+ Irodalom

Tényleg ennyire rossz apa lenne Varró Dani?

varró dani

Varró Dani költőre rátámadtak az internetezők: az iskolában tanított verse miatt sokan felelőtlenséggel vádolják, a költő felesége pedig most válaszolt.

Varró Dani költőre rátámadtak az internetezők: az iskolában tanított verse miatt sokan felelőtlenséggel vádolják, a költő felesége pedig most válaszolt. A válasz itt:

„Az oldal egyik működtetőjeként érdeklődve olvastam a sok levelet, üzenetet és kommentet, amit Daninak írtak az Öt jó játék kisbabáknak című verse kapcsán, aminek beszkennelt verziója kering itt a fészbúkon, heves indulatokat váltva ki egyes emberekből.
Vannak írások, amik a legmélyebb aggódás hangján szólnak:

  • már elmebetegek is adhatnak ki verseket?
  • aki ezt írta és ezt engedélyezte meg kérdőjelezem h. ember….????
  • Azt hiszem, hogy Varró Dánielnek talán piszchológushoz kellene járnia.
  • Szerintem itt sokan tévedésben vannak hiszen akik hozzászóltak mind felnőttek de akiknek ezt tanulniuk kell azok 10 évesek és bizony komolyan veszik mind azt az információt amit az iskolában beléjük sulykolnak (tehát ha azt tanítják az iskolába hogy a konektorba belenyúlni jó játék akkor azt a gyerek komolyan veszi mert az iskolában ezt tanítja a tanár.
  • Te nem hogy igazi költő nem, de apának is veszélyes vagy ! „laptopot rágjon—-konnektorba tollat dugjon”? bárki gyereke? Szégyen-és felháborító hogy ezt egy tankönyvben az unokám olvasni kényszerül.
  • Ezek jó versek, egy elmebeteg beteges agyszüleményei, elrágni a laptop vezetékét??? Ennyi erőből azt is írhatná, hogy kötözze a nyakára a kábelt és fojtsa meg magát vele, mert az jó játék!!!! Beteg!!!!!!

Vannak, akiket a szerző és a mű múltján és jövőjén való elmélkedésre ösztönzött a vers:

  • erkőlcsre ,tiszteletre,jomodora nevelő …….huzott volna gumit a szerzö
  • Ha lesz nyilvános könyvégetés, és az ilyen szemetet kell elégetni, akkor mindenkép ott leszek.
  • ha ez tényleg egy 5.-es tankönyvben van, akkor jövőre a fölmentést kérek a gyereknek irodalomból….
  • Varró Dániel nyilván sokat keresett ezzel a irodal-mi művel. De remélem hallunk róla még, mondjuk a bünügyi rovatban mint ÁLDOZAT, szorítok neki.

Vannak, akik a legelmélyültebb kritikai megfogalmazást választották gondolataik szavakba öntésének formájaként

  • Átnézem már a lányom könyveit és az ehhez hasonló baromságokat kitépkedem! Esélye se legyen megtanulni! A tanítónőjével pedig egyeztetek…
  • Ilyen ordenáré verset még sosem olvastam
  • Laptop kábel meg konnektor aki ezt művészetnek gondolja ott valami baj van a fejbe.

Van, aki Dani gyerekeinek egészségét féltik:

  • Megnézném, hogy mit szólna ha a saját gyereke ezeket kipróbálná amit leírt!!

…és a dunakeszi Balogh Kerékpárszerviz még egy kis versikét is költött, személyesen a költőnek:

  • Jó játék a Dániel , a nyakát most vágjuk el , ha megmurdelt ássuk el, jó játék a Dániel.

A magam részéről köszönöm ezeknek a kedves, intelligens embereknek a mély aggodalmat, a konstruktív kritikát, a költő jövőjére nézve való találgatásokat és jókívánságokat, borzasztóan megható, ahogy a felebaráti szeretet arra indítja őket, hogy számukra teljesen ismeretlen emberekkel foglalkozzanak ilyen alaposan. Örülök annak is, hogy az elmúlt évtizedek irodalomoktatása célba ért: lám, milyen sok ember olvas rendszeresen kortárs költőket, és gratulálok a pedagógus-kollégáknak, hogy sikerült minden tanítványukat megtanítania az értő olvasásra, az erős iróniával operáló művek felismerésére és szeretetére. Köszönöm a kisbabanapló és TMK kitalált személy fészbúk-csapatának, hogy kirakták ezt a verset az oldalukra, és ezáltal minél többen megismerhették Dani munkásságának egy remek darabját.

Micsoda remek emberek vannak! Névvel, arccal, nyilvános profillal vállalják bátor véleményeiket, maguk költötte verseiket, fennkölt stílusukat, egyéniséggel fűszerezett helyesírásukat, csak gratulálni tudok nekik! Ugyanakkor többen kérték, hogy árulja el a tisztelt költő úr, hogy miről is szól ez a vers, mi indította a megírására. Itt részemről anyai bűnvallás következik: szabadelvű nevelésünk eredményeképp a gyerekeink szabadon járhattak-kelhettek a szobákban, közvetlen közelébe kerülve akár a macskának is! Néha hozzá is értek! Méghozzá a farkához! A biztonsági dugóval ellátott konnektorokba is megpróbáltak különböző tárgyakat illeszteni, és ki tudja, hogy, de túlélték. A játszótéri homokozóban – engedve a szabatos nevelési elveknek – játszhattak a kislapáttal. Csökevényes elveink folyományaképpen nem törődtünk azzal, hogy félelmetes testi erejüket kihasználhatják, ezért közel is mentünk hozzájuk, akkor is, ha kislapát (kisvödör, gereblye, ágacska, körteforma) volt a kezükben.
Szégyenszemre bevallom azt is, hogy itthon nincsenek elzárva a gyerekek elől a könyvek, és így megesik, hogy a gyerekek a kezükbe veszik őket. Még a verseskönyveket is! A nyálzásra igazán nincs mentségünk, sajnos gyerekeink fogzása minden igyekezetünk ellenére nyálkiválasztással jár, de tudjuk, hogy ez egy extra speciális, csak a mi gyerekeinket érintő dolog.

Sajnos ebből is látszik, micsoda csapnivaló szülők vagyunk, de mentségünkre szóljon, hogy vágyakozva nézzük azon szülőtársak gyerekeit, akik nem mozognak, nem beszélnek, nem fogzanak, nem játszanak a játszótéren, nincs a lakásukban se konnektor, se verseskötet. Van hova fejlődnünk, tudjuk, és még egyszer köszönjük a közösségi oldalak kedves népének, hogy erre szeretetteljes hangon és nagy türelemmel rávilágítottak! (A hozzám hasonlóan elvetemült, műveletlen és kisigényű szülőknek, akiknek tetszik Dani költészete, örömmel jelentem, hogy készül az új verseskötet, Akinek a kedve dacos lesz a címe, és még borzalmasabb, az ifjúságot kifejezetten káros és veszélyes dolgokra buzdító versek lesznek benne!)”

