+ Irodalom

Varró Dani felesége válaszol a hisztérikus kommentelőknek

Varró Dani felesége válaszol a hisztérikus kommentelőknek

A facebookon még Bornai Tibor is marhaságnak nevezi a verset egy kommentben, mit várjunk akkor attól, aki nem Bornai Tibor.

„Az oldal egyik működtetőjeként érdeklődve olvastam a sok levelet, üzenetet és kommentet, amit Daninak írtak az Öt jó játék kisbabáknak című verse kapcsán, aminek beszkennelt verziója kering itt a fészbúkon, heves indulatokat váltva ki egyes emberekből.
Vannak írások, amik a legmélyebb aggódás hangján szólnak:
– (már elmebetegek is adhatnak ki verseket?)
– (aki ezt írta és ezt engedélyezte meg kérdőjelezem h. ember….????)
– (Azt hiszem, hogy Varró Dánielnek talán piszchológushoz kellene járnia)
– (Szerintem itt sokan tévedésben vannak hiszen akik hozzászóltak mind felnőttek de akiknek ezt tanulniuk kell azok 10 évesek és bizony komolyan veszik mind azt az információt amit az iskolában beléjük sulykolnak (tehát ha azt tanítják az iskolába hogy a konektorba belenyúlni jó játék akkor azt a gyerek komolyan veszi mert az iskolában ezt tanítja a tanár. )
– (Te nem hogy igazi költő nem, de apának is veszélyes vagy ! „laptopot rágjon—-konnektorba tollat dugjon”? bárki gyereke? Szégyen-és felháborító hogy ezt egy tankönyvben az unokám olvasni kényszerül.)
– (Ezek jó versek, egy elmebeteg beteges agyszüleményei, elrágni a laptop vezetékét??? Ennyi erőből azt is írhatná, hogy kötözze a nyakára a kábelt és fojtsa meg magát vele, mert az jó játék!!!! Beteg!!!!!!)

Vannak, akiket a szerző és a mű múltján és jövőjén való elmélkedésre ösztönzött a vers:
– (erkőlcsre ,tiszteletre,jomodora nevelő …….huzott volna gumit a szerzö)
– (Ha lesz nyilvános könyvégetés, és az ilyen szemetet kell elégetni, akkor mindenkép ott leszek.)
– (ha ez tényleg egy 5.-es tankönyvben van, akkor jövőre a fölmentést kérek a gyereknek irodalomból….)
– (Varró Dániel nyilván sokat keresett ezzel a irodal-mi művel. De remélem hallunk róla még, mondjuk a bünügyi rovatban mint ÁLDOZAT, szorítok neki.).

Vannak, akik a legelmélyültebb kritikai megfogalmazást választották gondolataik szavakba öntésének formájaként:
– (Átnézem már a lányom könyveit és az ehhez hasonló baromságokat kitépkedem! Esélye se legyen megtanulni! A tanítónőjével pedig egyeztetek…)
– (Ilyen ordenáré verset még sosem olvastam)
– (Laptop kábel meg konnektor aki ezt művészetnek gondolja ott valami baj van a fejbe.)

Van, aki Dani gyerekeinek egészségét féltik:
– (Megnézném, hogy mit szólna ha a saját gyereke ezeket kipróbálná amit leírt!!)

…és a dunakeszi Balogh Kerékpárszerviz még egy kis versikét is költött, személyesen a költőnek:
– (Jó játék a Dániel , a nyakát most vágjuk el , ha megmurdelt ássuk el, jó játék a Dániel .)

A magam részéről köszönöm ezeknek a kedves, intelligens embereknek a mély aggodalmat, a konstruktív kritikát, a költő jövőjére nézve való találgatásokat és jókívánságokat, borzasztóan megható, ahogy a felebaráti szeretet arra indítja őket, hogy számukra teljesen ismeretlen emberekkel foglalkozzanak ilyen alaposan. Örülök annak is, hogy az elmúlt évtizedek irodalomoktatása célba ért: lám, milyen sok ember olvas rendszeresen kortárs költőket, és gratulálok a pedagógus-kollégáknak, hogy sikerült minden tanítványukat megtanítania az értő olvasásra, az erős iróniával operáló művek felismerésére és szeretetére. Köszönöm a kisbabanapló és TMK kitalált személy fészbúk-csapatának, hogy kirakták ezt a verset az oldalukra, és ezáltal minél többen megismerhették Dani munkásságának egy remek darabját.
Micsoda remek emberek vannak! Névvel, arccal, nyilvános profillal vállalják bátor véleményeiket, maguk költötte verseiket, fennkölt stílusukat, egyéniséggel fűszerezett helyesírásukat, csak gratulálni tudok nekik!

