+ Média

Kinyírják a Tilos Rádiót?

Többek között alaki hiányosságok miatt utasítják el a Tilos Kulturális Alapítvány pályázatát.

Rossz hírt közölt honlapján a Tilos Rádió hallgatóival:

A Tilos Rádió jelenlegi, 90.3 MHz-re szóló rádiószerződése alapján 2014. november 5-ig sugározhat, s a Médiahatóság által a nyáron, erre a frekvenciára kiírt pályázati felhívásra július 22-én nyújtottuk be a nagyon sok munkával összeállított, 467 oldalas szakmai anyagunkat rengeteg igazolással, nyilatkozattal és egyéb csatolt dokumentummal. A pályázati anyagot egy eredeti és egy másolati példányban kinyomtatva, valamint szkennelve, pdf formátumban, 6 db egyforma CD másolatban kérték.

A mellékletek sorában többek között, pl. igazolnunk kellett, hogy eredményes pályázat esetén legalább az első három hónapra rendelkezésünkre áll megfelelő anyagi háttér. A formai, tartalmi követelmények garmadája között, ez utóbbi követelmény nem látszott „veszélyes” feltételnek, s még azt is hihettük, hogy itt nem a Tilosra gondoltak, s hogy 23 év rádiózás, és az újabb 7 évre történő aspiráció mellett a hatóság sem igazán tart attól, hogy már az első három hónapban sem tudjuk fedezni a működésünket.
Reménykedtünk, hogy a pályázat eredményéről már szeptember 5-én, a Tilos szülinapján be tudunk számolni, ám csak valamivel később kaptunk hivatalos levelet, amelyben hiánypótlásra szólítottak fel két dolog miatt: egyrészt az említett, három hónapra számított összeg tekintetében, másrészt nem volt számukra kielégítő a banki lekötésről szóló igazolás. Az elsővel nem vitatkoztunk, a lekötést kiegészítettük a kérdéses összeggel, ám a bizonyos célra elkülönített pénzforgalmi számla (vagy alszámla) értelmezése már nem tűnt egyszerűnek.

Mivel semmiképp sem akartunk hibázni, megkérdeztük a pályáztatót, hogy segítsenek értelmezni a feltételt, ám erre nem voltak hajlandóak, mondván, hogy le van írva a hiánypótlásra felszólításban, ill. az eredeti kiírásban. Mi ezeket is elvittük a számlavezető bankunkhoz, akik egyébként szintén nem igazán értették, hogy miért nem elég az általuk korábban kiállított igazolás. Végül, mert segíteni akartak, a megfelelő összeget egy külön betétszámlán kötötték le és kiállították a megfelelő dokumentumot, amelyen a lekötés célját is megnevezték, bár csak a kedvünkért.

Ezt nyújtottuk be hiánypótlásként.

Zárójelben: a bank jogásza tiltakozott is, mivel ők valójában nem tudhatják, és így nem is igazolhatják, hogy mi mire fogjuk a pénzünket használni, joguk sincs azt megkérdezni.

Július 22. óta immár 86 nap telt el, mire ma megkaptuk a hivatalos levelet, amelyben alaki hiányosságok miatt elutasítják a Tilos Kulturális Alapítvány pályázatát. Többes szám azért, mert a hiánypótlásra felszólító levélben még szó sem volt arról a kifogásukról, hogy a CD-re került anyag nem teljesen egyezik meg a papíron beadott pályázati dokumentációval, ugyanis a számozott oldalak hátsó, nem számozott, üres, átlósan áthúzott, 467 oldalát nem szkenneltük be!

A másik kifogás ismét a banki igazolás miatti: az új dokumentumot sem fogadták el, egy 2009-es, pénzforgalmi törvényre hivatkozva: az elkülönítés azt kell jelentse, hogy az ott meghatározott céllal –  jelen esetben működési költségre, vagy pályázati célra – elhelyezett pénzeszközök kikerülnek a számlatulajdonos szabad rendelkezése alól (!?)

Az első kifogás döbbenetes, annál is inkább, mert ugyan tényleg szerepel a kiírásban, hogy az áthúzott üres oldalakat is be kell szkennelni, de mi ez alatt a dokumentumban olykor, a formázás közben keletkező üres oldalakra és nem a hátsó oldalakra gondoltunk. (Meg is fordult a fejünkben, hogy milyen botrány lenne abból, ha a majdnem 500, teljesen egyforma hátsó oldalt is beszkennelnénk…)

A második hiányosságot még mindig nem tudjuk értelmezni, mert egyelőre nem ismerünk olyan pénzügyi konstrukciót, ahol a számlatulajdonos nem rendelkezhet a saját tulajdonaként, saját szándéka szerint elhelyezett, saját tulajdonú számláján lévő összeggel. Nem is világos, hogy akkor végül is ki rendelkezhetne vele.

Ennél szomorúbb, hogy a bank sem érti, hiszen nyilván nem mi voltunk az elsők, akik valamilyen – pl. pályázati – céllal számlát nyitnak, így rögtön ajánlották volna a megfelelő, ismert lehetőséget.

A végzés azt jelenti, hogy sikertelen lett a frekvenciapályázatunk, ahol rajtunk kívül még egy induló volt. Amennyiben eredménytelen lesz az eljárás, úgy nemsokára újból kiírásra kerül. Szerencsére, az elhúzódó eljárás miatt, már korábban kértük a november 5-én lejáró sugárzási engedélyünk meghosszabbítását, amelyet időközben megkaptunk, így a rádió továbbra is szólni fog, és amennyiben a másik pályázó sem nyer, úgy a hosszabbítási lehetőség többször is kérhető, egészen a következő pályázat eredményes lezárásáig.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top