71 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gombos László szerint:

    Kedves Dani !

    Az is jó játék lett volna,ha gyerekkorodban kézigránáttal játszadozol…..
    Akkor talán a gyerekeinknek nem kellene ilyesmiket tanulni az iskolában!
    De a legnagyobb gond az, hogy ezt valaki megengedte….sőt engedélyezte, hogy ez a gyalázat egy iskolai tananyag legyen !………Tiltakozom!!! Tiltakozom!!!….Tiltakozom !!!

    • Roberto szerint:

      szö
      veg
      ér
      tel
      me
      zés

    • B-V Zsófi szerint:

      Hogy egy angol replikával éljek: You must be fun at parties. Ez annyit jelent, hogy „Ön biztos szórakoztató társaság partikon.” Remélem azért az irónia átmegy, bár egyesek azt sem tudják, mi fán terem – a humorral egyetemben…

    • hvg szerint:

      Na, még egy okos ember, aki kábé addig figyelt az iskolában, amíg olvasni tanultak, és a szövegértésnél már nem volt játékban.

      Van Adynak is egy verse, az az alkoholista nőcsábász azt merte írni, hogy ő Dózsa György unokája. Mekkora egy hazug féreg. Őt is tiltsuk mán be.

  2. Czné B Krisztina szerint:

    Kedves Dani! (Es minden kedves megnyilvanulo)

    Eloszor is, nalunk nemsokara varhato a maszos, mindent szajba vevos, kabeltepos korszak, es nem gondolom, hogy ez rossz. Mi is tuleltuk, a gyerekem nem fogom buraban nevelni, de nyilvan szar anya vagyok ez miatt. 🙂

    Masodszor pedig a gyerekeknek tobb eszuk van, mint a fentebb megnyilvanuloknak. 🙂 tudjak, hogy konnektorba nyulni veszelyes. NEM HULYEK! 🙂

    Harmadszor emlitenem a koltoi szabadsagot, es azt, hogy minden embernek joga van kifejteni a nezopontjat, velemenyet addig, amig masok jogait ezzel nem serti. Nyilvan itt jogsertes nem tortent. 🙂

    Mivel a fenyegetozes csunya dolog, es egy cseppet torvenybe utkozik a halalos fenyegetes, ezert a kedves verses kedvu, (nyilvanvaloan verstant a budos eletben nem tanult) emberkek fogjak vissza szarnyalo fantaziajukat szerintem. 🙂

    Szemely szerint orulok, hogy majd a fiam ilyen remek kolto verseit olvashatja majd. 🙂

    Kedves szulok es aggodo szemlelok, csak egy szora: mindenkinek maganak kell megtanitania gyermeket arra, mi a jo es a rossz, mi a veszelyes es mi a veszelytelen, es ha keptelenek betolteni szuloi kotelesseguket, akkor szegyen vagy nem, de nezegessenek a sajat hazuk korul. 🙂

    Nem lehet egy kolremenyt okolni. Olvastak mar Adyt? Vagy Juhaszt? Javaslom forgassak a konyveket tobbet, es kevesebbet jartassak a szajukat. 🙂

    Egy halal nyugodt anyuka. 🙂

    • Boros Anikó szerint:

      Csak ‘lájkolni” akartam ezt az írást 🙂

      • Somogyi Ágnes szerint:

        Kedves Krisztina! Csatlakozom az általad leírtakhoz, és ahogy olvastam ez egy ötödikes könyvbe került be, amikorra már tényleg illő lenne megtanulni, hogy a versben leírtak nem követni való példák 🙂 Szerintem aranyos, és kilenc éves lányom is jót nevetett rajta, majd azt mondta: ez vicces és azonnal idézte a neki legjobban tetsző részletet: Jó játék a lapát, azzal ütjük apát 🙂 Jaj, lehet hogy túl fejlett a humorérzéke 🙂

  3. dr várda ágnes szerint:

    Nekem tetszett, helyes kis vers, a kisbaba szemszögéből mutatja be a szobát, a sok felületes olvasó tökéletesen félreértette, konkretizálta a szöveget. Azért szomorú,hogy ilyen reakciókat váltott ki, és mennyi agressziót, amit persze a félreértés , meg nem értés okozott. Valószínüleg a gyerekeknek több esze van, mint a szülőknek, akik jól példázzák a funkcionális analfabetizmust.

  4. zsofka szerint:

    Nagyonszeretem Varró Danit..14 èves voltamamikor az első kötete a kezembe kerűlt…most 28 vagyok lett egy Samum es egy Sàràm…es mai napig imàdom a költèszetèt annyira igaz…es engem is szórakoztat..ès nagyon örülök ,hogy jön az új kötet….egy lelkes mamaszìtà

  5. Homolya Gergő szerint:

    Na jó emberek, ez botrány amit műveltek. Egyszerűen nem hiszem el, hogy azt gondoljátok erről a versről, hogy ártalmas lenne egy 10-11 éves gyerek számára. Én 14 éves vagyok, de személy szerint nagyon szeretem a Varró verseket. És nem fogom fel, hogy a Petőfi, az Arany, és a hasonló költők verseit nem tartjátok károsnak, ha ezt igen! Hát miket írt Arany a Toldiban? Sértegessük akinek kevesebb pénze van? Ha idegesek vagyunk hajigáljunk mázsás köveket? Pakoljunk farkas tetemeket annak az ajtajába akiket nem kedvelünk? És mi van Petőfivel? Emlékeztek, hogy János vitéz öngyilkos lett a végén? Még sorolhatnám itt ezeket a tényeket, de nem fogom, mert van egy olyan érzésem, hogy semmit nem fog változtatni.

    • Tengereczky Pál szerint:

      Jól látod a dolgokat, Gergő!

    • Enikő szerint:

      Ez eddig a legeslegértelmesebb hozzászólás, amit ebben a témában olvastam, és egy 14 éves gyerektől ered… Nem tudom, hogy lehet ennyire félreérteni a dolgokat, humorérzék nélkül leélni az életet (nyilván az ellenkezőkre gondolok)…

      • Besenyő Pistabácsi szerint:

        Igeeen! Én meg tegnap voltam 133 éves szülinapooos. Bizooony. És írtam az öregkori szenilitásomról egy versikét. Küldöm a „14 éves fiatalembernek” sok-sok szeretettel:
        „Lelkem sötét odvában
        Megdöglött a bagoly…”

        No, további jój’cakát mindenkinek 🙂

        • Madzi szerint:

          Miért fáj Neked, ha egy 14 évesnek van önálló véleménye, még ha az a tiédtől esetleg el is tér? Különben, ha épp dolgoznék, és nem a konnektorbanyúlkálóskábelrágóscsapdosós 11 hónaposomat nevelném, istenuccse körkérdést intéznék a 7 év felett iskolásaim között, hogy mi a véleményük a versben leírtakról….és majdnem biztos vagyok benne, hogy sikerült olyan általános iskolákban dolgoznom, hogy ezek a szerencsétlen gyerekek egytől-egyig tudnák, hogy a vers miről szól.