Ugyanakkor többen kérték, hogy árulja el a tisztelt költő úr, hogy miről is szól ez a vers, mi indította a megírására. Itt részemről anyai bűnvallás következik: szabadelvű nevelésünk eredményeképp a gyerekeink szabadon járhattak-kelhettek a szobákban, közvetlen közelébe kerülve akár a macskának is! Néha hozzá is értek! Méghozzá a farkához! A biztonsági dugóval ellátott konnektorokba is megpróbáltak különböző tárgyakat illeszteni, és ki tudja, hogy, de túlélték. A játszótéri homokozóban – engedve a szabatos nevelési elveknek – játszhattak a kislapáttal. Csökevényes elveink folyományaképpen nem törődtünk azzal, hogy félelmetes testi erejüket kihasználhatják, ezért közel is mentünk hozzájuk, akkor is, ha kislapát (kisvödör, gereblye, ágacska, körteforma) volt a kezükben.
Szégyenszemre bevallom azt is, hogy itthon nincsenek elzárva a gyerekek elől a könyvek, és így megesik, hogy a gyerekek a kezükbe veszik őket. Még a verseskönyveket is! A nyálzásra igazán nincs mentségünk, sajnos gyerekeink fogzása minden igyekezetünk ellenére nyálkiválasztással jár, de tudjuk, hogy ez egy extra speciális, csak a mi gyerekeinket érintő dolog.
Sajnos ebből is látszik, micsoda csapnivaló szülők vagyunk, de mentségünkre szóljon, hogy vágyakozva nézzük azon szülőtársak gyerekeit, akik nem mozognak, nem beszélnek, nem fogzanak, nem játszanak a játszótéren, nincs a lakásukban se konnektor, se verseskötet. Van hova fejlődnünk, tudjuk, és még egyszer köszönjük a közösségi oldalak kedves népének, hogy erre szeretetteljes hangon és nagy türelemmel rávilágítottak!
(A hozzám hasonlóan elvetemült, műveletlen és kisigényű szülőknek, akiknek tetszik Dani költészete, örömmel jelentem, hogy készül az új verseskötet, Akinek a kedve dacos lesz a címe, és még borzalmasabb, az ifjúságot kifejezetten káros és veszélyes dolgokra buzdító versek lesznek benne!)”

30 hozzászólás

30 Comments

  1. Kavics szerint:

    Most jól értem: a pedagógusokat okolja a hitványságért?

  2. Anya szerint:

    Kedves „Dánielné”!
    Remélem az első sokkon már túl vannak és eljön az az idő mikor már csak halvány emlék lesz ez az egész dolog… Nem hiszem el, hogy ilyen van! Persze nyilván rengeteg kisgyerek dobott kemencébe ronda boszorkákat a Jancsi és Juliska hatására. Meg gondolom az is teljesen normális, hogy egy anya lefarag a lánya lábából pár centit, hogy beleférjen az üvegcipőbe. Na de egy konnektor! Az tényleg durva!! 🙂
    Nem baj, ameddig csámcsoghatnak ezen, addig sem kell a gyerekükkel foglalkozni. Tényleg, a gyerekeket megkérdezte már valaki, hogy mi a véleményük a versről???
    Kitartás! Szerintem cukik a gyerekeik és önök teljesen normális emberek.
    „Egy felelőtlen anya”

  3. Alma szerint:

    Legalább a nevét aláírhatta volna a cikknek a kedves feleség!

  4. Besenyő Pistabácsi szerint:

    Buborék
    Írta Laár András verse…

    Buborék, buborék
    Szinejátszó, csodaszép
    Emitt piros, amott kék
    A’ orrombó’ gyött ki elébb…

    És majd eljön a költőbácsi gyerekeeek…. és megmondja nektek, hogy; hogy legyetek jó gyerekek! JÓÓÓÓ, GYEREKEK?

  5. Illés György szerint:

    Kedves Dani!
    Műveidet és munkásságodat szeretem és tisztelem. Azt hiszem, vaskalapos sem vagyok. (Nemrég színházban látott Shakespeare fordításodat pl. én védtem a fanyalgó barátokkal szemben.)
    Ezzel a verssel kapcsolatban viszont úgy érzem, valóban hiba történt. A hibát nem Te követted el, hanem a tankönyv szerzői ill. szerkesztői.
    Megpróbálom tömören:
    Iróniát, összetett mondandót tartalmazó versnek nem mindig van helye a gyerekek tananyagában. Természetesen a gyerek nem buta, sőt, de világa másképp van felépítve, az absztakciót általában elvégzi ő maga, másképp, mint ahogy mi ki tudnánk találni.
    Szerintem nem dogmatikus, ha azt mondom, hogy pl. a konnektorba belenyúlást a legzseniálisabb adottságokkal rendelkező gyerek is félreértheti (vagyis ez esetben szó szerint veheti), nem biztos, hogy minden helyzetben van mellette felnőtt, aki segít értelmezni.
    Szóval dicséretes a szándék, hogy kortárs, ráadásul modern verset szerepeltessünk a tananyagban, de nem biztos, hogy ez volt a helyes választás. A Te verseid közül sem.

