Klasszikus darabot rendezni, játszani azért nagy kihívás lehet. Gondoljunk bele, a kedves közönség ismeri, de legalábbis meg van győződve róla, hogy ismeri a történetet, ismeri a jelentőségét és a jelentését is. Ezekről szólnak a mesék ovi óta, ez volt a kötelező olvasmány, ebből érettségizett, urambocsá’ még az egyetemen (vagy helyette) is ezzel foglalkozott. Szóval, elvárásai vannak, mert tudja például, hogy egy „Sekszpír” az csupa motiváció lesz, fondorlatos, ha lehet, olasz karakterekkel.
Kell valami bosszúvágy, hataloméhség, ősi viszály, elfojtott harag, a becsületért folytatott erényes küzdelem, de mindenképpen valami hasonlóan hangzatos, lekerekített érzelem és ambiciózus elszántság. Ha mindenki gyakorló buddhista lett volna a 16.századi Angliában, Shakespeare nem tudott volna miről írni. De amilyen zseni, biztos megoldotta volna. („Szerencsére” még az egyház és a vallás sem volt ilyen egyértelmű akkoriban.)
Zsótér Sándor rendezésében, Ambrus Mária, Ungár Júlia és szintén Zsótér fordításában láttam szombaton a W.S.Othellot a Studió K-ban. Egyenesen a bemutatóját.
A Studio K-val szemben elfogult vagyok, összeszokott társulatuktól több elgondolkodtató darabot láttam már, olyanokat, amik nem hagyják nyugodni az embert. Meg maga a hely is egy vándorcirkusz padlására emlékeztetne, ha ez nem volna képzavaros hülyeség. De mit csináljak, ha tényleg olyan? Szóval, mondhatjuk, hogy elvárásaim voltak.
A díszleten elmosolyodtam,
ahogy láttam, nem csak én. Olyan hangulata volt, mintha a Dallas című szappanopera egyik konyháját ma berendeznénk az ikeából. Egy kék alapon fehér pöttyös “viaszkosvászon” terítő sem volt még annyi minden, mint ez itt a színpad közepén, a kerek asztalon.
Semmilyen díszletváltás nem történt, de nem volt kevés, sőt. A darab mozgalmasra sikerült, és a tárgyak szándékos félrehasználása abszurditást adott az eseményeknek. Lássuk be, egy színes sajtreszelőt kardnak használni elég fantáziadús. És vicces. Az epermintás jegykendő, a kulcsszimbólum pedig egy kislányruha.
Nagyon jól használták a
kicsi teret is. A közelségben az a jó, hogy lehet jelképesen hallgatózni úgy, hogy az arcába meredünk a kihallgatottnak, tehát minden körülmény adott, hogy a viszonyok igazán intimmé váljanak és kiéleződjenek. Shakespeare-nél ez egyébként is jól működik, ármánykodni, vagy bárki életét tönkretenni belevalóbb úgy, ha közben az arcába liheghetünk az elvesztendő áldozatnak.
Rába Roland Jágója tudja ezt. A valódi indok nélküli ádáz cselszövő az ő alakításában a darab legizgalmasabb figurájává lesz, és igazából az is neki szorít, vagy legalább rá kiváncsi, aki utálja a kavarás miatt, amit véghez visz Othelloék ellen. Gyakran mondják, hogy Jágó Shakespeare egyik legszórakoztatóbb karaktere, ezt elhittem Rába Rolandnak.
Ebben a változatban viszont
nem kap túl nagy büntetést, az eredeti felakasztáshoz képest. Mondjuk, Desdemona sem volt fent a fészbukon az eredetiben, és valószínűleg Othello sem a szexi jelzőt használta rá. A nyelvezet archaikus, amikor komoly dolgokról, hűségről, becsületről van szó, de gyakran jelennek meg mai utalások, különböző formákban, amiket most jól nem fogok elárulni. Annyi elég, hogy röhögni fog rajta, aki látja, mert túlságosan érthető 2014-ben, Budapesten. Jól eltalált egyensúly ez, van neki elég tér a játéknak köszönhetően.
Kovács Krisztián, Rába Roland Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI
Cassio is jó helyen van Kovács Krisztiánnál, amennyire szende és ártatlan eleinte józanul, annyira őrült és idióta részegen. Ámokfutása az est egyik fénypontja amúgy is, de ilyen kivitelezésben meg pláne. Othellot Kaszás Gergő alakítja, egy sötétbarna öltönyben, rengeteget kihozott a megvezethető néger mórból. (Érdekes, hogy itt az alcím ez, néger mór, nem pedig velencei.)
Shakespeare női karakterei
durva általánosítással két csoportra oszthatók. Az egyiknek van vér a pucájában, a másik pedig penészvirág. Desdemona azért nem ennyire egyszerű, benne van a szerény tisztaság, de nagyon jól elszópárbajozgat Jágóval és saját tragikus sorsát is látja előre, valamennyire. Földeáki Nóra ezt a hűvös kettősséget tárja elénk, először féltettem, hogy nem lesz-e túl hideg, de nem. Homonnai Katalin Jágó bizalmatlan feleségeként, Nyakó Júlia Cassio kedvenc prostituáltjaként, Biancaként szerepel. Az Othelloban nincsenek penészvirágok, és ezt jó volt színpadon is látni. Azt meg főleg, hogy Desdemona apját, Brabantiot Molnár Erika alakította olyan vérmességgel, amit egy férfitól sem vártam volna.
Az egész előadás közben
az motoszkált bennem, hogy ez most jóval tovább ment Shakespeare-nél. Benne van a 21.század emberének mindenben értelmet kereső kíváncsisága, és nem a tragédián van a hangsúly, hanem a miértjén. Abból csinált mozgalmasságában és nyelvi játékában szépen kiegyenlített darabot Zsótér Sándor a Studió K-val. Ajánlom mindenki szíves figyelmébe.