          • Besenyő Pistabácsi szerint:

            MADZI-kának, aki feltehetőleg pedagógus – NA! Ezért nem értette meg a tanítónéni a „14 éves gyerek”-nek megcímzett apró töredékemet, melyben bátorkodám jelezni, hogy az interneten bárki lehet, bárki, vagy esetleg valaki, netán akárki. Egy percig se gondolja rólam viszont senki, hogy valóban én vagyok a „kolbász és hurkológiai egyemegi docens”. No…az a személy is ÚGY 14 éves, ahogyan én 133. Mert annyira életszerű, hogy PONT egy 14 éves gyerek olvasgat és kommentelget egy ilyen oldalon. Hogyispersze! Csodálom, hogy egy pedagógusnak fogalma sincs, arról, hogy egy 14 éves gyerek tanítási napon délelőtt iskolában van és esetleg matekórája van. De a kis komisz nem ám az órai anyaggal foglalkozik, hanem nyomja a pad alatt az ájpodján a brilliáns retorikával megkomponált védőbeszédét és töltikézi fölfelé a hőnszeretett Varró Danika védelmében. Áááááá, aki ilyet elhisz, az nem látott még mai 14 éves gyerekeket. De az is lehet, hogy PONT azt az egyet látta, akiből a jövő Radnótija, Adyja, esetleg Marék Veronikája lesz! Hacsak bele nem piszkál a konnektorba.

    • Boros Anikó szerint:

      🙂 Ez aranyos – mármint jól összefoglaltad, milyen lenne a klasszikus kötelezők hasonló értelmezése! Poén!

    • Besenyő Pistabácsi szerint:

      Óóóóó, mert annyira életszerű, hogy egy 14 éves gyerek szegény, agyonszapult költőket vegyen védelmébe az interneten, hogy a retorikai kifinomultságokat már ne is mondjam…. NA NE GYEREKESKEDJÜNK MÁR!!!! 🙂

      • Tóthné Bíró Mária szerint:

        A 14 évesek közt nagyon sok a művelt, okos , szuper intelligens gyerek. Évtizedek óta tapasztalom nap, mint nap. Sőt, ők értik is ezt a verset. Műbalhé műokosoktól.

        • Besenyő Pistabácsi szerint:

          A „nagyon sok” mégis mennyi? Mert ugye a 3 is nagyon sok annak, aki minden nap csak önmagával találkozik. A versben lévő dolgokat természetesen megértik a gyerekek. Illetve a többségük igen. Reményeink szerint. Más a baj…. Ha csak egyetlen gyerek is lesz, aki nem „művelt, okos, szuper intelligens” és a pedagógus fejét szét fogja verni egy lapáttal, akkor majd lehet polemizálni, hogy ki volt az, aki a KÖZOKTATÁSBA beengedte ezt a „jópofa” mai „verset” és ki, kire fog ujjal mutogatni, amikor felelőst fognak keresni. Mert FELELŐS mindig KELL, hogy legyen!

    • Rózsa Kata szerint:

      Ez szuper volt Gergő! És igen is írd le, mondd el amit gondolsz, mert csak ez fog változtatni bármit is ebben a homályban.

  6. Tomas szerint:

    Az a durva, hogy aki itt hőbörög, az még életében nem ült le egy 1 éves gyerekkel eltölteni egy délutánt, bizony a versben leírt dolgok történnek meg, én is elindultam egy levágott kábeldarabbal 30 évvel ezelőtt a konnektor felé, és mégis itt vagyok, mert figyeltek rám… Az analfabétizmusnak ez is egy szintje, amikor valaki azt hiszi, hogy ami le van írva, az a VALÓSÁG, amit a tévében mondanak, az meg csak igaz lehet…. ugye kedves zárcsökkentők? Legközelebb gyereket vállaltok akkor neveljétek fel ti, és ne a tv elé ültessétek, akkor talán még ember is lehet belőle…

  7. Melinda szerint:

    Azért most megijedtem…Szövegértés 0 sokaknál!Elképesztő a sötétség…Ezen akadtak ki szülők,te atya ég!Bőven van kiakadni való a tankönyvekben,de nem ez!Ami félelmetes a számomra,az az,hogy ezek az emberek köztünk járnak…

    • B-V Zsófi szerint:

      Nem, drága, mi járunk köztük… 🙁 Sajnos szerintem sokkal több „sötétségben élő (?)” van, mint „megvilágosult”. És akkor a jövő generációkat ezek fogják felnevelni…

  8. Anisha szerint:

    hát most tényleg nem tudom mit mondjak….Mert ha költő apuka otthon, a saját gyerekeivel játszadozik, és kibuknak belőle ezek a rímelő szavak….és leírja őket emlékbe, az teljesen rendben van. De egy költőnek tisztába kell lennie azzal ,hogy mikor működött pegazusként, és mikor volt hintaló (utalok ezzel a néhai Magyar Ifjuság c. lap vers fórumára, melynek a címe „Pegazus vagy hintaló” volt. ). Otthon, apuci nyugodtan kapcsolhat hintaló üzemmódba…de könyörgöm…mindezt leadni a kiadónak? Pénzét kérni érte? És ez még hagyján is lenne, mert ha egy saját kötetről van szó, akkor hajrá. Azt úgyis csak az veszi meg, aki akarja. De ezt a verset az ország összes gyereke tanulja, kötelező jelleggel!

    • Fehér Anita szerint:

      Pontosan!

    • hvg szerint:

      Komolyan érdekelne, hogy az ilyen kommentelők milyen mélységeket, vagy magasságokat várnak egy olyan versről, aminek 2 célja van: 1. a picikről szóljon, 2. ritmusos legyen, mivel a legkisebbeket pont ezek a ritmusos szövegek fejlesztik. Gondolom, nálatok az Anyeginből olvastok egy másfél évesnek. (Az egy verses regény.)

  9. Zsolt szerint:

    Tisztelt Varró Úr!

    Odaadással és tisztelettel olvastam a műveit. Számos remek órát töltöttem azzal, hogy költészettel és irodalommal foglalkoztam. Sajnos buta felnőtt lettem, hiszem nincs televízióm se, úgysem érteném. A napjainkban hangot adó, magasan képzett és kompetens személyek hozzászólásait sem értem. Szegénységemben csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm!

  10. Eszter szerint:

    Imádjuk Varró Dani verseit, írásait, a sok tökéletes szülő élje csak a kirakatszerű életét, ha maguk is elhiszik, csak jó lehet az!