    • ColT szerint:

      Én is csak annyit tudok kifogásolni az egészen, hogy a konnektorba nyúlást, pont az értő olvasás hiánya miatt, nagyon is félre lehet érteni, tehát a tankönyvbe rakás volt a hiba, nem a vers megírása 🙂 . Ezen kívül viszont nagyon aranyos vers, tetszett 🙂

      • Sajó Péter Viktor szerint:

        Kedves Dani! Mint kortárs költő társad a műved nagyon is tetszett. De mint pedagógus mondhatom, hogy valami el van cseszve a szerkesztőknél, egy nyolcadikos diákseregnek szívesen mesélnék erről a versről, de egy ötödikest még a közelébe sem engednék. Túl korai még nekik az ilyen fajta költészet. Ez körülbelül olyan mintha az én Szerelem az élet után Veronában című költeményemet anélkül próbálnák a tisztelt pedagógus kollégák elemeztetni a diákokkal, hogy a Rómeó és Júliáról, halvány fingjuk lenne.
        Üdvözlettel:Sajó Péter Viktor

  6. jarodfree szerint:

    Annyira szomorú lennék, ha a gyerekem, illetve a családomban élő gyerekek ne értenék elsőre az említett vers mondanivalóját és humorát. Jó, kell hozzá némi önálló gondolkodásra nevelés és erre a humor a legjobb módszer. A humortalan embertől óvjon az Isten!

    Aki félti a gyerekekét ettől a verstől, az olvassa már fel neki és kérdezze meg, hogy szerinte miről szólt. Fogadni mernék, hogy érteni fogja. Ha nem érti, akkor magyarázza el neki a mögötte rejlő iróniát. Nem kell félni, hogy túl buta hozzá. A gyerek nem buta, csak keveset tud, és ezen tudunk mi, szülők segíteni.

    Minél előbb ismerkedik meg egy picur a humorral, annál jobb gyerekkora és nem utolsó sorban annál jobb felnőttkora lesz.

  7. Koós István szerint:

    Az a baj Varró Dániellel, hogy rossz költő. Olyan ember, aki megjátssza, hogy gyerek, de nem tud igazán azonosulni a gyerekek világával. Itt ezt bővebben is leírtam.

    http://azolvasaskalandja.blog.hu/2014/10/23/varro_daniel_egy_infantilis_felnott

    • Anna szerint:

      Pontosan, csapnivaló költő! Nem csak a tartalma gagyi a „versnek”, hanem a megfogalmazás is. Meg ez a vicceskedő, erőltetett irónia? Nem igaz, hogy nincs a magyar és a világirodalomban valódi, értékes, színvonalas vers amit taníthatnának a diákoknak.

  8. Besenyő Pistabácsi szerint:

    Varró McDániels … Nem igaz? DE!!! Éljenek az amerikanizálódott, agymosott, elhízott gyerekek!

  9. olvasó szerint:

    A versikét és egyes kommenteket olvasva egy mese jut eszembe, „A császár új ruhája”
    Szerintem ez az írás kevésbbé kártékony, mint amennyire bugyuta. Arra kíváncsi lennék, ki és milyen indíttatás alapján választotta az ötödikes gyerekek olvasmányául. Ha rajtam állna semmiképpen sem tenném oda, viszont mindenki azt ír amit akar. A baj csak az ha kötelező olvasni.

  10. Éder Mihály szerint:

    Nincs a verssel semmi gond. Tökéletesen mutatja be a gyereki világot.

  11. Éder Mihály szerint:

    „Jó játék a konektor,
    én jöttem rá magamtól.
    Beledugom, hol egy toll?
    Jó játék a konektor.”

    Anno a Kincskereső Iskolában azért kellett a „konektor”okba „gyerekzárat” rakni, mert az egyik gyermek azt látta otthon, hogy a papa valami fényeset dugdosot bele. Ő szögnek gondolta. A suliban meg is muttata a többieknek. Szerencsére, nyerő szériája volt.

    Sajnálom azokat a gyermekeket, akik szülei elvárásának megfelelően, vigyázállásban kénytelenek aludni.

