+ Jegyzet

D. D. halott

dobay dezső

Ezt most hogy fogjam föl? Épp regényt írok, mikor kapom a telefont. Ez mindennél erősebb, a regény semmi.

– Azt tudod, hogy kihúztam tíz oldalt a darabodból?

– Nem, nem vettem észre, csak rövidnek tűnt.

El nem tudom képzelni, hogy valaha valaki ilyen érzékkel nyúljon hozzá a darabomhoz. Már nem, mert D. D. halott. 59 évesen. Ezt most hogy fogjam föl? Épp regényt írok, mikor kapom a telefont. Ez mindennél erősebb, a regény semmi. Az életed az, aminek hangjai vannak, szavai vannak. És most már nincsenek.

– Szilárdkám, észrevetted, hogy kihúztam tíz oldalt a darabodból?

Olvasom a sajtóban Dezső rendezéseit, az életművét. Ott van benne három darabom. Amikor dolgoztunk rajtuk az RS9-ben, nem gondoltam, hogy majd így fogom viszont látni a címeket. Pedig a halállal játszottunk. „József és testrészei”. Eljátszottunk vele. Mert abszurd és morbid. És kérlelhetetlen.

Dezső és Lábán Kati megteremtette az RS9 Színházat. Nem tudom, fölfogható-e ez a mondat?

Amikor Vallai Péter fölhívott, hogy lenne-e kedvem hármasban kigondolni egy darabot, megnéztem Dezső rendezéseit. Tudtam, hogy rendben leszünk, Beckettet rendezett. És ez is lett az első közös darab, a Beckettre várva. A debreceni bemutató után megkérdezte egy kritikus, miért gondolom én azt, hogy a várakozás érdekes drámai szituáció. Dezső nem volt ott, én meg nem akartam magyarázni. Aki erre magától nem tudja a választ, én nem mondom meg neki.

És még mennyi mindent terveztünk. Tanácskoztunk. Hogyan lehet életet vinni a színházba? Hogy válsz a most illúziójában hús-vér színdarabbá. A szó az illúzió kezdete, és a kép a vége.

Aztán elment Vallai Mester, és ő magára maradt. Megszületett az RS9+, aminek egy hosszú hajnalon adtuk ezt az egyszerű nevet, és lett utána Vallai-kert. Péter hiányát nem pótolta, de ott volt, mert Dezső létrehozta. Meg nagy segítők, felesége, Veres Dóra, és Csáki Rita, ők együtt voltak a motor. Az életének volt számtalan részlete, amibe nem láttam bele, de szervezett, kitalált, hogy legyen tér gondolkodni. Orvos volt, aki egyben látta a részleteket. Diagnosztizált, saját magát is figyelte. Nem tudok tőle elbúcsúzni. A hiánynak nem köszönget az ember, csak érzi.

Dobay Dezső életműve cikkekben, videókban

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top