    • Én szerint:

      Kedves Eszter ,én is jó ötletnek tartom ezt a verset,legalább a gyermekek betekintést kapnak arról hogy mennyi hülye idióta ember van a világon ,kicsit felkészülnek az életre .Mert muszáj a gyermeket felkésziteni arra hogy a bolondok egyre csak szaporodnak és muszáj kibirni őket.Bármi, amit gyermeknek adunk annak oktató-nevelő jellege kell hogy legyen -legyen az tankönyvben vagy egyeb-önök mind megbolondultak? csodálkoznak hogy a jövendő generációk egyre degeneráltabbak ?ez csak egy vers !de azt hiszi ön hogy ennél megállnak ?ez csak egy társadalmi kisérlet ,nem látnak át a szitán? miféle emberek önök ?tudja mi lesz a következö versnek a cime ”Jó játék a szekszelés” és önök arra is azt fogják mondani hogy juuj de jó.Szoval eleget elé vannak

  11. Horcsák István szerint:

    Kedves Petőfi Sándor!

    Leendő szülőként elkeseredéssel tapasztalom, hogy az ön művei nyomtatott formában gyermekeim kezébe kerülhetnek! Hiszen mit is tanulhatnának belőle? Patak parton bujálkodni? Más értékeit veszni hagyni felelőtlenül, majd megfutamodni a számonkérés elől? Kővel a másikat szemen dobni? Karddal kettévágni valakit? Mészárolni? Embertársait leitatni, majd felgyújtani? Más talpába pengét szúrni? Gusztustalan szemét! Csodálom, hogy költőnek meri nevezni magát!

    • hvg szerint:

      Kisgyereknek még nem adjuk a kezébe a verses könyvet, mi olvasunk belőle. Csak egy tipp egy gyakorló szülőtől egy ilyen művelt leendő szülőnek. 🙂

  12. Horcsák István szerint:

    Kedves Dani!

    Kisfiút várunk epedve! Nagy álmom, hogy olvasóvá nevelem. Te és a hozzád hasonló művészek segítenek ebben nekem. Köszönöm szépen!

  13. Perjési Dávid szerint:

    Kedves ömlengők hada mindenütt
    Szégyellem magam sokadjára az elmúlt évek során, hogy 23 évesen és korábban azon kell borzonganom, hogy a saját csalódottságukat és dühüket másképpen kiadni nem tudó emberek olyan dolgokat ragadnak meg, melyeket aztán véres kardként hordozhatnak körbe, hogy a kérdés miszerint felnőtt-e már a magyar társadalom némi változáshoz egyre jogosabbá válik szememben. A legfájdalmasabb viszont mindezek mögött a politikai „lobbi” kihallhatósága, még 4 év rohadjanak meg kössünk bele az oktatásba, áhá itt ez a vers, mit képzelnek magukról… -.-
    Van-e hibája a mai rendszernek, hogyne lenne, szemellenzős és persze, természetéből adódóan sajnos korrupt.
    2 éve volt egy kellemes vitám egy nálam röpke 25 évvel idősebb személlyel aki azt mondta:
    -Nem hiszek én ezeknek, majd ha visszaszerzik a gyárainkat amiket eladtak, meg a malmokat. – Én meg kérdőn ültem, hogy:
    – Micsoda? Azt nem ők adták el…… nem értem az érvet, miért egyből rajtuk kell számon kérni? Mire kaptam :
    – Én így gondolom, nem lehet ezekben bízni, ezek is korruptak, de nem elég gyakorlottak a politikában el fognak rontani mindent, hagyni kéne az eddigieket munkálkodni.
    Tanulságos volt látni, hogy igen jól munkálkodtak az eddigiek, hogy mindenbe kapaszkodik kedves ismerősöm, nehogy összetörjön a valóságról alkotott fals, de törékeny képe.
    A szégyenletes az, hogy ahelyett, hogy örülnénk, vannak még tehetséges költőink akik vállalják szerepüket, a mindenkori költősorsot ismerve, inkább a rendszerellenesség félelemzászlaja alatt égetni akarnánk ami érték, csak hogy legyen miről fröcsögni. Szánalmas és fájdalmas dolog ez. Szegény Dániel nem ezt érdemli, de az elmúlt 400 év meghunyászkodását sem érdemelte a társadalom, csak ezért nem ő a hibás. Valamint nem a bűnöst kéne keresni, hanem talpra állni és menni tovább.
    Hogy Vajda Jánost idézzem:
    „Föláll most a szabad magyar,
    S lenézvén hóhérait,
    Meg-megrázogatja olykor
    Zsibbadt, izmos karjait.
    És azt feleli kevélyen:
    „Véletek nem harcolok;
    Béres hajduim igen – de
    Uraim nem voltatok!”
    Elnézést a saját ömlengésemért, de azt hiszem így kerek 🙂

    • hvg szerint:

      Tegyük hozzá, hogy azoknak a költőknek egy nagy része, akik most az irodalmi kánonban benne vannak, korukban minimum megosztóak voltak, de akadtak köztük olyanok, akik a közvélemény számára kifejezetten ellenszenvesek voltak.

  14. JézusÚristen szerint:

    Az egy dolog, hogy a feleség nem ismeri a vers címét, de akkor legalább illene kissé visszább venni az arcából.

  15. Edit szerint:

    Most nagyon gondolkodom azon, hogy mire is jó facebook nevezetű közösségi portál, és hogy kell-e nekem, a posztok, a vélemények miatt, eddig még a különböző politikai hevületeken csak-csak túltettem magam, tudomásul vettem, hogy Magyarországon a politika szerves része az emberek mindennapjainak (bár nem kellene) és annak is a gyűlölködő része, de amit most a Varró Dani körül kialakult helyzet előhozott…ez már nehezen viselhető, indulatos leszek a butaságból eredő gonoszságtól, mert ez az, amit a leginkább sajnálok, hogy mindezt főleg fiatalok, akik nem régen léptek ki az iskola küszöbén vagy fiatal szülők teszik úgy, hogy nem ismerik Varró Dani költészetét, talán ahelyett, hogy a facebookon és egyéb fórumon fröcsögne a „jóindulat” belőlük, azt az időt talán egy-egy vers netalántán regény olvasására fordítaná, mondom, megéri, csak ki kellene próbálni. Nem állt meg az élet Petőfinél, Aranynál, sőt József Attila és Radnóti (esetleg aki hallott róla) Nagy László (és még sokan mások…) után is születtek, alkottak/alkotnak költők, írók. A tankönyv lényege az, hogy ismertessük meg a gyerekkel minden idők irodalmát és lehetőleg csináljunk kedvet hozzá, hogy később is maradjon érdeklődése egy jó könyv, egy jó sztori, egy jó film iránt, és a legfontosabb, hogy helyén, azaz értékén kezelje a dolgokat, mert oly sok butaság van körülöttünk (sajnos a média ontja ezeket, de ez 22-es csapdája, mert „ez kell a népnek” címszóval adja el), és ha jön pl. egy Varró Dani vers, nem érti (nem a verset kell, azt majd elemzik az iskolában a tanárral), hanem a helyzetet, hogy került az oda. Igen, látom, mindenki mindenhez ért, sőt, a legjobban! Érti és tudja festészetet: „ilyet én is tudnék csinálni”, a költészetet: „ez baromság”, az építészetet: „hú de ronda” és még sorolhatnám (és persze még egyiket sem próbálta és tett le maradandót az asztalra) igen, tudom, szabad vélemény nyilvánítás van, csak elfelejtettük a határokat, meddig terjedhet, amíg nem lesz durva, sajnos a kommunikáció Magyarországon általánosságban az, és sajnos mindig azok a hangosabbak, akik rosszindulatúak, mert olyan jó – és persze könnyű – beállni a sorba, még nagyobbat mondani…és ezért van kevesebb jóindulatú véleményező, mert ezzel szemben nincs érvelés, csak megtörténik és kész. Én a felnövekvő generációt nem elsősorban a tankönyv anyagától féltem, (ill. csak egy tantárgyból, a történelem miatt aggódom, mert azt bizony lehet hamisítani és átértelmezni) hanem a szülőktől, akik most sem értik a lényeget, nem elég nyitottak, ezt fogja a gyerek is tovább vinni, tehát lesz újabb „fröcsögő” generáció. Varró Dani okos ahhoz, hogy ez a negatív vélemény áradat ne szegje kedvét, remélem is, a fricskázók neve nem marad fenn, de az övé igen, mi lett volna ha száz évvel ezelőtt az impresszionisták hallgatnak az akadémisták és a „közvélemény” károgására, hogy csak egy szemléltethető példát mondjak, az emberek nem változnak, akkor is, most is úgy gondolják, tökéletesen értik, ez nem baj, az a baj, hogy csak értelmesen lehet vitatkozni, (van ugye a jó vita) de a földbedöngöléses-lincshangulatú megszólalással nem….