  12. Rózsa Kata szerint:

    Cini Cini Muzsika 1970 valahány, akkor nem volt belőle hiszti. Mondjuk Facebook sem volt, ahol lehetett volna egymást hergelni hülyeségeken.

    „A Kati nevű ringlispíl
    forog, pörög, ahogy bír.
    rettentően sok a dolga:
    gyufát dugni a konnektorba,
    fellökni a kakaót,
    kibelezni a mackót,
    letépni a füleit,
    gyötörni a szüleit,
    ezt ledobni, azt megfogni,
    késő estig rosszalkodni.”

    Anyám mondogatta ezt, amikor rosszalkodtam. A konnektorban meg volt gyerekbiztos dugasz. Mindannyian túléltük a gyerekkoromat és nem lettem medvegyilkos sem.

  13. Avril szerint:

    Kedves Varró Dániel és Dánielné! Lehet, hogy a felháborodott internetezők nem túl intelligens hozzászólásokat írtak, de akkor aki ezt a verset megfogalmazta, aki bele tette egy általános iskolai tankönyvbe, aki védelmezi és kommentálja, hogy másoknak vajon miért nem tetszik ez a „vers”, szóval azok sem különbek!!!!! Ahelyett, hogy azonnal támadunk, el kéne gondolkodni azon milyen fertő is ez a világ, ha már az iskolában ilyen eszement hülyeségeket „tanítanak”. Értem én a poént, meg más is! na de kérem, ez a legalja.hu, ha már „oktatják”.

  14. Meryem szerint:

    Vicces, poénos versike, de nem tankönyvbe való…ennyi.

  15. Korcsmár Károly szerint:

    Mometán én sem dijazom e „”vers”” költeményt . Mivel nem szeretném ha a fiam komolyan venné hogy jól vágjon lapáttal hátba. Mikor álltalánosban tanultuk József Attila versét „”Nincsen apám se anyám ….”” .Azért az egésszen más karakter és szellemiség ,nem??.

    • popup szerint:

      Ha valaki nem értené az iróniát Korcsmár Károly úr hozzászólásában, akkor annak számára idézném az említett vers néhány sorát:

      Tiszta szívvel betörök,
      ha kell, embert is ölök.

      Elfognak és felkötnek,
      áldott földdel elfödnek
      s halált hozó fû terem
      gyönyörûszép szívemen.

      Valóban egészen más szellemiség, követendő példa, szemben a kon(n)ektorba tollatdugással. (Tényleg, azon miért nem sikít senki, hogy a költő a vers ritmusa miatt liberális módon egy n-nel, vagyis kiejtés szerint írja a konnektort? Vártam volna ide a nyelvrasszistákat is 🙂 )

  16. Barsi Zsolt szerint:

    Ilyen egy beteg embert,és az ilyen nevezi magát írónak vagy művésznek?
    Vicc ami ebben az országban példának vagy követendő dolognak tartanak,emberek,akik vezetőnek és felelős személynek tartják magukat.
    Nem vagyok a régi rendszerek híve,és nem is éltem benne,de a nagyszülőket hallgatva vannak olyan dolgok amiken feleslegesen változtatnak emberek,hitbeli vagy gondolkodási alapon,de embere válogatja kinek mi a helyes.
    Én biztos nem fogom még csak megvenni sem a gyereknek ha eléri az iskolást kort,és ilyen vagy ehhez hasonló lesz a tananyag,inkább családostól elhagyom az országot,bár nem ez a célom.

  17. Putypurutty szerint:

    Kicsit vegyes érzéseim vannak. Egyrészt, mert kell kortárs műveket is tanulniuk a gyerekeknek, ez még oké. De ha én ötödikes lennék nem hinném, hogy a konnektornál tundám, hogy ott van valami védelmi célból, mivel miért is gondolnám. A lapátnál meg nem csak nekem volt az első gondolatom a munka célból használt fa nyelű fém lapát. Ha már műanyag lapát, akkor szerintem beleszőhette volna a versbe, mert akkor kicsit poénosabb lett volna, meg kevésbé drasztikus. A macska farkával nem is érdemes törődni, az igazi gyerekmágnes. Értem én, hogy személyes élményeket próbált megosztani a kedves költő, de szerintem lehetett volna csak egy pöttyet részletesebb. Itt nem arra gondolok, hogy minden részletre ki kell térni, de tényleg eléggé félreérthető ez a konpozíció. Nekem legalábbis. Nem kívánom a halálát, meg semmi rosszat, csak, hogy legyen kicsit körülteknintőbb, ha kisgyerekek elé szeretné tárni a műveit, mert az egy dolog, hogy Ön és a férje, meg a gyerekei tudják, hogy miről van szó, de a 130 km-el arrébb élők nem hinném. Kívánok minden jót!

