+ Pályázat

5 millió forintos díjat alapít a Capa Központ

capa központ

Pályázni már folyamatban lévő, de még nem publikált munkával és a munka folytatását vagy befejezését felvázoló szinopszissal lehet.

Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj néven új, 5 millió forint összdíjazású elismerést alapít magyar vagy Magyarországon élő egyéni alkotók, vagy kis létszámú alkotócsoportok számára a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.

A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó vagy kis létszámú alkotócsoport kaphatja, aki vagy amely szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot.

A Capa Központ a díj alapításával is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. A díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja – áll az intézmény által az MTI-hez eljuttatott kiírásban.

A névadója születésének évfordulóján, kedden kiírt nagydíj elnyerése a Capa Központ tájékoztatása szerint pályázathoz kötött, jelölésre nincs mód. A nem anonim pályázaton magyar vagy Magyarországon élő külföldi állampolgárok indulhatnak.

Pályázni már folyamatban lévő, de még nem publikált munkával és a munka folytatását vagy befejezését felvázoló szinopszissal lehet. A pályázatra a Capa Központ olyan pályaműveket és szinopszisokat vár, amelyek társadalmilag elkötelezett alkotói módokról tesznek tanúbizonyságot.

A zsűri a pályázat első szakaszában három ösztöndíjast választ ki, akik a leadott szinopszisuk alapján folytatják a már megkezdett munkát, és erről beszámolnak a zsűrinek. Ezek után, a pályázat második szakaszában a zsűri kiválasztja a nagydíjast a három ösztöndíjas közül.

A pályázatok feltöltésének kezdete 2015. január 1., beadási határideje pedig április 5. A három ösztöndíjas személyét május 26-án hirdetik ki (május 25., pünkösdhétfő Capa halálának évfordulója), majd az elkészült munkák, beszámolók leadási határideje szeptember 27. lesz. Az első nagydíjat 2015. október 22., Robert Capa születésének évfordulóján adják át. A Capa Központ a díjazott műveket népszerűsíti és bemutatja.

Az ösztöndíjasok 500-500 ezer forint egyösszegű ösztöndíjban részesülnek; a nagydíjas további 3,5 millió forintot vehet át.  Az ösztöndíj és az elismerés odaítéléséről neves magyar és nemzetközi szakemberekből álló független zsűri dönt, amelynek elnöke Horányi Attila művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének adjunktusa lesz.

Mellette Kopek Gábor médiaművész, egyetemi tanár; Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus; Perenyei Monika művészettörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet munkatársa; Regina Anzenberger, az Anzenberger Galéria tulajdonosa és vezetője; Dimitri Beck, a Polka magazin főszerkesztője és Clare Grafik, a The Photographers’ Gallery főkurátora kapott meghívást. A zsűri munkáját titkárként Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatója segíti, akinek szavazati joga nincs.

Nevezni a www.capa-nagydij.hu honlapon lehet, ahol a pályázáshoz szükséges további információk is megtalálhatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top