  16. Bűnöző Zoltán és a tiltott gazdasági társulás szerint:

    Varró Danit:
    Sós kútba teszik, onnan is kiveszik,
    Kerék alá teszik, onnan is kiveszik,
    Ihol jönnek a dühös szülők, mindjárt agyon lövik!

  17. Balla Beáta szerint:

    Kedves idióta szülők! én szeretem Varró Dániel verseit. elég fiatal vagyok és szégyenkezem most a szülőkön, nagyon sok apa és anyuka le se ül a gyermekével játszani az iskola után, beszélnek 5 percet a gyermekükkel azt kész . Nah ez az ami nem normális, egy olyan ember szidnak akire fel lehet nézni, én nagyon is remélem, hogy az én gyermekeim is fognak majd tanulni az iskolába róla. Ennyi erővel támadhatjátok Petőfit is hogy forradalomra buzdít. Gratulálok hova fajult a világ. Egy jó írót , szerető apát bántani nem szép dolog, és foglalkozzatok a saját szennyesetekkel, nem kell mások életébe vájkálni, mert ennyi erővel vájkálhatnánk a ti életetekbe is. Titeket is kritizálhatnánk milyenek vagytok, mit tettetek, hogy rontjátok el gyermekeitek életét. Majd ha olyan boldog gyermekeitek lesznek akik szeretik a szüleiket és nem bántottátok meg őket soha,leültetek velük beszélgetni mint 5 -10 perc , nah majd akkor merjetek egy költőt a sárba tiporni,mert addig nem vagytok több egy gerinctelen hülyéknél, akik az eszüket se használják pedig fenn hangon hangoztatják az, hogy ők milyen jók és tökéletesek, pedig kicsit se vannak a tökéleteshez közel. Én aki még tanul jobban tudom mit jelent ez a vers mit az aki kritizálni mert, ez szégyen.
    Varró Dániel én remélem hogy folytatod a vers írást és sok sikert kívánok az életedbe.

  18. holist szerint:

    Kedves Varró Dániel és családja!

    Gratulálok a fenti válaszhoz, tolerancia, finom gúny, semmi keserűség – le a kalappal. Várjuk a beígért folytatást. Legkisebb (egyben hatodik) gyerekünk kedvence volt minden eddigi darab, jópárat kívülről tud belőlük. Derüléshez ajánlom: http://www.mcsweeneys.net/articles/hello-stranger-on-the-street-could-you-please-tell-me-how-to-take-care-of-my-baby Üdv és köszönet, holist

  19. Honori szerint:

    Jesszusom! A sok okos szülő… annyira nem ismerik a gyerekeiket, hogy tudják, 10 évesen nem hülyék, nem fognak konnektorba nyúlni, és kábelt elrágni. Vagy azért félnek, mert eddig nem tanították meg őket, hogy ezeket nem szabad? 11 hónapos kisfiam szintén jár-kel a lakásban, és tanulja, h mit szabad, mit nem, így 10 évesen nem kell majd attól féltenem, h komolyan vesz egy ilyen verset. Ami amúgy fantasztikus, imádom!!!

  20. Vagács István szerint:

    Igen. Jó költő. Igen. Jó apa… a sok unatkozó kommentelő vajh olvasta a naplót a Nők Lapjában? Én apuka vagyok és örömmel, mosolyogva olvasom. Abból bizony azt szűröm le, hogy jó apuka. Sajnos személyesen nem ismerem. De akkor is állítom. Azok alapján. Akinek nincs humora, akiben ennyi játékosság sem maradt, az is olvassa a verseit kérem… hátha valami visszajön! 🙂 Egy vidám és boldog apuka. (ps.: bizony a lányom pici korában paskolgatott eleget a homokozóban. Mégsem pszichopata… 🙂 )

  21. Azariné Orgonás Margit szerint:

    Aki Varró Dániel írásait olvassa például a Nők lapjában, tudja, hogy értelmes, jó humorú író.Nem állítom, hogy a fent említett verse általános iskolai tankönyvbe illő, annál inkább kisgyermeket nevelő szülők szórakoztató olvasmánya lehetne.Hiszen amire céloz a versben, a gyermeket nevelők között ismerős, gyakori eset.Ők a megmondhatói, mi minden jó játék még egy picinek.

  22. Judit szerint:

    Kedves Dani!
    A 9 éves fiam végigröhögte és értette.
    Remélem azért mi vagyunk többen.

  23. Judit szerint:

    Ja! a 23 éves meg pláne!

  24. Érdeklődve olvastam az írást és nem csalódtam a „szerző” védelmében született „mű”-ről. Ki más, ha nem a feleség védi meg a férjet. Becsületére legyen mondva, de az a „cinizmus” ahogy válaszolgat, ahogy magyarázza a felsorolt kifogásokat, az mesteribb íróra vall, mint az ominózus vers írója. Azt én nem állítom és nem kérdőjelezem meg, hogy a Varró jó apa, de ennyi negatív dolgot bele írni egy versbe, amit gyerekekkel olvastatnak, pont olyan mint amikor a volt Gyulai Húskombinát „Bemutató Disznóvágásakor”, hogy tudja, lássa a gyerek hogy kerül a hús az asztalra, a kivéreztetést nem volt szabad bemutatni, ám a kérdésemre a gyerekek elmondták, hogy a modern mesékben, videó játékokban több gyilkosságot és vért látnak, mint a Húsipar hentesei a munkájuk során összesen. Sajnálatos módon ezt már tanítják, remélni csak abban lehet, hogy a jó érzésű pedagógus gyorsan és felületesen siklik át e Varró „Remekművön”!