    • Veetee szerint:

      A vers címe: Hat jó játék KISBABÁKnak (A nagybetűs kiemelés szándékos – nem kiabálni akartam, de akár az is lehetne). Sok kisbabát láttam már, nekem is van (volt) kettő, de még egyet sem láttam munkacélból használt fanyelű fémlapáttal pofozkodni.
      Véleményem szerint aki nem érti ezt a verset, annak soha sem volt gyereke – vagy egyszerűen funkcionális analfabéta, aki tudja, mit jelentenek egymás után a betűk, de értelmezni már nem tudja a szavak egymásutániságát.

  18. Tanítónő Andrea szerint:

    Azért remélem nem lesz baj, hogy ezt a verset kihagyom a repertoárból ! Szerintem senki nem fog sérülni, ha így teszek. És így tennék akkor is, ha éppen tanítanék. Apát se lapáttal , se kézzel nem ütjük és zsinórt sem rágunk. Bocs.

  19. Sára szerint:

    Ó te jó ég, nem elsős gyerekekről beszélünk, ötödikesekről.
    El kell mondjam, nálunk ötödikes korban a fiúk különböző szexuális pózokról beszéltek, és a lányok fenekét próbálták fogdosni, na ez volt az, ami az számunkra, lányoknak lelki sérülést tudott volna okozni (de szerencsére mindenki jól van!)
    Rossz nővérnek lehet most nevezni, de az egyébként elsős húgom számára felolvastam ezt a verset, s kikértem véleményét. Ahogy végeztem, felnevetett, elmondta, hogy nagyon tetszik neki, és szerinte azért írta a költő a verset, hogy elmondja a gyerekeknek, mit nem szabad.
    (És úgy folytatta: „jó, tudom, mindenkinek más az ízlése, de azért el lehet ezt a verset fogadni, hát költő írta” :D)

  20. Tyutyu56 szerint:

    Így megyünk 6-ról ötre : „Öt jó játék kisbabáknak ” … Legalább a férje verse címét tudná……….

  21. Meszter szerint:

    „(…)a felebaráti szeretet arra indítja őket, ,hogy számukra teljesen ismeretlen emberekkel foglalkozzanak(…) ”

    Hmmm, ha számomra teljesen ismeretlen személy (mondjuk legyen aktualitás, Orbán Viktor) olyan törvényt hoz, ami engem hátrányosan (éhen döglök) érint,akkor igen is, megyek és a tőlem telhető módon véleményemet fogom kifejteni, még akkor is,ha Viktor nem a szomszédom, nem ismerem.

    Danika verse is érint -attól,hogy nem ismerem- az életemet hátrányosan érintheti,ha mondjuk a gyerek belenyúl a konektorba. Mert ugye itthon és az iskolában azt tanulják meg,hogy a „tanítónéninek szót kell fogadni, az iskolában tanulni kell. Amit ott tanulsz a javadra válik, ismétlés a tudás anyja”… Nos neki elég lesz egyszer belenyúlni a konektorba, ismételni már nem lesz lehetőség.
    „felebaráti szeretet” pontosan! Ahogy nem szeretném,hogy az Én gyerekem kábelt rágjon és püfölje az apja fejét, úgy nem szeretném,hogy másé megtegye.

    Hihetetlen,hogy ilyen intelligens emberek „verseit” tankönyvekben megjelentetik.

  22. Petra szerint:

    Én még nagyon kezdő anyuka vagyok. Tisztában vagyok vele,hogy a kis lurkók oda nyúlnak,ahova nagyon nem szabad. Jó ez a vers, de nem 5. osztályba. Inkább tudom elképzelni középsuliban.
    Üdv.

  23. kolloiod szerint:

    Szerény szmélyem szerint, ha a gyerekem ilyen versel találkozna, joggal vonnám felelősségre z iskolát,majd a tk. szerkesztőt. Egy alsós gyerek nem érti az iróniát,van aki 18-20 évesen sem…És mindenhol azt hallják, hogy az iskola „szent” amit ott tanulsz az mind fontos, és jó…Kivéve ezt, mert ez elég tré ha szabad ilyen mai szlengel írni,ha már a mű is ilyen modernre sikerült.Az h az apát,vagy egyéltalán bárkit is üsssünk lapáttal szintén nem jó vicc, még ironizálva sem.. lehet jobb lett volna ha ez megmarad egy kis cetlin az íróasztal fiókjában.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top