore nevű produkciós cég között zajlott. Az utóbbi vállalkozás még a hetvenes években elkobozta Wellestől a negatívokat, de a rendezőnek sikerült 1975-ben kicsempésznie egy 45 perces munkavágatot.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top