  25. Péter-Szabó Richárd szerint:

    Kedves Dani!

    Rá se ránts azokra az emberekre, akik pusztán tudatlanságból és alul-műveltségből írnak. Ebből is látszik, hogy mennyi olyan ember van Magyarországon, aki birkaként követi a többieket. Semmi baj nincs a verseddel, számomra a mondanivalója is teljesen világos. Bár én bejártam irodalomórára és figyeltem is.

    És képzeljétek emberek! Van még más olyan vers is, amit nem szó szerint kell értelmezni. Fura tudom. De hát ezek az őrült költők már csak ilyenek. Össze vissza írnak minden vérlázító, nyomdát nem tűrő butaságot. Én se értem, hogyan engedhetnek meg ilyeneket meg maguknak egyesek. Hiszen a Toldi után nekem is kedvem támadt malomkövet vagdosni az emberekhez. Csak hát nem bírtam el. De ez van. Kinőttem.

    A többiek meg megtanulnak bízni az oktatásban és a tanárokban. Arra van a vers, hogy a gyerekek megismerjék, majd egy kompetens tanár segítségével megértsék. Ha erre nem tartják képesnek általános iskolás gyermekeiket, akkor gond van… Nem tudom, valahogy az én húgaim 7-8 éves korukra már bőven megtanulták, hogy a konnektorba nem nyúlunk, és nem rágunk elektromos vezetéket. Majd rájönnek maguk is, amikor ráébrednek, hogy gyermekük sokkal jobban ért ezekhez a dolgokhoz, mint maguk valaha is fognak.

    Köszöntem a figyelmet!

  26. Judit Gueta szerint:

    Gondolom, ez mindkét felet megnyugtatja: Az én gyerekeim Varró Dani verseskönyveire köpködnek. Mondjuk én iróniából szakdolgoztam.

  27. Bence szerint:

    Még szerencse, hogy ezek a szegény ötödik osztályos gyermekek valószínűleg értelmesebbek a fentiekhez hasonlóan megszólaló szüleiknél. Szerintem ha egy 10-11 éves gyermek ennek a – szerintem egyébként nagyon aranyos, értelmes emberek számára teljesen világosan iróniával teli, vicces hangvételű – versnek a hatására hazamegy és elkezd kábelt rágni, vagy belenyúlkálni a konnektorba, ott azért elég nagy gondok vannak fejlődésileg és nevelésileg. Egy ötödikes gyerek kell, hogy legyen olyan szinten, hogy a vers valódi tartalmát felfogja, ha mégsem, erre az esetre van ott tudtommal minden irodalom órán egy tanár, aki a verseket átbeszéli a diákokkal.
    Ennyi erővel – a szintén ötödik osztályban olvasott, tanult – mesék, mítoszok, illetve maga a János Vitéz, vagy akár NEMECSEK ERNŐ története is sarkallhatná a gyerekeket agresszióra, a másik kiközösítésére, stb.
    Arról nem is beszélve, hogy páran kikelnek azon, hogy hogyan gondolta ezt a Költő, miért adta ötödikesek kezébe a művét. Nem ő tette bele a tananyagba valószínűleg.
    Egyszóval nem értem bizonyos szülők reakcióit. Valószínűleg ők maguk sem értik a verset.
    És csak így a végére : Varró Dániel szerintem az egyik legjobb abban amit csinál, egytől egyig imádom a műveit, 20 évesen végig mosolyogva olvastam el már negyedszer Túl a Maszat-hegyen című művét, rendszeresen olvasom újra és újra a verseit, és egyszerűen nem hogy megunnám, de egyre jobban szeretem. Nincs gyermekem, de ha lesz, valószínűleg ezeken az „uszító”, „felelőtlen” verseken fognak felnőni.

  28. Eszterr Bee szerint:

    a könyvet szerintem nem az író állítja össze… vannak tényleg szörnyű versek, brutálisak, de nem a költőn múlik szerintem, hogy mi kerül egy tankönyvbe… ők ezt választották. még jó hogy nem valami cafatos, haldoklós, véres sz…rt.

  29. Kovács Márta szerint:

    Kedves Dani Feleség!
    Rendkívül finom iróniával megfogalmazott gondoltait NEM értik az emberek. Ill. nagyobb része. Ők tudnak olvasni, de nem értik, amit olvasnak. Ezért a sok támadás. Persze arról is beszélhetünk – örömmel konstatálva- , hogy a kortárs költészet felmagasztosult a foci szintjére: mindenki ért hozzá!
    A mélyen tisztelt és általam kedvelt, elismert Varró Daniról „csak” annyit: A köteteit ismerem, tanítom (középiskola), a Nők lapjában az első, amit elolvasok a gyerkőcökről szóló újabb történetek. Ez számomra a lélekdesszert. És mindig megfogalmazom: bárcsak minden szülő ilyen lenne, bárcsak minden apa ilyen szeretettel követné a gyermeki elme nyiladozását. Tudom, hogy nincs szükségük megerősítésre, de számomra FONTOS volt, hogy ezt leírjam! Nem az a fontos, hogy mit mondanak, hanem, hogy ki mondja. A kommentek tükrözik a mai magyar átlagember gondolkodását, szellemi színvonalát. Sajnos. Én ez ellen próbálok tenni.
    Remélem Jancsi és Misi sokáig marad kicsi, hogy még sok-sok verset és történetet olvashassak róluk, nekik. Tiszetlettel: Kovács Márta

  30. Paller Borsi szerint:

    Kedves emberek … a költészet igazán szabad szellemű /fogalmazású és fantáziájú…. Érdekes… módon tudom biztos furcsa de mindenki gyerekként kezdi … és olvas , tanul pajzán sexuális zaklatás témájú verseket, vagy morbid groteszk elmeháborodott depresszív és sorolhatnám … A nagyok közül pl József Attila … is csupa olyan verset írt ami ” borzalmas dolgokat sugallhat ” … mégsem kritizálják … persze kritika nélkül nem lehet fejlődni de ez azért már mégis csak undorító! Más a munkáját kritizálni és össze keverni a magán életével is! Nincs ehhez senkinek semmi köze! Dani pusztán egy költő a sokak közül akik elrugaszkodnak a földtől és lemerik írni a gondolatait! A szatirikus versek a maguk ironikus hangvételükkel roppant szórakoztatóak de , kell némi iq és háttér tudás ahhoz hogy értékelni is tudja az ember… a Dani versét kritizálók közül senki nem olvasott Poet? Vagy Aranyt? Esetleg Petőfit a népköltészeti időszakából ? És még sok olyan költőnk és külföldi név van akik nyugodtan leírták amit akartak és azt jó is olvasni ! Mit akartok … szeretet, békesség, rózsaszín köd … ugyan már a költők mindig is nép próféták voltak … valamilyen módon mind… Butaság lenne elítélni bárkit is csak azért mert lemeri írni és meg is mutatja a műveit! Főleg ha tehetséges ! Kétségbe ejtő hogy hova fajul a világ ha már annyira buták az emberek hogy a művészeteket sem értékelik , csak megvetik és kritizálják… Lehet nagy a szám 17 évesen … de megvan a véleményem a buta felnőttekről … ráadásul … Dani versei cseppet sem ártalmasak az általános iskolásokra … mert a kortárs költészet 11.-12.- es anyag maximum 8. -ban találkozhatnak vele …. De gratulálok ismételten alkotott a felnőtt világ… Ismeretlen embert szapulni háttér információ nélkül… pusztán csak mert szabad szájú… pont az ilyen buta maradi szülők miatt van a sok drogos kortársam… mert nem értik meg …. hogy milyen a fantázia … elfelejtették… kiveszett belőlük … és belőlünk is kiirtanák … De ez természetesen csak egy buta tini meglátása… aki érdekes módon nem halt bele Dani költészetébe .. pedig kicsi kora óta ismeri … és szerette mikor felolvastak neki …

    Paller Borsi

  31. Sós Kitti szerint:

    Bár nem most végeztem a gimivel, nálunk érettségi tétel volt Varró Dani. Már az első verse (SMS), amit a tanárnő felolvasott (innen küldöm ezer hálám érte!) nagyon tetszett, és azóta is nyomon követem írásait! Sajnálattal tapasztaltam – a saját bőrömön is -, hogy az emberek 80%-a nem érti a szarkazmust, iróniát és egyáltalán nincs humorérzékük. (Bár nem tehetnek róla, az évszázados agymosás megtette a hatását.)
    Daninak üzenem, hogy ilyen asszonyt meg kell tartani!!!

  32. Valentina szerint:

    Az ilyen túlművelt szülőknek még figyelmébe ajánlanám Villon és Szapphó munkásságát és a magyar népköltészet gyöngyszemeit, amivel az irodalomtanárok alattomos módon még traktálni merik gyermeküket, aki Önökkel ellentétben még foglalkozik ilyen és ehhez hasonló művek olvasásával, értelmezésével. Mielőtt ilyen mocskolódásba kezdünk, érdemes lenne utánanézni, milyen vérlázító dolgok találhatóak egy irodalmi szöveggyűjteményben és nem csak a közösségi média által felkapott aktuális közfelháborodást majmolni, talán így még eredeti ötletet is találhat magának a Kedves Szülő, aktuális felháborodása tárgyának.
    Én személy szerint örülök annak, ha csak ilyen módon is, de szóba kerül Varró Dani neve a családi fészkekben… és talán focimeccs előtt még az is belefér, hogy a tv újság helyett egy verset is elolvasson a felháborodott szűlőgárda.

  33. Zsuzsi szerint:

    Erre a 4 és fél éves lányom azt reagálná nevetve: de anya…, nem is szabad konektorba nyúlni. A bácsi csak viccelt?
    Bár azt nem zárom ki, hogy valamikor fejbe kólint egy kislapáttal. Vagy egyébbel. Játékból.
    Eddig nem olvastunk Varró Dani verseket, de kedvem lett hozzá, hogy ismerkedjünk velük. 🙂 Köszönet a dicséreteknek. 🙂

  34. Gábor szerint:

    Bár még nem iskolás a fiam, (a lányom most fog születni) de még szép, hogy felháborodok mikor ilyen szennyekkel tömik az iskolás gyerekek fejét!
    Nem nézek meccseket, nincs tv újság olvasás, szerencsére nálunk az aktuális sztárocska baromságok is kimaradnak. Nem olvastam minden hsz-t, de szerintetek az normális, hogy „persze játszon a gyerek a vezetékekkel meg a konnektorral”? És erre azt mondjátok „nagyszerű költő”?
    Ha régen egy IGAZI költő azt írta volna a versébe, hogy játék vonat előtt ugrálni vagy bármi hasonlót írt volna, mint ez a f@sz azt helyben lelövik. A nagy tudású szülőknek mondom, hogy nem elég ha otthon feltételezett „biztonság” van, meg kell tanítani a gyereket arra, hogy mit lehet, mit nem és, hogy mi veszélyes mi nem! Majd kamilláztok mikor vendégségben vagytok és a gyerek a villát nyomkodja a nem védett konnektorba. Akkor mit mondasz majd?

    • hvg szerint:

      Szerintem ne is engedd iskolába a gyereket, te elég művelt vagy ahhoz, hogy otthon neveld a következő generációs gyári munkást. Megnézném a fejed, amikor egy virágének elemzését olvasod. A gyerek le lenne tiltva a magyar népköltészetről is, az 100.

  35. Bogi szerint:

    Kedves Daniel!
    Alig varom hogy az uj kotet megjelenjen. A 9 eves lanyom olvasta, jot kacagott, megertetette. Diakjaimnak is tetszett.
    Bogi – Erdelybol

  36. florentyna szerint:

    A következő, szerintem mindenki által jól ismert versben a költő – József Attila – megtagadja a szüleit, Istent, a hazáját, betörésre és emberölésre készül, mégpedig tiszta szívvel. Mi tanultuk az iskolában, mégsem jutott eszembe a gyakorlatba átültetni. Egy ötödik osztályos gyerekről nehéz elképzelni, hogy laptopot fog rágni, konnektorba fog tollat dugdosni, de egyébként arra van a tanár, a PEDAGÓGUS, hogy helyes értelmezést adjon a versnek, és például egy, a gyerekek számára is érthető szövegen megtanítsa az irónia fogalmát.
    Íme az akkoriban igencsak kedélyborzoló vers:

    Nincsen apám, se anyám,
    se istenem, se hazám,
    se bölcsőm, se szemfedőm,
    se csókom, se szeretőm.

    Harmadnapja nem eszek,
    se sokat, se keveset.
    Húsz esztendőm hatalom,
    húsz esztendőm eladom.

    Hogyha nem kell senkinek,
    hát az ördög veszi meg.
    Tiszta szívvel betörök,
    ha kell, embert is ölök.

    Elfognak és felkötnek,
    áldott földdel elfödnek
    s halált hozó fű terem
    gyönyörűszép szívemen.

  37. Rita szerint:

    Kényszerrímsorozat. Helyesírási hiba. Tartalmát tekintve nem hiszem hogy egy (mai) ötödik osztályos értelmi színvonalán sokat dobna. Két év múlva, hetedik osztályban meg szexuális felvilágosítás, ugye? 🙂

  38. Teri szerint:

    Az én gyerekeim is olyennyire nem voltak túlsággal „jók”, hogy nekem nagyon tetszett a vers.
    Az iróniájából kikacsintó gyerek iránti feltétlen imádatot azonban szerintem egy ötödikes nem érti meg. Mert nem élte át még a szülői „szerep”-ben rejlő pajkos nyelvnyújtás lehetőségét, mint a szeretet megnyilvánulását.
    Varró Dániel egy zseni, én nem tudom, hogy mitől jön ez belőle ilyen izzadságmentesen, kifele a fejéből.
    Ez a vers meg nem ötödikes tankönyvbe való.
    Ennyi történt.

  39. ODY szerint:

    Nem Varró Danival van itt baj, hisz Ő valószínüleg az otthoni tapasztalatait veti papírra. A baj azzal van aki ezt a „verset” tankönyvbe válogatja.

  40. Nirriti szerint:

    A költő felesege tudhatná, hogy nem öt, hanem hat jó játék.

  41. annamanna szerint:

    Az egy dolog, hogy Varró Dániel alanyi költő miket ír. Kit érdekel?
    Az meg egy másik dolog, hogy ez az ötödik osztályos gyermekek tankönyvébe került!
    Az már botrány, és az Orbán-Balog-Hoffmann oktatáspolitika velejét világítja meg – a rontást, a gonoszságot, a mocskot.
    Lehet, hogy ez a vers kisgyerekről szól, de nem kisgyereknek való. Gyerek nem bír nevelni egy kisbabát, a vers pedig a pici babák viselkedésével járó nehézségekről szól, aminek a súlyát egy ötödikes gyerek nem képes felmérni, ez egyszerűen nem az ő GONDJA, hanem egy szülőkorú ember FELADATA.
    Ezt a verset kell elolvasni hozzá: magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/iszonyat.htm

    Mindennek a tudása nélkül persze, hogy a vers ilyen válaszokat vált ki:

    „Jó játék a Dániel , a nyakát most vágjuk el , ha megmurdelt ássuk el, jó játék a Dániel .”

    Ez a fenti átköltés (a dunakeszi Balogh Kerékpárszerviztől származik, Varró felesége idézte a FB-on) a racionális válasz arra, hogy egy ötödikes könyvbe ilyen vers került.
    Nem Varró Dániel alanyi költő a hibás miatta, hanem az orbáni oktatáspolitika, személyesen Balog Zoltán miniszter.

  42. Madzi szerint:

    Kétgyermekes szaranyaként szeretném elmondani, hogy valahol láttam egy kommentet, ahol kiakadt a t.szülő, hogy micsoda vers az ilyen, mert milyen viselkedésre buzdítja a gyereket, hogy konnektorba nyúlni jó, meg kábellel játszani….hát innen üzenem, hogy ha a gyereke 11 éves korára ezt a szellemi szintet sikerült elérni, akkor gratulálok. De, feltételezem (mert gyerekpárti vagyok) hogy valójában nem, viszont akkor még mindig gratulálok, hogy ezt a szellemi szintet FELTÉTELEZI egy 11 évesről….
    A gyerkeim nyúltak konnektorba, játszottak/játszik a kisebb kábellel – már ha sikerül megkaparintania. Sőt, a 11 hónapos lányom harap és ütlegel, szegény még nem sikerült arra az intellektuálisan és emocionálisan magas szintre fejleszteni eddigi rövidke életében, hogy ezek a dolgok nem helyénvalóak. Most megyek is, és kardomba dőlök. Ja nem, hátha ő is megtanulja, mi a helyes, mint a 3 éves bátyja.

  43. Gabi szerint:

    Kövezzenek meg nyugodtan a széplelkű költészetpártolók. De az a baj, hogy az emberek nem fogadnak el semmit, ami őszinte. Ami azt, és úgy mondja el, ami valójában van. Szeretik az emberek elfordítani a fejüket a valóditól, mintha nem is látnák. Helyette a rájuk öntött színes giccsáradatra figyelnek. Miért, mivel kéne játszania a gyerekeknek? My Little Pony-van, meg Barbie babával? Fésülgetni a sörényét, és közben nyivákolni, hogy : wow, wow??? Mert a reklámokban ilyesmiket lehet látni. Miért kell nekünk a mű, tucat, színvonaltalan dolgokat rákényszeríteni a gyerekeinkre, és harsogni, hogy ez a normális? Igen, az én fiam is cibálta már a macska farkát, ütlegelt minket nemcsak homokozólapáttal, de más egyebekkel is, nyúlkált (vagy legalábbis próbált) a konnektorban, és még mindig él. Sőt. Remekül van. A régi, kiszuperált mobiltelefonokkal is játszik. És mi is túléltük. Viszont egy csomó mindent megtanult ezekből a játékokból. Hogy a macska megkarmol, ha téped a farkát. Az áram megrázhat, ha a konnektorban nyúlkálsz. Stb, stb. A vers stílusáról nem vitatkoznék, mert nem értek a költészethez. Csak egy mindennapi anyuka vagyok, aki látott már közelről gyereket. Ezenkívül van még valami, amit az emberek többsége csak hírből ismer. Úgy hívják, hogy humorérzék.

  44. Hanna szerint:

    DANI VÉDELMÉRE KELEK
    mert ő olyan író,akit szeretek!

    Bocsánat hogy bele szólok,
    tudom, ezek felnőtt dolgok…
    Én sem vagyok hulye gyerek,
    hogy a számba telót vegyek!

    Akinek a fejében megfordult,e-ötlet,
    azt-és ne Danit-érje el az ütleg!
    Szegény Dani,írja versét,
    nem akarja hogy félre értsék!

    Mit ki nem találnak ezek a babák?!
    Eből csinálok egy jó paródiát!
    Gondolta Dani,s asztalhoz ült,
    írta,és írta míg el nem készült.

    Aki ezt félre értette,
    annak gyereke a lapátot a fejéhez verte!
    Nincsen ily buta gyerek,
    ki lapáttal üti fejed,
    s azt mondja:majd a konektorba tollat teszek!

    Kistesőnak ötödikes,nem mond ilyen verseket,
    hogyha mégi értesítsenek!
    Nem Dani vagyok Hanna képében,
    Hanem Hanna Daninak a helyében.

    Ötödikes ember vagyok,
    azt mondok amit akarok,
    ha nem tetszik ne olvasd,
    válaszod meg fontolgasd!

    Aláírás: Szilágyi Hanna (10év)

  45. Artit szerint:

    Én belenyultam a konnektorba vers nélkül is anno 😀

  46. Saitboanku szerint:

    Tehát. Ha valaki ír egy ilyen verset azt nem azért csinálja, hogy tanítson vele. Hanem azért, mert vicces. Én saját magamon tapasztalva, úgy érzem egy gyereknek is lehet annyi esze hogy ne tegyen ilyeneket annyitól hogy látta ezt leírva. Pl. egy ilyen szülő:
    – Úristen a gyerek fingott! Vigyük orvoshoz!
    -Jaj! A gyerek megkarcolta magát egy darab papírral! Egyenesen a sebészetre!
    – Ne beszélj csúnyán te kis f@scsík!

    Saitboanku (12)

  47. Topa Miska szerint:

    Jó játék a cicafarok az enyémet meg bekaphatod!
    Jó játék a mobil teló,önkielégítésre való!
    Jó játék a laptop kábel,inkább apád faszát rágd el!
    Jó játék a lapát,üssön agyon anyád!
    Jó játék a verseskötet,menjél szívj el egy gramm füvet!
    Jó játék a konektor,élvezz bele vagy hússzor!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top